Különleges bemutató készül a Békéscsabai Jókai Színházban a reformáció 500. évfordulója alkalmából. Már a cím is titokzatos és sokat ígérő: A Szellemúrnő (Ábránfy Katalin), játék a történelemmel. Pozsgai Zsolt drámája nemcsak Luther korát és szellemi mozgalmának jelentőségét idézi meg, hanem a csabai Kastély utca rejtélyes legendáját is feleleveníti. A Mindentudás Színházi Egyeteme november 13-ai estje tovább fokozta a közönség várakozását, remek reklám volt a december elsejei premierhez. Kovács Edit színművész, esztéta, a darab főszereplője először életéről, pályájáról, majd az új dráma születéséről és jellegzetességeiről beszélgetett az íróval. (Niedzielsky Katalin írása)
A békéscsabai közönségnek Pozsgai Zsolt drámaírót olyan nagyon nem kell bemutatni, sokan emlékezhetnek műveire. A Jókai Színház játszotta a Liselotte és a május, a Razzia, A szűz és a szörny című darabját, a legnagyobb sikert a Monte Cristo grófja, valamint a Vörös és fekete színpadra alkalmazásával aratta. A szerző műveinek előadását sokszor maga rendezi.
Kovács Edit bevezetőjében elmondta, hogy Pozsgai Zsolt Pécsett született 1960-ban. Többféle foglalkozás után színházi asszisztens volt, dramaturg, majd rendező. Első drámáját Horatio címmel 1998-ban mutatták be. Azóta majdnem hetven színpadi művét láthatta a publikum Magyarországon és külföldön, Európában, Ázsiában és Amerikában.
A drámákon kívül esszéket, tanulmányokat közöl, a Nemzeti Könyvtár szerkesztője. Munkásságát számos díjjal ismerték el, 1992-ben Szép Ernő díjjal, 1996-ban Európa Drámaírói Díjjal, több drámaíróversenyen első díjat kapott, és 2006-ban elnyerte a Perzsa Akadémia Nagydíját. A műsorvezető most is hozott szép mottót, Goethe szavait idézte: „Minden művészet legmagasabb feladata, hogy a látszat által megadja egy magasabb valóság káprázatát.” Majd azzal folytatta, hogy a „magasabb valóság káprázatát” az est vendégének műveiben nemcsak Magyarországon mutatják be, számos nyelvre lefordították és sikerrel játsszák világszerte, Graz-ban, Genfben, Oslóban, Hamburgban, Avignonba, Bostonban, New York-ban.
Mint a beszélgetésből kiderült, Pozsgai Zsolt korán eljegyezte magát az irodalommal, első verseit a Pajtás, az akkori egyetlen gyerekújság publikálta. Hamar felismerte a dráma lényegét, hogy ez az a műfaj, amely az élet sűrítménye. A pécsi Nagy Lajos Gimnázium diákjaként társaival együtt megérezte, hogy „valami nem stimmel” a társadalomban. Létrehozták a Hegonia amatőr színpadot, ahol bemutatták azokat a drámákat, elmondták azokat a verseket, amelyeket kritikus hangvételük miatt a művelődéspolitika nem engedett a nyilvánosság elé. A hetvenes években éjjeli szeánszaikon megszólaltatták többek között Adytól a Percemberkéket, József Attila betiltott verseit. Hosszú hajjal, magas sarkú csizmában eljátszotta a Szent Johannát, a csurgói diákfesztiválon elnyerte a legjobb női alakítás díját. Az író úgy fogalmazott: „nem én kezdtem el zseni lenni, volt egy társaság…” S amivel nem tudtak azonosulni, ahelyett megteremtettek maguk valami mást, amit fontosnak, értékesnek tartottak.
– Baranyai falusi gyerekként a természet közelében éltem, hamar megtanultam megkülönböztetni a valódit a nem valóditól – szögezte le Pozsgai Zsolt. Kovács Edit kérdésére, hogy milyen példaképek, mesterek, ismeretségek vitték a színház felé, a szerző konkrét neveket sorolva válaszolt.
– Inkább az irodalom felé vittek. Másodikos gimnazista koromban nagyon szerettük Hernádi Gyula Vörös rekviem című könyvét, amiből film is készült. Hernádit a magyar szürrealizmus atyjának tartom, nagyon sajnálom, hogy nem ismerik. Egész életemben kerestem a mestereket, akiknek a műve biblia a polcon. Az ilyen példaképek elkísérnek, ezekhez ragaszkodni kell, válaszúton megmutatják, merre kell menni, kell az embernek, aki segít. Pécsett a Nádor kávéházban ott ült Tüskés Tibor, Weöres Sándor, Csorba Győző, és mi nem siettünk haza sorozatot nézni, nem is voltak sorozatok.
Pozsgai érettségi után, egyetem helyett inkább beállt mentőápolónak, a kultúrházi igazgatóénál jobban érdekelte a műtőssegéd munkája. Pedig befolyásos apja elintézte, hogy felvegyék népművelés szakra, ám az nem volt számára vonzó célpont. Az álmait akarta megvalósítani.
