Június 2-án reggel 8 órakor a Békéscsabai Jókai Színház alkotógárdája elindult közel tízórás útjára, Kézdivásárhelyre, hogy ott másnap előadja Tamási Áron Ősvigasztalás című színdarabját. Az, hogy Tamási műve hazatérhet szülőföldjére, az Emberi Erőforrások Minisztériumának anyagi támogatásával valósulhatott meg.
A Jókai Színház produkciója – a hit és az összetartozás erejét hirdető üzenetével – kapcsolódik a Ferenc pápa romániai útját kísérő kulturális programsorozathoz. A székelység egyik legnagyobb és leghűségesebb írója, Tamási Áron 1924-ben, amerikai emigrációjában írta meg drámáját egy kolozsvári pályázatra, de akkor válaszra sem méltatták. Az első világháború után a reményt és a túlélés esélyét fogalmazta meg, a világban uralkodó zűrzavar és káosz ellen az ősi erkölcsi törvényekhez való visszatérésben, az ember és a természet harmóniájának helyreállításában látta a megoldást.
Béres László rendező szerint két világ ütközése áll a darab középpontjában: az ősmagyarságé és a gyártott törvényeké. A kérdés pedig az, hogy visszatérünk-e a hagyományokhoz, az ősgyökerekhez, vagy a haladáshoz, beolvadáshoz fel kell adni a hagyományokat. Tamási művéből az életbe vetett hit csendül ki, és szerephez jut benne a legendás székely humor is. Az Ősvigasztalás bemutatója 2017 szeptemberében volt Békéscsabán, ahogyan akkor, Kézdivásárhelyen is a főbb szerepekben Kovács Frigyest (Jászai Mari-díjas), Csurulya Csongort, Szélyes Imrét (Jászai Mari-díjas), Katkó Ferencet, Mészáros Mihályt, Liszi Melindát, Gulyás Attilát láthatja a közönség.
Nagyszalontán június 24-én és Aradon június 25-én tekinthető meg az előadás.
Niedzielsky Katalin
Fotó: Rácz Attila