Családja, kollégái és számos jó barátja kísérte utolsó útjára a közelmúltban elhunyt Kergyik István színpadmestert. A színház teljes társulata lerótta kegyeletét a rendkívül nehezen pótolható nagyszerű és népszerű szakember ravatalánál.
Döme, hiszen mindenki így hívta, a régi vágású – és sajnos egyre fogyó – azon színház színpadmesterek közé tartozott, aki a színpad – a szó szoros értelmében a pincétől a csigapadlásig – minden zeg-zugát ismerte. A legjobb magyar és külföldi díszlettervezők nyilatkoztak elismerően a segítőkészségéről és kiemelkedő szaktudásáról. A pályakezdő tervezőket tapintatosan vezette rá a helyes technikai megoldásokra, vagy ajánlott újabb és újabb megoldásokat a fölmerült problémákra.
A színház külföldi turnéi során, valamint magánutazásaikor a világot járva a színházakba vezetett az útja, hogy tanulmányozza az ottani technikákat, amelyeket később itthon hasznosított. Arisztokratikus – távolságtartó – alkata, kerülte a „bratyizást”, szűkszavú, de ha a munkáról volt szó azonnal elemében érezte magát. Amikor mindenki kifogyott az ötletekből – Neki még volt a tarsolyában, sőt még tartalék is.
Amikor évekkel ezelőtt a Stuart Mária próbái során megismerkedtünk, elegáns „távolság-tartás” jellemezte a kapcsolatunkat. A messziről jött „gyüttment” mindig gyanús, különösen, ha híre megelőzi. Döme udvarias, de hideg magatartása – nem sértően, de „miheztartás végett” jellemezte a színpadi munkánkat. Telt-múlt az idő, semmi nem indokolta Részéről, hogy ezen változtasson.
Történt, pedig a Kőszívű ember fiai előadásán – a technikailag rendkívül bonyolult díszlet – az egyik előadáson a forgószínpadba beakadva súlyos sérülést szenvedett. Ha és amennyiben azonnali beavatkozás nem történik, félbeszakadt volna az előadás. Döme a takarásból mindezt látta, de egy díszletelemet fogva Ő nem tehetett semmit. Én tettem, amit ebben az estben tenni tudtam. Másnap az addigi távolság-tartó köszönése, amely az életkorom dacára a visszaköszönésre korlátozódott, előreköszönésre változott, de semmi egyéb változás.
Hónapokkal később úgy hozta sors, hogy kerek születésnapomon a társulat felköszöntött. Döme percekkel később félrehívott és egy palack maga készítette szilvapálinkával gratulált! Ennek már lassan négy éve. A betegsége kapcsán sokat beszélgettünk az alattomos kórról és a világ dolgairól. Egy rendkívül kulturált, nemcsak a szakmájában tájékozott nagyszerű ember lett – nagy büszkeségemre – a BARÁTOM!
A betegsége előrehaladtával, egy bizalmas beszélgetés kapcsán előkerült – semmi máshoz nem hasonlítható finomságú – egy palack búcsú pálinka Döme, a születésed és a halálod évfordulóján – de csak akkor – ebből koccintunk Rád emlékezve!
A Jókai Színház társulata és a magam nevében búcsúzom!
NYUGODJ BÉKÉBEN!
Kadelka László
