Az Asszonyszerelem, asszonysors nyolc dalában, akárcsak egy novella lapjain, egy fiatal lány, talán Clara Schumann mondja el szerelmének, sorsának történetét. E csodálatos érzelem egy-egy mozzanatának felvillantásából egy rajongó, gyengéd és érzelmes nő kedves alakja bontakozik ki előttünk, Schumann utolérhetetlen, szinte példa nélkül való beleélő, megfigyelő és felidéző művészete nyomán.
Közreműködik: Galambos Hajnalka Zongorán kísér: Rázga Áron
Strauss – 4 utolsó ének Tavasz – Szeptember – Lefekvéskor – Alkonyfényben A ciklus címe nem a zeneszerzőtől származik. Az sem egészen bizonyos, az idős komponista való-ban ciklussá óhajtotta-e összefogni a 84 évesen komponált dalokat. Tény, 1948. derekán, sok ke-serű csalódás után némiképp új erőre kapva nagy kedvvel alkotta egyiket a másik után. Mind a négy dal a halálról, az elmúlásról szól. Még a tavaszi kép is az elmúlást juttatja az öreg Strauss eszébe. A so-kat megélt komponista számára a halál nem utolsó ítélet és nem szenvedés, amit aztán drámai kont-rasztként a “megdicsőülés” követhet. Ezek a ro-mantikus képzetek már messzire tűntek. A bé-két, feloldást hozó halál zenéje mégis minden ízé-ben romantikus. Fiatalkora zenei nyelvét beszéli Strauss továbbra is, csakhogy minden szélsőség, hatásvadászat nélkül, az öregkor bölcsességével. Pasztell-színű, gyakran magas regiszterű, légiesen lebegő muzsika a négy utolsó éneké.
