Kétéves színész, divat- és stílustervező, színháztechnikus-szcenikus, színházi táncos, közművelődési- és közönségkapcsolati szakember, valamint artista képzésre jelentkezhetnek a fiatalok. A békéscsabai Színitanház, a budapesti Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnáziumának tagintézménye érettségizettek számára a 2018/2019-es tanévben indítja a felsorolt OKJ-s képzéseket. A felvételi meghallgatást 2018. május 31-én 10 órától tartják Békéscsabán, az Ibsen házban (Andrássy út 3.).
A gyakorlatos színész (színházi és filmszínész) elnevezésű kétéves képzés keretében a hallgatók a második évtől részt vesznek a Jókai Színház produkcióiban, kisebb-nagyobb szerepekben, asszisztensi, súgói feladatokat látnak el, lehetőséget kapnak különböző megyei, városi és egyéb rendezvényeken önálló fellépésre is. A színész (1 éves képzés) megkezdéséhez a gyakorlatos színész végzettség szükséges.
A kétéves divat- és stílustervező szak célja vizuális műveltséggel, fejlett színérzékkel, rajz-, festészeti- és öltözék-kivitelezési ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése.
A kétéves színháztechnikus-szcenikus képzés során a színpadi technika mellett a hang- és fénytechnika rejtelmeibe kapnak betekintést az itt tanulók. Ezen kívül a Színitanház színész, táncos és design szakos hallgatói vizsgaelőadásainak műszaki kiszolgálása is a feladatuk, másodévesként pedig a Jókai Színház produkcióiban önálló feladatokat kapnak.
A színházi táncosok a kétéves képzés alatt a táncművészet teljes spektrumát sajátíthatják el a Színitanház balett-termében, és részt vesznek a Jókai Színház egyes produkcióiban. A táncos tevékenységét a klasszikus balett, a kortárs, modern tánc, a néptánc, a színpadi tánc területén fejti ki és gyakorolja. Balett társulatoknál, modern és néptánc együtteseknél, táncszínházi társulatoknál, valamint színházaknál végezheti művészeti tevékenységét.
A közművelődési- és közönségkapcsolati szakember kétéves képzésének elméleti és gyakorlati helyszíne Budapest, Békéscsaba és Szarvas.
A kétéves artista képzés elméleti és gyakorlati helyszíne Budapest és Békéscsaba. A diákok megismerkednek a légtornász és akrobata műfajokkal. Az alapoktól kezdve elsajátítják a cirkuszi ismereteket, biztonságtechnikát, miközben a pantomim, színészmesterség és tánc alapjait is megtanulják, hogy a lehető legnagyobb természetességgel mozogjanak a manézsban, vagy a színpadon.
Az első és második szakképesítés megszerzése ingyenes.
Az egyes szakmákban osztály csak a megfelelő létszám elérése esetén indul.
Részletek és jelentkezési lap a Színitanház honlapján található: szinitanhaz.hu címen
A részletes követelmények a http://szinitanhaz.hu/jelentkezes-erettsegi-utani-okj-s-kepzesek oldalon is megtalálhatók.