A magyarok és az erdélyi nép sírkövekkel kirakott történelmére Trianon tette rá a pecsétet. De az ezt megelőző, 1918. december 1-jei esemény, amikor is a román nemzetgyűlés kimondta az Erdéllyel való egyesülést, már előszele lett annak a drámának, ami végleg elszakította Erdélyt Magyarországtól. Erre a száz évvel előbbi eseményre emlékezve mutatta be a Békéscsabai Jókai Színház Rákosi Viktor 1903-ban megjelent regényéből, Nemlaha György átdolgozásában, az Elnémult harangok című színművet, a Sík Ferenc Kamaraszínházban. (Zsidov Magdolna kritikája)
A kamaraszínház, amelynek meghitt atmoszférája olyan közelségbe képes emelni közönséget és teátrumot, hogy szinte eggyé lényegül néző a darabbal, ez alkalommal is ideális körülményt teremtett. Egyszerű, puritán, miliőteremtő református templom a nyitó kép. Fájdalmas ürességet áraszt, de nem a tárgyak, hanem a lelkek hiánya miatt. Benedek (Csurulya Csongor), a kurátor mondja panaszait Sárának (Veselényi Orsolya), a templomot szolgáló lánynak. Így tudja meg a közönség, hogy a nyomorba, az éhezésbe taszított székely nép, üres gyomorral, megalázva, megkeseredve, még Isten szavát is éhezi. Sára és Benedek az új lelkész érkezésére készülődnek, akinek megjelenésével reménykednek a templom és a hívek lelki életének feltámadásában. Már Istentiszteletre hívó harang sem kondul, mert attól is megfosztották a templomot, így pap és harangok nélkül a templom sem töltheti be elhivatottságát. Megjelenik a színen Zalathnay Barnabás (Katkó Ferenc), aki okos, higgadt szavakkal ecseteli a reménytelen helyzetet, az erdélyi népet kizsigerelni szándékozó más nemzeti akaratot. Zágoni Albert (Szőke Pál) főispán is betoppan a templomba, kimért szavaiból kiérezni, hogy ő már megalkudott a helyzettel, és mintegy kiszolgálójaként az elnyomó akaratnak, nem helyesli a lázongó gondolatokat.
Aztán a csüggedt, reményt vesztett kis közösség gondozására megérkezik a Hollandiában, Utrechtben végzett lelkes, ifjú kálvinista teológus, Simándy Pál (Czitor Attila), hogy lelket öntsön beléjük, hogy visszavezesse őket a hit tiszta forrásához. Személyében egy rendkívülien érzékeny, éppen szerelmi csalódottságán túljutott, de kötelezettségét fel nem adó ifjú kálvinista papot fedezhet fel a néző. Csakhogy az elrománosító szándékkal szemben nem kis felelősség nehezedik rá, hiszen ellenlábasa Todorescu (Mészáros Mihály), a román ortodox templom pópája, aki Bukarest kémszervezetének, alantas, pénzéhes, minden hájjal megkent kiszolgálója, igazi érdekember. Mondhatni, ő hordozza napjaink aktuális politikai jelenségét. Egy olyan értéknélküli alakot képvisel, akinek semmi sem drága, és semmi sem szent, hogy a hatalmat kiszolgáló tevékenységével a maga malmára hajtsa a vizet. Negatív figuráját még tovább súlyosbítja, hogy számára kérdésként sem merül fel, hogy a hegyekben élő, sanyarú sorban lévő, alultáplált emberekre figyelmet fordítson. Magatartásának kiélezésére több jelenetben is teret ad a rendező, Pataki András. Nemlaha György – mondhatni aktuális – átdolgozása, formát ad a belső monológok kialakításának, a gesztusok, a dramaturgia jelentőségének, amelyekben a nézők, kétség nélkül találhatnak párhuzamot napjainkkal.
