Szerethető, vidám és élettel teli darabot láthattak Vajda Katalin Anconai szerelmesek című zenés komédiájának premierén a nézők. Halasi Imre Jászai Mari-díjas érdemes művész igazi örömjátékot rendezett, amely felhőtlen kikapcsolódással ajándékozza meg a közönséget.
A darab központi szereplője Don Tomao Nicomaco (Bartus Gyula), a „nem épp ifjú Montague”, aki közeli barátságot ápol a pénzzel és a női nemmel. Jelleme komikus: amellett, hogy szoknyabolond, igyekszik minden helyzetben a maga malmára hajtani a vizet, a pénztárcáját pedig csak akkor tartja nyitva, amikor befelé kell söpörni valamit. Két hölgy is él a közelében nap mint nap a reggeli kávétól az est leszálltáig: háztartási alkalmazottja, a Donért rajongó Dorina (Nagy Erika) és szomszédasszonya, a temperamentumos Agnese (Veselényi Orsolya), akik már humorérzékkel viselik a mellőzöttséget. Tapasztalt komikusért kiált Giovanni szerepe: Csomós Lajos nagy szeretettel formálja meg a szerelembe esett, kevés gyakorlati érzékkel megáldott, de azért eszét nem vesztő vendéglőst. Viktória, a gyermekének apját kereső, fertelmes tájszólással beszélő „aranyásó” figurája Király M. Alexandra játékát dicséri. Drusilla (Csonka Dóra) és Lucrezio (Puskás Dániel) dalai a legkényesebb zenei ízlést is kielégítik, ahogyan színházunk két fiatal művésze, Nádra Kitti és Szász Borisz is tehetséggel alakítják a két ügyefogyott fiatalt.
Trapéznadrág, pizsama, hajháló és horgolt bikinifelső – korántsem csak ezeket a jelmezeket vonultatja fel Kiss Kata jelmeztervező a hetvenes évek kicsit digó, kicsit hippi öltözködéskultúrájából: figyelemre méltó Don Tomao – lánykéréshez felvett – „keresztapa-szettje”, amelyet mintha rá öntöttek volna, igazi telitalálat, de Dorina fehér lakkbőr diszkótáncos csizmája is vonzza a tekintetet.
A nagyszínpadunkon számos nagyszabású koreográfiát láttunk már, de humoros csak kevés akadt. Az Anconai szerelmesekbe Kerekes Judit olyan táncjeleneteket kreált, amelyek szívből megnevettetik a közönséget, s láthatóan a táncosok is élvezettel szállnak bele a játékba (komoly a kísértés, hogy leírjam, milyen, nem épp tipikus viseletben ropják az egyik jelenetben, de meghagyom a felfedezés örömét a nézőknek, annál jobban fognak szórakozni).
A háttér – még a padok és a kávézó asztalai, székei is – mintha rajzolva lennének, Egyed Zoltán díszlettervező azt a mesebeli olasz kisvárost varázsolja elénk, ami csak a fantáziánkban él. Egy aprócska tér, rajta minden fontos elem: kávézó, panzió, a főhős háza, mögötte a folyton hullámzó tenger, valamint egy eléggé masszív, többfunkciós kandeláber.
A zene fontos eleme az előadásnak: régi, sokat dúdolt olasz dalok hangzanak fel a hetvenes évekből, amelyektől mindenki – igen, még azok is, akik azt hitték, nem ismerik – boldogabb lesz egy kicsit.
A szövevényes, de azért kibogozható történet végkifejletében Don Tomao megnyugodhat, mert túl azon, hogy a történelem ismétli önmagát, minden elrendeződik: igazi Felicità (azaz boldogság) jut Ancona minden lakójának. Mindaddig, amíg – már csak a mi fantáziánkban – a fiatalok esküvőjére meg nem érkezik Debrecenből Viktória mamája…
Szilágyiné Szabó Ágnes
Anconai szerelmesek előadás időpontok itt:https://jokaiszinhaz.jegy.hu/program/anconai-szerelmesek-135592