Még tavaly ősszel Fekete Péter összehívott egy gyűlést a színház kedvelő középiskolások számára, talán ott kezdődött az egész. Mondta, hogy az adatok szerint elég kevés diák jár el a városban rendszeresen színházba, ezen szeretne változtatni. Akkor még csak ötleteket gyűjtöttünk, hogy mit is lehetne tenni. – Szathmári Dominik beszámolója.
Az irodalmi törekvéseket támogatók is erősen felcsillantak. A gyűlés után nem sokkal a Bárka szerkesztőség meghívta az irodalmi ambíciókkal rendelkezőket, és a szervezőcsapat első tagjai akkor néztek először egymás szemébe, tavaly novemberben. A BÉKÉSMŰ nap tervei foszlányokban már akkor megcsillantak, és kitaláltuk, hogy létrehozunk egy verskört, ami alatt egyesítjük az eddigi papírra írott életművünk és gondolataink egy irodalmi nap reményében, szikrát adva annak, hogy felélesszük a városban és a közelben rejlő művészet felé hajló magvakat. Lassan beindult a gyenge gépezet, és ahogy telt az idő, úgy formálódott bennünk a BÉKÉSMŰ is. Egyre több ötlettel álltunk elő, míg nem kitaláltuk, hogy ez egy összművészeti nap lesz, és megpróbálunk a fiatalok által kedvelt ágakból egy gazdag csokrot csinálni.
Az első szakasz egy ötkategóriás pályázat volt (vers, próza, színikritika, színpadi jelenet és slam), amit Bárkával közösen bonyolítottunk le 14-20 éves tollforgató, billentyű nyomogató fiataloknak. A beküldött színpadi jeleneteknek volt egy különleges funkciója, hogy a legjobbakat a Jókai Színház színészei adják elő a közönségnek.
A heves, stresszes, hosszú kirakósok után május 22-én megszülettek első percei a Békés megyei fiatalok összművészeti fesztiváljának, a BÉKÉSMŰ-nek. Az Ibsen Stúdiószínház fehér fényű lámpái alatt Simon Márton slamje kezdte a napot, és követte egy Tinkó Máté által vezényelt beszélgetés a fiatalok körében kedvelt költő és slammerrel, hogy mélyebben beleláthassunk munkásságába és lelkületébe. A Kemény Gábor gitárklub néhány tagja állt a pódiumra, és pengetett és énekelt pár örök klasszikust és újdonságot. Majd a jó kedély és a hangulat társulata, a Féling Színház lépett színre, és nevettetett minket egy mókás színdarabbal. Azután eljött a forradalmak órája. A városban talán elsők közt rendeztünk slam versenyt, és Simon Márton is a zsűrik díszes asztala mögött pontozta a produkciókat. A verseny után pedig valami olyat próbáltunk ki, amire még maga az előadó se számított eleinte. Egyszerű dobos jammelésnek indult, amibe a kedvet kapott közönség is becsatlakozhatott. A nap elején még az egyik dobosnak volt egy hirtelen ötlete, hogy mi lenne, ha Simon Marci slammelne a dobok ritmikus zöreje alatt, és slammelt is aztán a közönség egyhangú tetszését elnyerve, a BÉKÉSMŰ keretei között próbálta ki elsőnek ezt a műfaji keveredést, mialatt nem messze tőlünk a nagyszínpadon a Talamba együttes is ütötte dobjait. Régen a görögök lanttal, mi magyarok most dobbal kísérjük slammeink. Az est fényesen tündöklő csillagainak fényét pedig Kara Tünde, Vadász Gábor és Ragány Misa hozta el a pályázók színpadi jeleneteinek színpadra vitelével, fantasztikus szereplésükkel jelentősen feldobva a darabokat, és a napot.
Az eredményhirdetés előtt Andelic Jonathan játszott hangjával és 52 fehér és 41 fekete billentyűvel díszített hangszeren széles skálájú műfajokban nagyszerű dallamú saját számokat, és legendákká nőtt zenéket. Az eredményhirdetés után lezártuk a napot, de a közönség nagy része még aztán se akart elmenni. Újra előjöttek a dobok a takarásból, és a fehér fényű lámpák alatt Simon Marci slammelt, mialatt mindenki vidáman követte a ritmust, ide-oda mozgó fejével, vagy csak a dob hártyáját súroló kezével.
Öt és fél óra minden unalmas pillanata menekült tőlünk, hogy még árnyékukat se láttuk, és ilyen nem unalmas csillagos estéket, esős és napos délutánokat szeretnénk rendezni a művészet végtelen tárházú eszközeivel a fiatal generációknak elmondva, hogy színházba járni és az apáink által ránk hagyott művészetek követni, fenntartani, újítani kell és érdemes mindenkinek. Cáfoljuk meg az öregeket, hogy mi is szeretünk eljárni színházba!