Gregor Bernadettet a Szeretőből egy is sok kapcsán Szilágyiné Szabó Ágnes kérdezte
A Városházi Esték nyitónapján a Hangjegy Színház előadását, egy könnyű nyáresti komédiát láthattak a békéscsabai nézők Szeretőből egy is sok címmel. A darab kapcsán Gregor Bernadettet kérdeztük.
– Miért fogják szeretni a nézők a Szeretőből egy is sokat?
– Nagyon-nagyon könnyed vígjáték ez a darab. Azt tapasztaljuk, amikor az országot járjuk, hogy a nézők harsány nevetésben törnek ki az előadásokon, és néha mi is kizökkenünk egy-egy pillanat erejéig. Igazi nyári kikapcsolódás lesz az előadás.
– Az előadásban Daisie szerepét játszod. Milyen az ő karaktere?
– Temperamentumos, céltudatos, szókimondó hölgy, van egy sportos alkatú férje. Ebben a darabban mindenki hűtlen akar lenni. Daisie Londonba utazik, hogy a szeretőjével találkozzon, ám a dolgok valahogy összekavarodnak. Daisie igyekszik a váratlan helyzetekből kivágni magát.
– Úgy tudom, rendkívül rövid próbaidőszakotok volt.
– Nagyon jó a csapat, felkészülve érkeztünk, nem az olvasópéldánnyal a kezünkben lődörögtünk a próbákon. Belefért egy kávé, hogy megbeszéljük a történéseket.
– A Magyar kultúra napján felléptél Békéscsabán, nem először jársz itt. A vendégszereplések alkalmával belefér az időtökbe, hogy ismerkedjetek kicsit a várossal?
– Nemrégiben jártam a színházban, és teszünk a főtéren is egy sétát, beülünk valahova, a fiúk ma vacsorázni is elmentek, mert később lépnek színpadra. Sokat voltam itt, 2004-ben próbáltam az Anconai szerelmeseket, Seregi Zoltán egy Arany János-műsorra hívott, akkor lenn is laktam egy darabig, és bebarangoltam a várost.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, sok sikert kívánok!