– A mentősök bedobtak a mélyvízbe, és a mentés végig kíséri az egész életemet: én állandóan ki akarok vonulni, zászlóval, lámpával, valakit meg akarok menteni, valakit meg akarok gyógyítani. Szerettem a mentőszolgálatot. Dolgoztam nőgyógyászaton is, postán csomagkihordóként, mielőtt hívtak a színházba. Apám jóvoltából művelődésiházat is igazgattam Görcsönyben, ami egy nagyon kicsi falu. Összesen hárman voltunk, én és két munkatárs. A Hegonia színpad elég nagy döbbenetet keltett, amikor kivonult oda kultúrát terjeszteni…
1982-től a Pécsi Nemzeti színházban rendezőasszisztens, művészeti titkár volt, majd dramaturg. 1989-ben mutatták be első darabját, már abban is a helyi történelmet kutatta, egy 19. századi tragédiát dolgozott fel, egy fiatal lány öngyilkosságát.
– Hogyan választod ki a témáidat, milyen társadalmi, emberi problémák izgatnak? Fontos-e az íráshoz a személyes kötődés? – kérdezte a szerzőt Kovács Edit.
– A téma megtalál, és ha úgy gondolom, hogy közérdekű, akkor megírom. Chaplin akkor készítette A kölyök című filmjét, amikor első gyermeke meghalt. A filmben kreált magának egy gyermeket. A képzelgésnek teremtő ereje van. Ha találok egy témát, általában berakom a spájzba. Nem lehet mindig rögtön megírni, kell egy pofon az élettől, valaminek történni kell, fájni kell ahhoz, hogy írjon az ember.
Az értékmentés meghatározó Pozsgai Zsolt munkásságában, nem tudja elfogadni, hogy idősebb színészgenerációk tudására ne legyen szükség, próbál feladatot, szerepet adni olyan művészeknek, akik különböző okokból kisodródtak a pályáról. Úgy véli, filmben, színházban nagy színészeket együtt látni olyan pillanat, amely nem jön többé vissza.
Amikor Bodolay Géza vígjátékot keresett a kecskeméti színháznak, azt mondta, a magyar írók nem tudnak komédiát írni. Pozsgait a kijelentés felbőszítette, és azonnal munkához látott, a Mert a mamának így jó című darabját egy addig ismeretlen „olasz” szerző nevével adta el, később Louis Feydeau-ként alkotott. Minden darab siker lett.
Filmes karrierje is jelentős, forgatókönyveket írt, rendezett. Csendkút című alkotása volt az első 2007-ben, írta és rendezte, amelyben az 1956-ban mártírhalált halt Gérecz Attila költőnek állít emléket. A filmben játszik Kara Tünde. Pozsgai, aki a magyar történelem szerelmese, felháborítónak tartja, hogy értékes filmeket éjjel ad a televízió, nincs bemutató, nem jelenik meg kritika. Készített filmet Janus Pannoniusról, Mindszenty Józsefről és Czuczor Gergelyről, az első magyar értelmező szótár megalkotójáról. Utóbbi címe Szabadonczok, ebben a filmben többek között Mészáros Mihály és Kovács Ági kapott szerepet.
Vajon mi fájt, amikor A Szellemúrnő című darabot megírta? Mi volt a személyes kötődés a békéscsabai történethez, a reformáció korához? Hogyan látott munkához, mi volt a „pofon”, amely elindította a gondolatmenetet?
– A Szellemúrnő nem emlékévdarab, azt nem érdemes írni! Egyedül az az érdekes, hogy a reformáció áthallása milyen lehet a mai korra. Akkor is volt népvándorlás, jött a török keletről, a mór Ispánia felől. És a magyarok itták a levét. Ez is értékvesztés, eltűnik az értékrendszer, az emberek nem kötődnek mesterekhez, ez szörnyű. – hangsúlyozta a drámaíró. – A darab nem a katolikus egyházról szól, hanem arról, hogy a zűrzavar után valaminek jönnie kell, a reformáció visszatérés a tiszta gyökerekhez, megtisztulás; volt már erre példa a történelem során. Sokáig azt hittük, hogy a Balatonnak vége, aztán rendbe jött, ma él és virul. És a szakemberek valójában nem tudják az okát. A történelem is megtisztítja önmagát, ahogyan a Balaton is élni akart, az emberiséggel is ez fog történni, helyreáll a rend, a harmónia, az egyensúly.
Kovács Edit Seregi Zoltán igazgatót, az előadás rendezőjét arról kérdezte, hogyan kezdődött Pozsgaival a közös munka, s egyáltalán milyennek tartja a darabot.
A direktor elmondta, hogy már évekkel ezelőtt tervezték egy reformáció előtt tisztelgő darab megírását, és nem volt kérdés, hogy szerzőnek Pozsgai Zsoltot kérjék fel, akinek minden műve megnyerte a közönség tetszését.
