„Zöld musical” ősbemutatóját tartotta a Jókai Színház, néhány napig még megtekinthetik a különleges mesét. Pinczés István, a Naplopó szerző-rendezője válaszolt Szilágyiné Szabó Ágnes kérdéseire.
– Mitől „zöld” egy musical?
– A „zöld” szó a „zöld energia” jelzős kapcsolatból származik, a „zöld musical fiataloknak” műfajmeghatározás pedig arra céloz, hogy a mű a megújuló energia hasznosítását tudatosítja, nyomatékosítja a gyerekekben. Manapság természeti csapások, a klímaváltozás hatása, járványok, háborúk sújtanak bennünket vagy a szomszédos országokat, az egekbe szökik a fosszilis energia ára, nyáron aszály pusztít, télen az energiagondok miatt didergünk a fűtetlen szobában, a tengert szennyezi az ember, veszélyben van a bolygó ökológiai egyensúlya. A művelt világban, a fejlett országokban egyre inkább jelen van a megújuló zöld energia, amit a napfényből, a tenger hullámzásából, a szélből szeretnénk nyerni. Ez a témája az új ifjúsági musicalnek, ám az információk mesébe szőve, egy eredeti japán népi legenda motívumaira támaszkodva, más cselekménymotívumokkal ötvözve jelennek meg a színpadon. Tudománytörténeti tény: a világ első napelemét a 19. században találta fel és szerelte össze egy 19 éves leleményes kreatív francia suhanc – innen a játékos cím is: Naplopó. A kétértelmű szó jelenti egyfelől a lusta embert (az eredeti japán népmese főhősét, aki a „többet ésszel, mint erővel” elve alapján nem munkával, hanem az eszével szeretne pénzt keresni), másfelől utal a francia fiatalember korszakos jelentőségű találmányára, a napenergia hasznosítására.
– Milyen forrásokat használ fel az előadás szövegkönyve?
– A Szannen Szanszukéról, a három éven át lustálkodó álomszuszék fiúról szóló japán népi legenda az 1500-as években keletkezhetett, megannyi szövegváltozata él a távol-keleti népmeseirodalomban, többen is feldolgozták, bővítették, kontaminálták a cselekmény epizódjait, fordulatait stb. Én angol nyelvű változatban találkoztam az alapmesével, ami ma már japánul és magyarul is olvasható a Momotaro, a barackfiú című gyönyörű kötetben. Felkérésemre Koizumi Hirosi japán rendező barátom a debreceni Csokonai Színházban és a zalaegerszegi Griff Bábszínházban is színre vitte Kinosita Dzsundzsi e mese motívumai alapján írt színművét. Ezt óriásbábokkal magam is megrendeztem Debrecenben a Vojtina Bábszínházban. A japán alapmesén kívül az új „zöld mesemusical” létrehozásához még két fontos forrásból merítettünk: a bibliai József történetéből, akit testvérei kútba dobtak (a mi hősünket a folyóba dobják), onnan csodálatos módon megmenekül, majd a fáraó szolgálatába kerül. Az uralkodó álmát értelmezi a hét bő és a hét szűk esztendőről (nálunk napfogyatkozás idején négy sovány kecske eszik meg négy kövér kecskét a nagyúr rémálmában). A megfejtett álom arra figyelmeztet, hogy a gazdag hozamú évek termését el kell raktározni hombárokba, hogy az uralkodó meg tudja menteni népét az éhínségtől. A „többet ésszel, mint erővel” elve alapján észszerű és tervszerű gazdálkodással a szűk esztendőket is át lehet vészelni – ez az üzenet itt és most fokozottan aktuális számunkra is. A harmadik forrásunk az a rendkívül jelentős tudományos felfedezés, amely egy 19 éves francia fiú nevéhez fűződik, aki az apja sufnijában feltalálta és elkészítette az első napelemet (amelyet később természetesen tökéletesítettek, többek között Albert Einstein is). Nálunk, Magyarországon is jelene és jövője van a fotovoltaikus jelenségre épülő megújuló energiának, a napfény hasznosításának. Ennek a fontosságára szeretnénk felhívni ifjú nézőink figyelmét a művészet az élményszintű ismeretterjesztés és a zenés-humoros szórakoztatás nemes eszközeivel.
– A nem mindennapi szöveghez különleges zene, jelmez és díszlet is készült?
