A tavaly nagy sikert aratott Az öltöztető után újabb Varsányi Anna-darabot mutat be teátrumunk. A Legjobb barátnőket január 29-től játsszuk a Stúdiószínházban
Seregi Zoltán igazgató az olvasópróbán elmondta, folytatják azt a korábban kitalált koncepciót, hogy nem szűk rétegekhez szóló darabokat, hanem közönségbarát előadásokat visznek színre a bábszínháztól „visszakapott” stúdiótérben, amelyekkel egyrészt a nézőközönséget is tudják szélesíteni, másrészt a színészeknek is adhatnak egy-egy “jutalomjátékot”.
Tavaly ilyen volt Varsányi Anna Az öltöztető című darabja, amely óriási sikert aratott, remélik, a Legjobb barátnők meg tudja ezt ismételni.
Ilyen remek hangulat lesz az előadásokon
A darabot a Szegedi Nemzeti Színház színésze (aki korábban a Színitanház növendéke volt, majd a Békéscsabai Jókai Színházban játszott), Szilágyi Annamária rendezi, aki évek óta együtt dolgozik Varsányi Anna íróval. „Ezt a darabot Anna nem nekem írta, amit kicsit sajnálok is, de annyiból jó, hogy így meg tudom rendezni” – árulta el nevetve.
Az író elmondta, a tavalyi darabjához hasonlóan ez is nagyon vicces, ugyanakkor szerinte annál egyrészt „lightosabb, másrészt groteszkebb, abszurdabb”.
A mű azt boncolgatja, létezik-e legjobb barátság; valóban őszinték vagyunk-e a legjobb barátunkkal, vagy megjátsszuk időnként magunkat még előtte is? És ha elmúlik egy legjobb barátság, tud jönni egy másik? – mondta Szilágyi Annamária. „Vígjáték, szívfacsaró helyzetekkel, drámai végkifejlettel” – fogalmazott, hozzátéve, szerinte sokan magukra ismernek majd az előadás után, amelyről reméli, hogy őszinte beszélgetések generálója lesz.
Díszlet- és jelmeztervek – így élnek a Legjobb barátnők
A díszletet és a jelmezeket maga az író tervezte. A darab egy rózsadombi villa nappalijában játszódik, a díszletek épp ezért modernek, letisztultak, a luxus hatását keltik. A történet napjainkban játszódik, az egyik barátnő, akinek milliomos férje van, nagyvilági stílusú ruhákban jelenik meg; a másik nő egyszerűbb, visszafogottabb, önbizalomhiányosabb, amit a ruhák mellett a smink is tükröz – közölte a rendező.
A történet szerint Elza rózsadombi lakást kap a férjétől ajándékba, hogy ott lábadozzon a plasztikai műtétek után. Legjobb barátnője, Nelli rendszeresen látogatja. Elza hatalmas vagyonba házasodott be, van házvezetőnője és nevelőnője is, aki egy szem kisfiát, Nimródkát kényezteti, ha az anyja nem ér rá. Nelli kutatóorvos, aki hamarosan férjhez megy kissé zárkózott pszichiáter vőlegényéhez. Hogyan támogatják egymást, és vajon mennyire őszinték egymással a legjobb barátnők?
A két barátnőt a tavaly Az öltöztetőt rendező Tarsoly Krisztina, valamint Komáromi Anett alakítja.
A kiemelt képen Szilágyi Annamária rendező és Seregi Zoltán direktor
Fotó: jokaiszinhaz.hu / Locskai Henriett