A színház házhoz megy című koncertsorozat hétről hétre meghódítja a békéscsabai lakótelepek ablakait, erkélyeit megtöltő közönséget. A program felelőse és egyik fellépője Nagy Róbert, aki többek között Szécsi Pál és a Hungária, valamint ismert musicalek dalaival szerepel. Online próbál, videókat készít és ahogyan mindenki más, a Jókai Színház művésze is alig várja, hogy megkapják a szabad jelzést.
Karanténkoncertet rendeztek már az országban pár helyen, muzsikáló kocsik járják a városokat, és színészek viszik el a programokat a nézők otthonába. A békéscsabai lakótelepi sorozat megvalósítására a színházvezetés kérte fel Nagy Róbertet, ami nem véletlen, hiszen a színész, énekes évek óta rendszeresen szervez musicalgálákat.
- Természetesen nagyon örültem a megkeresésnek, rögtön nyakunkba vettük a várost, kerestük a legjobb helyszíneket, majd a színművészekkel egyeztetve elkészítettem a beosztást, hogy ki mikor lép fel. A műsort úgy kellett összeállítani, hogy minden néző, minden korosztály igényét kielégítse. Ezért is hallható az összeállításban a mesétől – az operetten és táncdalokon át – a mai populárisabb könnyűzenéig szinte minden. Májusban hetente kétszer szeretnénk meglepni a csabai lakosságot.
Nagy Róbert a szarvasi Cervinus Teátrumban is játszik, és a veszélyhelyzet óta Dósa Zsuzsa művészeti igazgató kérésére videókat készített, amelyekben dalok, versek és prózarészletek hangzanak el, rádiós felvételeken is dolgozott.
Amikor a járványhelyzetről, alaposan átrendezett, megváltozott életünkről és túlélési stratégiájáról kérdeztem, a művész határozott választ adott.
- Őszinte leszek, én nem gondoltam, hogy ekkora baj lesz. Abban bíztam, hogy hamar lecseng majd ez az egész, és gyorsan visszatér az élet a maga rendjébe. Az első néhány hetet – végre – pihenéssel töltöttem. Sorozatokat néztem, olvastam, kicsit magam voltam Budapesten, a kis lakásomban. De aztán láttam, hogy a dolog nem enyhül, sőt egyre rosszabb lesz, és – ahogyan gondolom másoknál is – nálam is eljött a mélypont: a színpad és a kollégák hiánya, a nézők hiánya, a bizonytalanság. Nem mertem kimozdulni a lakásból, hetente egyszer mertem elmenni boltba. Igyekeztem mindent betartani, amit előírtak. De aztán valamerre lépnem kellett, s egy kéthetes önkéntes karantén után hazamentem a szüleimhez Kunágotára. Majd onnan jöttem Békéscsabára, s nagyon örülök, hogy végre dolgozhatok, és azóta jól vagyok.
Közben talán túlvagyunk a nehezén, csendesedik a járvány, enyhítik a korlátozásokat. A színészek és a közönség számára egyaránt a legfontosabb kérdés most, hogy mikortól kezdődhetnek a próbák és játszhat újra a színház. A nyitással kapcsolatban Nagy Róbert optimista, abban bízik, hogy hamarosan feloldják a korlátozásokat, ha egyelőre nem is a nézőknek, de legalább annyira, hogy a benti próbákat elkezdhessék.
- Izgatottan futok neki a következő időszaknak. A Két összeillő ember című előadásunk már kezdte volna „fénykorát” élni, amikor bezárták a színházakat. Készülünk a Tizenhárom almafa bemutatójára – jelenleg még online próbákon -, de remélhetőleg hamarosan próbaterembe is mehetünk. A jövő évadra felkérést kaptam a budapesti Spirit Színházba, és a szarvasi Cervinus Teátrum is visszavár, tehát a munka meglenne, csak a szabad jelzésre várunk mindannyian!
Niedzielsky Katalin