– Nagyon jól megtalálja azt a borotvaélt, ahol az erős gondolatiság, a súlyos eszmeiség egy érdekes történettel, jó karakterekkel párosul, és megérinti a közönséget. A reformáció nem könnyű téma, és talán még nehezebb megtalálni a módját, hogyan adjuk át a mai embernek. Nem véletlen, hogy a huszadik századi drámairodalom egyetlen darabot sem kínál, ahol a papok pozitív figuraként lépnének fel – magyarázta Seregi Zoltán. – Hogyan lehetne mégis helyrebillenteni ezt a dolgot? Ezen törtük a fejünket. Szeretnénk felmutatni, mi volt a reformáció, szeretnénk megismertetni a közönséggel, de úgy, hogy az előadás élmény legyen, ne csak nehéz gondolat, ami el sem jut a néző lelkéig.
Kovács Edit hozzáfűzte, hogy valóban hús-vér szereplők lépnek fel a darabban, az emberek lelkéből fakadnak a karakterek, amelyekkel így a színészeknek könnyű azonosulni. Remélik, a néző is beleképzelheti magát a sorsukba, elgondolkodhat azon, milyen saját döntést hozna, mit kezdene adott szituációban az életével. Ebben az összefüggésben a művésznő Hegelt idézte, aki arról értekezett, hogy az ember, aki a közösségért dolgozik, gyakran elveszíti kapcsolatát a világgal. Ugyanakkor felemelő érzés, ha tevékenysége végül kiteljesedik, és örömmel tölti el, hogy a művet végig tudta csinálni.
Az alkotóknak nagyon fontos kezdettől, hogy az előadás ne generáljon semmiféle hitvitát, miközben az emberi viszonyok konfliktusa nélkül nem létezik dráma. Pozsgai Zsolt rámutatott: egy történelmi darabban nem szabad hazudni, de azt meg lehet írni, hogy mi történhetett volna. A protestantizmus terjedésének korában játszódik a történet, és akkoriban tényleg elküldték a magyar családok lányait külföldre, gyakran nyugati kolostorokba, hogy ott biztonságban legyenek. (A Szellemúrnő lánya, Ábránfy Zsófia Wittenbergbe kerül.)
– Mindig a jó emberek sorsa érdekel, azoké, akik akarnak valami jót tenni, és borzalmasnak tartom, ha ezek az emberek nem találják meg egymáshoz az utat. A családtörténetén keresztül természetesen a két vallás ellentéte is megjelenik a drámában – közölte a szerző.
– Hogyan tekint a katolikus egyház, illetve az evangélikus egyház a reformációra? A hit, a vallás milyen szerepet tölt be a mai ember életében? – Kovács Editnek ez a kérdése már az est vendégéhez, Kutyej Pál Gáborhoz, a Békéscsabai Evangélikus Egyházközség lelkészéhez szólt. Kutyej Pál Gábor kifejtette, hogy felsorolásnak és korrajznak az emlékezés jegyében nem sok értelme lenne. Igazán ütős, megreformáló darab méltó az évfordulóhoz. Kapják csak fel a fejüket az emberek! Devalválódnak az értékek a mai világban, de vannak olyan maradandó értékek, amiket érdemes őrizni. A mai fiatalok fogékonyak, fontos felmutatni számukra az igazi értékeket. S ha valaki később visszaemlékezik, elgondolkodik, már megérte a darabot bemutatni.
– Amit Luther a lányának már nem tudott elmondani, mert meghalt, azt elmondja Ábránfy Zsófiának. Érték tehát van, csak meg kell tisztítani a rárakódott értéktelenségtől, láthatóvá kell tenni. A reformáció nemcsak a hitújítás terén hozott óriási változást, hanem a nemzeti nyelvek életben tartását és ezáltal a nyelv erejének felismerését is ennek a jelentős változásnak köszönhetjük – tette hozzá Pozsgai Zsolt.
Kutyej Pál Gábor arra emlékeztetett, hogy vannak közös gyökerek, Luther katolikus ember volt, nem akart egyházszakadást, még az ellen is tiltakozott, hogy róla vallást nevezzenek el. Törekvése az volt, hogy az alaphoz, a Bibliához, a forráshoz kell visszatérni. A kapcsolódási pontokat gyakran a közvetítő, a hírverés rontja el. Van elég bajunk, nem azzal kell foglalkozni, ami szétválaszt, hanem azzal, ami összeköt.
– Az értékvesztés folyamatát csak a hit felől lehet visszafordítani – mondta a lelkész. – Ha adok alapértéket, abból lehet építkezni, ez a hit, istenhit, enélkül nehéz élni, és ezt senkitől nem tudják elvenni.
A tartalmas beszélgetés még sok további kérdésre inspirálta a hallgatóságot, a hosszúra nyúlt program emlékezetes marad a színházszerető közönség számára. A Mindentudás Színházi Egyetemének legközelebbi estjén, december 4-én Nyilasy Balázs költő, irodalomtörténész Arany János balladáiról tart előadást.
Niedzielsky Katalin
