Platón szerint a művészet egyszerűen a valóság utánzása. Más álláspontok szerint azonban az alkotás új valóságot teremt. Álom és valóság a művészetben címmel tartotta Gyenge Zoltán professzor április 9-én este a Mindentudás Színházi Egyeteme idei évadjának utolsó előadását Békéscsabán, a Sík Ferenc Kamaraszínházban. A professzor két görög festő, Zeuxisz és Parrhasziosz vetélkedésén és még számos képzőművészeti példán keresztül fejtegette hallgatóságának, hogy a kép vagy a valóság a tökéletesebb, és létezik-e egyáltalán objektív valóság, vagy amit annak hiszünk, csak álom. Az est háziasszonya, mint mindig, ezúttal is Kovács Edit Domján Edit-díjas színművész, esztéta volt. (Niedzielsky Katalin írása)
Jouvet, a XX. század egyik jelentős francia származású színházi teoretikusa egyik írásában arról értekezik, hogy milyen fontos szerepe van a színészi alkotásban a megérzésnek, ami szerinte színészi invenció. „A színész kitalál egy figurát. A megérzés: a megvalósult, megtapasztalt felfedezésében rejlik. Utazás a valóság határvidékén. A megérzés tehát: átjáró a látható és a felsőbbrendű valóság között. Az álom és ébrenlét határhelyzetéhez hasonló állapot.”
Az elgondolkodtató idézet után, amelyet bevezetőként Kovács Edit olvasott fel, bemutatta Gyenge Zoltán egyetemi tanárt, vagy inkább felelevenítette pályáját, hiszen a professzor kezdettől rendszeres előadója a sorozatnak. Filozófus, író, műfordító, a Szegedi Tudományegyetem Filozófia Tanszékének vezetője, a Bölcsészettudományi Kar dékánja, a Magyar-Német Filozófiai Társaság alapító tagja, 2015-től a Magyar Filozófiai Társaság elnöke. Több kötetet is megjelentetett, a Kierkegaard élete és filozófiája című művét 2007-ben Az év legjelentősebb könyvének kijáró elismerésben részesítették. 2014-ben a Kép és mítosz munkájával Az év szerzője címet érdemelte ki.
S kezdődhetett az izgalmas utazás álom, képzelet és valóság között, kutatva benne a művészet helyét. A szőlőfürtös példát már hallotta a publikum Gyenge Zoltántól. Zeuxisz úgy vélte, övé a tökéletes alkotás, hiszen a madarakat megtévesztette, olyan jóra sikerült, Parrhasziosz viszont egy függönyt mutatott, s közölte: ez a kép.
– Egyik festő becsapta a madarakat, a másik viszont képes volt a festőt megtéveszteni. Akkor mi a valóság? Ami élethű, vagy ami mást mutat, mint a közvetlen tapasztalat? – sorolta a kérdéseket az előadó. – Van a megfogható és van az érzéken túli, kézzel nem megfogható valóság. Az érzés olyan fontos, mint a megértés.
Caravaggióval folytatta Gyenge Zoltán a magyarázatot. Mint mondta, az itáliai barokk nagyszerű festője Szent Máté és az angyal című képét egyházi megbízásra festette, a kép első változatában semmi szent nincs, írni sem tud talán az ábrázolt ember, mintha unokája tanítaná, nem is tetszett a megbízóknak, mert nem volt elég szent. A második változaton Máté nincs a földön, inkább tudósalkat, glória, angyal fölötte, ez már tetszett a megrendelőknek. De melyik a valóságos? Szent Máté lényege, hogy emberközeli, az első kép ezért érdekesebb, a mindennapi életbe viszi bele a nem érzékelhető világot, egyszerre realista és transzcendens, kapcsolódik a valósághoz.
Manet Lóversenye volt a következő példa, amellyel kapcsolatban Gyenge professzor elmesélte, hogy a kortársak megbírálták a lovat, kifogásolták, hogy valójában nem olyan, mint a képen. Akkoriban még nem tudtak felvételt készíteni a rohanásról, később kiderült, a vágtázó ló pont olyan, a suhanásban, elmosódottságban benne van a sebesség. Azt mondják, sok festő általában a teret festette, de az impresszionisták az időt.
- A függöny fontos szimbólum, egyrészt takarja a valóságot, másrészt az maga a valóság, meg kell találni a transzcendenciát – folytatta az előadó. – Schiller a szaiszi fátyolról azt fejtegeti, hogy mit rejthet, mi lehet mögötte, ott van-e az igazság. Lehet ez a felejtés vagy a felfedés fátyla, amit fellebbent az ifjú az igazságról, meg akarja nézni az igazságot, de amikor fellebbenti a fátylat, néma marad, nem mondja el, mit látott. Ez azt jelenti, az igazság el van fedve, és nem biztos, hogy jó, ha látni akarjuk saját sorsunkat előre. Novalis történetében a fiú belehal az igazságba, mert meglátja önmagát.
