Tege Antal úgy véli, minden díj, elismerés kötelez: a névadó emlékének, a színháznak szakmailag, emberileg meg kell felelni. A Békéscsabai Jókai Színház művésze október 18-án vehette át a Gyulai Várszínház rangos elismerését, az Őze Lajos-díjat a Nemzeti Színházban.
A Gyulai Várszínház 2018-as nívódíjait a Székely János Napok keretében adták át a fővárosi teátrumban, ahol több nyári előadást is láthat a közönség. Béres László rendező kapta a Sík Ferenc-díjat Venczel Péter – Orbán János Dénes: Búbocska című ördögmusicalének kiemelkedő színvonalú megrendezéséért. Szász János rendezőt a Havasi István-díjjal ismerték el Székely János Caligula helytartója című drámájának kiemelkedő színvonalú rendezéséért. Tege Antal színművész, rendező az Őze Lajos-díjban részesült Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott című előadásában nyújtott kiemelkedő színművészi teljesítményéért, valamint a Shakespeare Fesztivál diákszínjátszók által előadott utcaszínházi produkciójának megrendezéséért. A nívódíjakat Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója és Kónya István, Gyula alpolgármestere adta át.
– Minden díj – talán közhelynek tűnik, de – kötelez valamire, egyrészt a névadó emlékére, másrészt, ha egy színház jelöl valakit, és a bizottság megszavazza neki az elismerést, akkor ennek a bizalomnak később, minden egyes pillanatban, szakmailag és emberileg meg kell felelni. Minden díj, elismerés egyfajta kötelességet ró az emberre – szögezte le Tege Antal. – Konkrétan a díjat a Rosencrantz darabban nyújtott alakításomra kaptam, úgy mondanám, hogy szinte száz százalékban. A másik indoklással kapcsolatban – ami a fesztivál egyik utcaszínházi előadása -, meg kell említeni, hogy azt Szabó Lajos kollégámmal ketten közösen hoztuk össze.
Tom Stoppard Hamlet átirata az Aradi Kamaraszínház, az Aradi Klasszikus Színház és a Gyulai Várszínház produkciója. A Jókai Színház kitüntetett művésze hangsúlyozta: köszöni Tapasztó Ernő rendezőnek, hogy gondolt rá, valamint Elek Tibornak is, aki felterjesztette erre a díjra.
Minden évben három nívódíj talál gazdára, ezzel kapcsolatban Tege Antal annyit mondott, hogy „nagyon megtisztelő volt ilyen illusztris társaságban lenni és átvenni az elismerést”. A díjátadó ünnepség után együtt megnézték a Caligula helytartója című darabot.
Niedzielsky Katalin
Fotó: nemzetiszinhaz.hu