– Tizenhárom különleges hangzású, japán hangszereken megszólaló gyönyörű dallam hangzik el a mesemusicalben – ezek debreceni zeneszerző, Czapp Ferenc műhelyében születnek folyamatosan. Halljuk a samiszent, a kotót, a daikót, a nyolclyukú furulyát, meg a többi egzotikus keleti hangszert, melynek hangjaira a Jókai Színház művészei énekelnek-táncolnak, kiegészülve a Viharsarok Táncszínház ifjú művészeivel. Ifj. Mlinár Pállal hónapkig a Tojama megyei néptáncok mozdulatkincsét elemeztük. A szereplők természetesen kimonóban, obiban, tabiban, getában, hakamában „szuriasizva” lépnek színpadra – azt reméljük, hogy a különleges tálalás jobban a tartalomra irányítja a figyelmet. Az origami ihlette díszlet is a korabeli Japánt idézi meg – játékos formában: tatamis szobát, irori szabadtűzhelyet, alacsony asztalokat, csúszóajtókat, rácsos ablakokat látjuk a leleményesen berendezett játékhelyszíneken kétdimenziós paravánelemekből összelegózva.
– Mivel tudjuk még a figyelmet felhívni erre a darabra?
– A legfontosabb közönségszervező információt még nem érintettük: készülő előadásunk világpremier, vagyis a szó valódi értelmében „globális ősbemutató”: a szentesi ifjú közönség és a csabai fiatalok láthatják a világon először a leleményes Naplopó zenésszínházi történetét – tárgyalásaink jelen állása szerint a következő évadban más magyarországi és határon túli magyar színházak is műsorukra tűzik, és ha nagyralátó terveink megvalósulnak, talán a darabbeli Nipponországba (azaz: Japánba) is eljut az előadás a közeljövőben; néhány hónappal ezelőtt a Légy jó mindhalálig című musicalt vittem ki Tojamába mezőcsáti gyerekszínészek és debreceni felnőtt szereplők közreműködésével!
Az előadás további vitathatatlan vonzereje, hogy egyszerre hasznos és szórakoztató; ismeretterjesztő és élményt adó. Cselekménye játékos és krimiszerűen fordulatos, zenéje japánosan egzotikus, de a fiatalok körében oly népszerű rap ritmusok is ott zakatolnak egy-egy dalban. Mindenki énekel és táncol Mamikó nagyanyó házában, a falu főterén, a folyóparton, a lakodalomban. A Viharsarok Táncszínház tagjai (akiket legutóbb a Drakula-fantáziában fergeteges magyar és román táncokban láttunk) most a japán néptánc finom és kecses mozdulatai mellett a kortárs táncelemekkel színesített „quick style” virtuozitását is bemutatják. A történetben végig jelen van a játékosság, a humor, a csalafintaság, a vidámság. A mesében kinevettetjük a buta és kapzsi embereket, és felhívjuk a figyelmet a leleményes, ügyes kreatív mozzanatok fontosságára – a mai éltünkben is.
A főszereplő a valóságban is 19 éves: a fiatalok nagy kedvence, Bartus Botond jókora szereplőgárdával, fiatal színészekkel, másod-harmadéves színészakadémiai hallgatókkal és persze több évtizede a pályán lévő, tapasztalt színészekkel lép színpadra a magát szegény sorból sikeres és boldog emberré felküzdő címszereplő, Szannen Szanszuke szerepében.
– Úgy tudom, japán tanácsadók is segítették a rendező munkáját.
– Igen, a Bungeiza Gekidan társulatának két művésze, Koizumi Hirosi rendező és Funamoto Jukihito színész kollégám szakmai segítségére számítunk a próbafolyamat közben. Velük először New Yorkban találkoztam 1981-ben, szakmai kapcsolatunk és barátságunk tehát több mint négy évtizedes. Majdnem száz alkalommal jártak és dolgoztak Magyarországon, én magam most decemberben voltam 70. alkalommal Tojamában, Örkény István Tótékját vittük színre velük. Zenei, irodalmi és képzőművészeti téren is gazdag és gyümölcsöző a kapcsolat Tojama megye és Hajdú-Bihar megye művészei között. Tojamai japán barátaink művészi és technikai szaktanácsai most is hasznosak számunkra a szereplők mozgását, a ruhaviseletet, a Tojama megyei táncok stílusát illetően. Segítenek beszerezni a japán kimonókat és tartozékaikat, a szalmakalapokat, macuszakékat stb., hogy hamisítatlan japános környezetben láthassák a magyar gyerekek a Naplopó tanulságos történetét.