A két francia festő, Manet és Meissonier esetét is megismerhettük. Utóbbi életében ünnepelt művész volt, de halála után senki sem tudott a képeiről, neki pénze volt, hogy alkothasson, Manet-nak fantáziája – fogalmazott Gyenge Zoltán.
John Ruskin 19. századi viktoriánus angol művészetteoretikus felfedezte Turner művészetét, a preraffaelita festőket, a szecesszió előszobája volt. Számára a festészet, a görög szobrok világa jelentette az igazi valóságot, felesége testétől, szőrzetétől megrémült. Az egyébként szép Euphemia Gray azért vált el tőle, mert „nem hálták el a házasságukat”. Ezt is hallottuk az előadótól.
- De mi a szépség? A szépség fogalma koronként változott. Botticelli Vénusza platonikus, idealizált szépség. Giorgione Alvó Vénuszának keze kétértelmű mozdulatot tesz, a hátteret Tiziano festette. Tiziano Urbinói Vénusza kihívó, ékszer, bokréta díszíti, ránk néz. Edouard Manet Olympiája 1856-ból prostituáltat, pénzért kapható nőt ábrázol. Modigliani fekvő nője, az Alvó vagy Urbinói Vénusz erotikus kép – sorolta Gyenge professzor a festményeket. Majd összefoglalta az eddig vázolt ismereteket: A valóság lehet a közvetlen valóság (Zeuxisz szőlője), de lehet az imaginárius komplex kép is (Parrhasziosz függönye).
Erwin Panofsky német művészettörténész ikonográfiának nevezi a műalkotás leírását, például azt, hogy mit látunk Az utolsó vacsora című képen. Ikonológiának pedig annak értelmezését, interpretációját nevezi, ami túlmegy a látványon, asszociációkat kelt. Az utolsó vacsora, ha van kulturális háttér, előismeret, többet ad a kép a nézőnek. Hallottunk új szakkifejezést, angolul pictural turn, németül ikonische Wendung, ami azt jelenti, hogy másik képen keresztül jutunk ismeretekhez, a kép ereje fontos, de információból nem lesz tudás, más az információ, és megint más az ismeret – szögezte le a professzor.
- René Magritte festett egy pipát, és aláírta, hogy ez nem pipa, hanem kép. Medgyessy Ferenc is azt mondta, amikor művét megbírálták, hogy az nem ember, hanem szobor. Arnold Schopenhauer Die Welt als Wille und Vorstellung című művében különbséget tesz intuitív képzet és absztrakt képzet között, első az, ami mögött értelem van, a második az, amit nem tudok megfogni – hangsúlyozta az előadó, majd így folytatta: – A 21. századi ember a tudományok bűvöletében él, a modern tudomány 98 százaléka a mérhetőségről szól, és az emberi szellem nem mérhető. Az absztrakció olyan képesség, amely elvisz az egyik valóságból a másikba. René Magritte La belle captive képe átcsúsztat kétféle valóságot, imitációt.
A görög mitológia természetesen nem maradhatott ki Gyenge Zoltán előadásából. Arról beszélt, hogy a görögök problematikus istensége az Éj, a Sötétség istene, az irracionalitás szemben a fénnyel, ami a racionalitás. Pedig – mint mondta -, az éj ott van a teremtésnél, neki köszönhetjük a létünket. Érosz a szenvedély, az érzékiség istene, a görögöknél a világteremtés princípiuma. A teremtés a káoszból, a rend princípiuma, és a sötét szenvedély előrébb való, mint a racionalitás szerepe.
Hüpszosz és Thanatosz következett, John William Waterhouse angol preraffaelita festőnél Az álom és féltestvére, a halál közel van egymáshoz, összefügg. A három álomisten, Morfeusz (a nyugodt álomé), Hobetor (rémálom) és Phanteszosz (a fantasztikus álmok alakítója). A fantasztikus álmok valóságteremtő erővel bírnak. Goya Altroposz vagy a Sors képe azt sugallja, hogy az ész álma szörnyeket szül.
– Akkor tehát mi a művészet és a valóság viszonya egymáshoz? Ha a művészet utánzás Platon szerint, akkor Zeuxisz tökéletes úton járt. A művészet átalakítás Hegel szerint, valóságteremtés Heidegger szerint. Hegel azt mondja: az alkotó szubjektum, az alkotás lényege az objektum, és az alkotás maga a mű. Csak abban a világban élünk, ami körbevesz bennünket, vagy megpróbáljuk megközelíteni a második világot – érvelt Gyenge professzor.
Az előadás végén Caspar David Friedrich Vándor a ködtenger felett című képéről hallhattunk eszmefuttatást. A szemlélő a képen háttal áll, ez meglehetősen szokatlan. Goethe Wanderers Nachtlied című költeményére emlékeztet. Majd az irodalom után a filmművészet került terítékre. Befejezésként Amado Modigliani életéről láttunk részletet, a főszerepben Andy Garcíával. A film annak bizonyítására szolgált, hogy az alkotás folyamatában különböző módon el kell érni a művészi valóságot, az alkotás lényege pedig a magasabb szintű valóság megteremtése.
Niedzielsky Katalin
