Március 15-ei ünnepi műsor, mesejáték, monodráma és szórakoztató összeállítás szerepel azon a repertoáron, amellyel a Békéscsabai Jókai Színház művészei az Amerikai Egyesült Államokba utaznak. A tíznapos vendégszereplés az Emberi Erőforrások Minisztériuma Anyanyelvi előadások a diaszpórában című pályázata keretében valósul meg.
Öt színész – Balázs Csongor, Csonka Dóra, Gerner Csaba, Komáromi Anett és Nagy Róbert -, Seregi Zoltán igazgató és Ottlakán Renátó hangosító március 13-án indul Amerikába. A New York-i Magyar Házban március 14-én délelőtt előadják Az igazmondó juhász és az aranyszőrű bárány című mesejáték rövidített változatát, az előadás érdekessége, hogy a bárányok csapataként ottani magyar gyerekek lépnek fel. Délután március 15. jelentőségére emlékeznek zenés-verses ünnepi műsorral a magyarországi művészek, a megemlékezés után szórakoztató összeállítás zárja a programot.
New York-ban a következő hét péntekén, március 20-án Gerner Csaba adja elő a Csak tenyérnyi vér című monodrámát, amelyet Dosztojevszkij Szelíd teremtés című kisregénye alapján Tallér Edina írt át színdarabbá. Az előadást Viktor Balázs rendezte. A monodrámát előző nap Bostonban is láthatja a magyar közösség, ugyanott 21-én Az igazmondó juhász és az aranyszőrű bárány meséjét is megnézhetik a gyerekek. A művészek március 22-én indulnak és 23-án érkeznek haza.
A tervek szerint New York és Boston mellett további államok is szerepelnek a turné állomásai között.