Neil Simon legismertebb darabját számos alkalommal vitték már színpadra, 1967-ben pedig egy filmesített változata is készült Gene Saks rendezésében. Az olykor szomorú, ám rengeteg komikus elemet tartalmazó történet a párkapcsolat mibenlétére és a szerelem szükségességére keresi a választ a házasság tükrében. Szilágyi Viktor kritikája
A történet a friss házaspárról, Paul-ról és Corie-ról szól, akik éppen most költöztek be új lakásukba. Hamar világossá válik a nézőnek: a két karakter személyisége messze eltér, sőt szöges ellentétei egymásnak. Paul, az ifjú ügyvéd kimért, megfontolt és karrierista. Corie életigenlő lány, aki szeret hideg téli éjszakákon mezítláb a parkban sétálni, ha éppen ahhoz támad kedve. Mindent ki akar próbálni, és olykor gyerekes viselkedése kellemetlen helyzetbe tudja sodorni férjét és édesanyját.
Házas életüket megnehezíti Victor Velasco, a felső szomszéd, aki a férj agyára megy, azonban a feleség barátot lát a benne, sőt kiváló párja lenne édesanyjának. Ez az ötlete komoly bonyodalomhoz vezet, ami végül mindenki életét a feje tetejére állítja…
A rendező, Tege Antal elmondása alapján egy betűt nem húztak ki a darabkönyvből, így a dráma hossza megkövetelte, hogy három felvonásban adják elő a Bratter pár történetét. Ennek számos előnye és hátránya is érezhető a nézőtéren ülve. A karaktereknek van idejük kibontakozni, a nézők azonosulni tudnak velük és a drámai pillanatok nagyot csattannak és mély nyomot hagynak az emberben. Sajnos viszont vannak üresjáratok, és túlságosan is elnyújtott pillanatok a történetben, amikor csak várjuk, hogy haladjon előre a cselekmény, de ez csak hosszú percek után történik meg.
Az első felvonás alatt egy jó ütemű, humoros, szórakoztató ötven percet láthatunk, ahol megismerkedhetünk a főszereplőkkel és kibontakozik a történet is.
A szünetről visszatérve az első tizenöt percben lassan követik egymást az események, és várni kell, hogy visszatérjen az elmúlt egy óra lendülete, ami miután megtörténik, a darab legerősebb pillanatait élhetjük át a házaspár vitája közben. Gondosan felépített dialógusuk elején csak arról veszekednek, hogy miért nem jó ötlet mezítláb sétálni a parkban, és a végére már el akarnak válni egymástól. Ezalatt a néhány perc alatt az ember egyik pillanatban nevet, a másikban megsajnálja szeretett karaktereit és nem tudja eldönteni, hogy a pár komolyan gondolja-e a szakítást – vagy átgondolták-e korábban a házasságkötést.
A harmadik felvonás a leghumorosabbra sikerült része a történetnek, ahol a feszültség fokozódik, és egyetlen percig sem unatkozhat a néző. A komikus jelenetek egymást váltják és a szereplők már nem tudják, mit szeretnének egymástól, hogy minek vagy kinek is örülnének igazán.
Neil Simon nyitva hagyja a történetet a végkifejletben, így mindenki maga zárhatja le a drámát a fejében és levonhatja a végső konklúziókat.
Gubik Petra és Czitor Attila remek társai voltak egymásnak a színpadon, jól kiegészítette egyik a másikat. Az utolsó percig hitelesek voltak, és bár Corie olykor talán túlságosan is gyerekes volt a hisztikkel, amiket produkált a színpadon, mégis a kicsapongásoknak szerepük volt a történetben.
Jó érzés volt Katkó Ferencet A Csörte és az Egerek és emberek után végre olyan szerepben látni, ahol másik oldalát is megmutathatja a közönségnek, és végérvényesen bebizonyíthatja: nem csupán a jámborlelkű, egyszerű férfi karakter eljátszására képes.
Fehér Tímea kiválóan játszotta a nálánál idősebb, megfáradt anyuka, Mrs. Bank szerepét, aki Victor Velasco mellett remek komikus mellékszereplő volt.
Telefonszerelőként kétszer is feltűnik a műben Tomanek Gábor, akinek minden egyes felbukkanása a leghumorosabb helyzeteket eredményezi a darabban.
Összegezve, az olykor túlságosan hosszú dialógusoktól eltekintve nagyon szórakoztató mű a Mezítláb a parkban, ami, bár a hatvanas évek New York-jában játszódik, mégis sokat mondhat annak a 21. századi magyar embernek, aki megtekinti a Jókai Színház vigadójában.