A női lélek kincsesládája nyílhat meg a férfiak számára is, miközben olyan színházi kulisszatitkokra derülhet fény, mint az egymásra utaltság és a bizalom. Liszi Melinda vélekedik így Gregg Opelka C’est la vie… című zenés parféjáról, amelyben Dominique szerepére készül.
Az új év második premierje, az első stúdiószínházi bemutató az ’50-es évek Párizsába röpíti a Békéscsabai Jókai Színház közönségét. A darab főszereplője két bárénekesnő, egyik színész volt, a másik táncos, történetük pedig arról szól, hogy elsősorban nők szeretnének lenni, a sok szerep után végre önmagukat akarják megmutatni. A rendező Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművész, bemutató január 24-én 19 órakor az Intimtérben. Az előadásban Vidovenyecz Edina Fatiguée, Liszi Melinda, akivel a főpróbahéten beszélgettünk, Dominique figuráját kelti életre.
- Nagyon sok zenés darabban nyújtottál már emlékezetes alakítást; nem meglepő, hogy az új produkcióban énekest játszol, az már inkább, hogy táncosnőt is. Mit jelent Neked ez a feladat?
- Nagyon izgalmas számomra a találkozás Edinával, mi régóta ismerjük egymást, de még sosem dolgoztunk együtt. Talán egy gálán énekeltünk közösen egy dalt, de igazi közös munkánk még nem volt. Ez a két nő a darabban rettentő szimbiózisban él, egy öltözőben öltöznek, minden számban együtt lépnek fel, folyamatosan együtt dolgoznak. Kénytelenek egymás rigolyáit elviselni, hozzászoktak a másik mániáihoz, ami – mint tudjuk – színházi berkeken belül elég gyakori, sokszor végződik negatív kapcsolatként, sokszor pedig igazi barátság lesz belőle. Nálunk a szurkálás, piszkálódás a fanyar életünkből adódóan a mindennapjaink része, játék, ami érdekesebbé teszi a hétköznapokat, és így némi humorral nem fásulunk bele az amúgy rettentően kényelmetlen kabátba, a mókuskerékbe, amit nem szívesen csinálunk. Kényszer, teher az egész munka, nem lelünk benne örömöt, ezért a kis saját játszmákban találjuk meg a mindennap örömeit. Szeretettel bántjuk egymást, ez a kapcsolat lényege. Az egymásra utaltság a színpadon nekünk, színészeknek nagyon fontos ahhoz, hogy a kollégák együtt tudjanak működni. S ehhez rettentően bízni kell egymásban; ha hibázunk, hinni kell abban, hogy a másik ki fog húzni belőle, és nem hagy ott a bajban. Nem akarom összehasonlítani a két pályát, a színészekét és a táncosokét, de a táncosoknak sokkal rövidebb az intervallum, ami alatt dobbantani kell, innentől sokkal erősebb az a terhelés, amit ők kapnak testileg és ezáltal érzelmileg is. Lelkileg valószínűleg ezért is értik meg egymást.
-
- Sok közös vonás van a két nő sorsában és személyiségében, de különbség is akad bőven.
- Fatiguée idősebb, tapasztaltabb, Dominique szakmai tapasztaltsága kevesebb ugyan, de korábban már éppen elég pofont kapott az élettől, sok megalázó szituációba került, nagyon sok mindenen túl van már, nem naiv, nem sérülésmentes. Fatiguée fifikássága erősebb, ő tudja, hogyan kell a kiskapukon átmenni, míg Dominique-ot az ifjúságérzete hajtja, ezért csap mindig oda az asztalra, és ami a szívén, az a száján. Ezáltal egy húg-nővér kapcsolat tud kialakulni kettőjük között, Dominique felnéz Fatiguée-ra, akitől tanul, bár inkább a viselkedése az, ami a fiatalabb nőt irányítja. Nagyon izgalmas a darab a két nő egymásra utaltsága miatt. Sokat beszélnek a szerelmi szálról, nyilván nagyon más a viszonya a szerelemhez egy harmincas és egy negyvenes, ötvenes nőnek, de abban megegyezik a sorsuk, hogy mind a ketten a valós szerelemre vágynak, arra, aki önmagukért szereti őket, olyannak szereti, amilyenek.
- Kiknek ajánlanád leginkább az előadást?
- Ez alapvetően egy női lelkületű darab, a nőkről szól, a nők világáról, akik biztosan sokkal jobban tudnak vele azonosulni. A dalok lehet, hogy első hallásra talán bántónak tűnhetnek a férfiak számára, eléggé odamondók, pontosan a nők fájdalmából fakadóan. De a prózai jelenetekben visszaigazolódik a másik oldal igazsága, amit nem mutatnak a dalok, hogy mennyi fájdalom és vágyódás van a kritika mögött, pontosan a szép, a valós szerelem iránt. Tehát annak ellenére, hogy a férfiaknak nyers tükröt tart az előadás, a női lélek olyan kincsesládája nyílhat meg számukra is, amilyennel ritkán adódik alkalom a találkozásra, ezért is tanulságos a történet nőknek és férfiaknak egyaránt.
Niedzielsky Katalin
Fotó: A-TEAM, Ignácz Bence