Kíváncsisága a pópát hamar elvezeti a kis kálvinista templomba, személyesen kívánja hatalmát és erejét fitogtatni az ifjú lelkész előtt. Kettőjük beszélgetéséből kiviláglik, hogy Simándy Pálban, úgymond emberére talál, aki a voksokat és a falu, Garabon lakosairól gyűjtött adatokat Bukarestbe juttató pópa tevékenységére hamar rájön. Todorescu sem marad adós, nyíltan megfenyegeti Simándy Pált.
A társadalmi és nemzeti összecsapások mellett, a líra sem marad ki a darabból. A szerelem a pópa lányának a személyében ejti rabul a kálvinista pap szívét. Florica (Csonka Dóra) első látásra beleszeret a fiatal lelkészbe, és az bármennyire próbál erős maradni, végül ő is feladja konok tartását a lányért, aki bebizonyítja, hogy az apai szigoron, érdeken túl, a tiszta szerelem erősebb hatalom.
A szereposztást tekintve, Czitor Attila olyan alakítást nyújt, amit jó ideig nem lehet majd elfelejteni. Jellemes embert formál, akinek erénye az elvei melletti kitartás, a hűség. Isten és ember iránti elkötelezettségét mutatja meg elementáris hatással. Csurulya Csongor, akit tavasszal Szabó Magda Születésnap című ifjúsági regényéből készült darabban láthatott a közönség, most talán megnyerőbben és emlékezetesebben hozta Benedek alakját, az ő szerepében bontakozott ki drámai képessége. Mészáros Mihály, alattomos, kétszínű pópaként olyan eleganciával, magabiztossággal jelenik meg, hogy már-már kételkedik a néző, hogy valóban romlott ember. Pedig az, és leginkább akkor bizonyítja be, amikor a medvétől megsebzett haldokló felett átkot szór. Általa a nép babonás hiedelmei sem képesek elsorvadni. Egyedül a lánya bírja feloldani benne a lélektelen, megszállott embert. Csonka Dóra Floricaként tiszta, őszinte, apja akaratával szembeszegülő lányt alakít, aki a zsoltárok éneklésével, szép hangjával is bizonyítja tehetségét. Zalathnay Barnabás szerepében Katkó Ferenc az egyik legmeghatározóbb alakja a darabnak. Becsületes, elvhű, higgadt embert alakít megrendítően. Veselényi Orsolya, ártatlan, babonás hiedelmekben tévelygő, egyszerű lélek, aki szeretetével mégis biztosan áll elkötelezett hite mellett. Megkapó, kedves jelenség. Szőke Pál a főispán személyében nem durva, nem veszélyes, mégis elutasítást ébreszt a nézőben. Petru alakjában, Szabó Lajos olyan kedves, megnyerő figura, aki a drámaiság ellenére is becsempész egy kis humort a jeleneteibe. Nagy Éva, Smarandaként, aki a pópa házvezetőnője, fennkölt tartásáról, de a pópa iránti feltétel nélküli elfogadásáról is bizonyságot tesz.
A darab vége idillikus, mint a mesében: a szerelem beteljesedik, a templom visszakapja a harangját, a hívek visszatalálnak a templomba, miközben zeng az ének, amely a megbékélést Istennek tulajdonítja: Erős vár a mi Istenünk… Ha ő velünk, ki ellenünk?
A díszlet Lenkefi Réka munkáját dicséri. A jelenetek forgatható, két helyszínen folynak. Egyik a kálvinista templom puritánsága, a másik a pópa ikonokkal díszített otthona. Az egyik a hit tisztaságára, a másik a hit hűségét nélkülöző pompára utal. Nagyszerű és méltatandó a díszlet szándéka. Vesztergombi Anikó jelmezei korhűek, az adott szerepeknek megfelelően elegánsak, vagy egyszerűek. Pataki András rendezése, méltó mércéje a kor erdélyi viszonyainak visszatükrözésére. Az emlékezetes rendezés lényege a mély gondolatiság, ami értékessé és maradandóvá teszi a színművet.
Kivételesen erős darabot láthat a közönség, aminek erénye annak felismerése, hogy minden ember gyenge, csak a hit és a meggyőződés képes erőssé tenni.