Ebben az évadban is folytatódik a nagy sikerű Mindentudás Színházi Egyeteme sorozat. Október 5-én, 18.00 órától Prof. Dr. Gyenge Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár előadása várja az érdeklődő színház barátokat az Ibsen stúdiószínházban.
Manapság sokkal nehezebb tudomásul venni a sorsot, a sorsszerűség által meghatározott történések kényszerű menetét, mint a görögök korában. Schelling határozottan kikel a mai értelmezés ellen, és a modern ember sekélyes komfortizmusának tartja, hogy – a görögökhöz hasonlóan – nem tud szembenézni a sorssal. „A hamis kímélet, mely a szükségszerűség komoly látványát elviselni képtelen petyhüdt ízlésnek hódol, nem csak önmagában véve megvetendő, hanem egyszersmind elvéti azt a voltaképpeni művészi hatást, amelyre törekszik.”
Mi van akkor, ha az ember mégsem törődik bele a sorsába, hanem szembeszáll vele, kikel ellene, dacol vele? Ennek egyik legmaradandóbb példája Oidipusz. Története – egyben a Labdakidák végzetes históriája, örök érvénnyel bír.
Ez a mítosz az egyik legismertebb. Az antik drámaírók (Szophoklész, Arisztophanész, Euripidész) mind feldolgozták, de legalább ennyire ismert Sigmund Freud miatt, aki ebből fejleszti ki az Ödipusz-komplexus teóriáját. A modern feldolgozásoknak se szeri, se száma. Az irodalomban például Gide, Cocteau, Hoffmanstahl, a zenében Purcell, Orff, Stravinsky, vagy a filmben Pasolini.
De vajon eléggé ismerjük ezt a mítoszt? Annak ellenére, hogy számos színház repertoárjában szerepel – mégpedig szerte a világon? Tudjuk ki volt Kadmosz? Hogy az egész Európé elrablásával kezdődött?
Az előadás a mítosz bemutatásán túl számos képzőművészeti alkotáson keresztül (Ingres, Moreau, Renoir) próbál új értelmezést adni.
Ugyanakkor megpróbál választ keresni arra a kérdésre, hogy mennyiben felelős az ember a tetteiért, ha életébe állandóan beavatkoznak az istenek, ráadásul meg van írva a sorsa.
A máig ható tanulság: ha tényleg ki vagyunk szolgáltatva a végzetnek, akkor egyszerűbb úgy élni, hogy fatalisták vagyunk (úgysem tehetek semmit), vagy szolipszisták (csak mi létezünk, és a sorsot is mi irányítjuk)? Vagy van esetleg harmadik lehetőség?
Nos, úgy vélem igen. Az előadás – amely a Kép és mítosz című könyv készülő második kötetének egyik fejezetén alapul – talán meggondolandó választ ad erre a kérdésre.
