Rendkívüli évad elé néz színházunk 2020-2021-ben, hiszen a tavaszi időszak utolsó előadásait pótoljuk, miközben a tervezett darabok kimunkálásába fogtunk. Talán nincs is még egy színház Magyarországon, amely a Békéscsabai Jókai Színházhoz hasonlóan hiánytalanul tudja lezárni a korábbi évadot. Az új műsorunkat a trianoni tragédia századik évfordulójának szellemisége hatja át, kilenc színművünket határozza meg valamilyen mértékben a kataklizma, még egy vígjátékba is beszűrődik, és áthatja az ifjúsági- és gyerekelőadásokat is, természetesen csak olyan mértékben, amely feldolgozható a fiatalok számára. Közvetlen formában csupán a Trianon című musical szól a száz évvel ezelőtti eseményekről, amelyet januárban, a magyar kultúra tiszteletére viszünk színre, s amely a Hősök terén előadott darab színpadi változata. Évadunk vígjátékkal indul, hiszen soha nem volt még nagyobb szükségünk a nevetésre, Pierre Chesnot világvárosokat meghódító Hotel Mimóza című darabját Katkó Ferenc rendezésében, Tege Antal főszereplésével mutatjuk be. Még november végén színre visszük Stella Adorján – Békeffi István zenés vígjátékát, a Pezsgős vacsorát a Jászai-díjas Verebes István rendezésében. A 2021. év a Jókai Színházban a fent már ismertetett Trianon című, folkzenei elemekkel átszőtt, szimfonikus hangszerelésű rockoperával indul, melynek szerzői Koltay Gergely és Koltay Gábor. Épp ilyen fajsúlyos, de más problémakört mutat be februári premierünk, Dale Wassermann Kakukkfészek című színműve, amely férfi színészeinknek kínál remek szereplehetőségeket. A darabot Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója rendezi. Áprilisban Tamási Áron Vitéz lélek című darabját tekintheti meg közönségünk Kiss József rendezésében a Sík Ferenc Kamaraszínházban. Utolsó bemutatónk májusban lesz: a Szűcs István, Bella István és Zalán Tibor nevével fémjelzett Drakula című „horrorrockopera”, amely – a műfaj jellegzetességeit megtartva – a hazánk szétdaraboltatását megelőző vallási, ideológiai küzdelmekre, politikai konfliktusokra világít rá. Bérleten kívüli nagyszínpadi bemutatónk Ábrahám Pál: Viktória című nagyoperettje, amelyet szeptemberben mutatunk be Seregi Zoltán rendezésében, a Magyar Zenés Színházzal koprodukcióban, Bozsó József koreográfiájával. A fiatalabb korosztály kedvéért születik októberben első gyermekszínházi darabunk: Szabó Attila-ifj. Mlinár Pál-Lovas Gábor: Holló Jankó című „mese-tánc-játéka”, amely egyúttal ősbemutató, és a Balassi Táncegyüttessel együtt valósítja meg színházunk. December közepén mutatjuk be Merő Béla rendezésében Zalán Tibor színművét Kaland a nagy családerdőben címmel, amely a kicsiket érintő nagy kérdések köré épít mágikus teret, hogy aztán a nevetés erejével szabadítsa meg a gyerekeket. Márciusban ismét ősbemutatóval kedveskedünk a legkisebbeknek: Sinkó Adrienn Tihany Tündér című színművét tekinthetik meg, amelyben magyar népmesei elemek és a népdalkincs darabjai is helyet kapnak. Bérleten kívül, stúdiószínházi előadásban láthatjuk az Intimtérben Leonard Gersche romantikus vígjátékát A pillangók szabadok címmel, Tege Antal rendezésében, már 2020. októberében. Hasonlóan érdekes komédiának ígérkezik Jan de Hartog Családi ágy című kétszereplős darabja januárban Csurulya Csongor irányításával, melyben a színmű szerelmeseit egy valóságos házaspár, Fehér Tímea és Bartus Gyula alakítja. Repertoáron marad a Nagyszínházban: Várkonyi Mátyás – Béres Attila: Egri csillagok, Koltay Gergely – Szűts István – Kormorán együttes: A Megfeszített és Gyárfás Miklós színműve, a Tanulmány a nőkről. A Kamaraszínházban továbbra is meg lehet tekinteni Wass Albert – Kiss József: Tizenhárom almafa című darabját. A gyerekek számára idén is játsszuk Szarka Gyula és Zalán Tibor színművét, Az igazmondó juhász és az aranyszőrű bárányt. Tovább futó stúdiószínházi előadásaink: Dario Niccodemi: Hajnalban, délben, este; David Ives: Vénusz nercben; Pszicho (Robert Bloch regényét színpadra alkalmazta: Pozsgai Zsolt); Murray Schisgal: Szerelem, ó!; Csikós Attila: A két összeillő ember, illetve A szív hídjai (James Waller regénye alapján színpadra alkalmazta Zöldi Gergely). A Békéscsabai Jókai Színház örömmel kínálja fel a közművelődés szolgálatában az elmúlt évadokban már megszokott programokat: Kovács Edit színművésznő irányításával a Mindentudás Színházi Egyetemét, a költészet napja tiszteletére a Huszonnégy órás versfolyamot, a közösséget építő találkozásokat biztosító díszbemutatókat. A szakma és a közönség figyelmére méltán számít a Magyar Teátrum díjátadó gála, a jövő nemzedékét pedig az Ádámok és Évák ünnepe szólítja meg immár kilencedik éve, amelyhez színházunk színész mentorokat is biztosít, a program motorja Tege Antal. A gyermekelőadások kapcsán a legkisebbeket tevékenykedtetik kreatív foglalkozásaink, ugyancsak az ő épülésükre folytatódik a Lázár Ervin Program, amelynek keretében egy műsorunk a kicsik számára ingyenesen látogatható. Színházunk az idén is nagy hangsúlyt fektet az esélyegyenlőségre: folytatjuk jelnyelvi tolmácsolással vagy narrációval, valamint kulisszajárással egybekötött előadásainkat, hogy sérült embertársaink is művészi élményekkel gazdagodhassanak. Angyalok szárnyalása címmel minden év novemberében, így az idén is kétórás előadást tartunk fogyatékossággal élő gyermekek fellépésével, a bevételt pedig gyermekvédelmi központokban ellátott fiatalok támogatására ajánljuk fel. Böjte Csaba testvér nagyszalontai árvaházának és a békési lakásotthonok fiataljainak ingyenes előadást biztosítunk, valamint az utazásukat is lehetővé tesszük. Ahogy minden esztendőben, 2021 áprilisában is az autizmusra szeretnénk irányítani nézőink figyelmét színházunk kék fényfestésével és művészeinkkel közös énekléssel. Színházunk ebben az évadban is képzőhely marad: a Színitanházban nem csak színészeket, hanem artistákat és a háttérszakmák képviselőit is oktatjuk, segítve ezzel nem csupán saját műhelyünk, hanem az ország többi színházának szakember-utánpótlását is. Békéscsaba üzenetét szeretnénk eljuttatni más városok nyári színpadain szerepelve: együttműködési szerződés alapján több előadásunk látható a Szarvasi Vízi Színházban, részt veszünk a Thália Színházban a Vidéki Színházak Fesztiválján, és a nemzetközi kapcsolatokat is erősítjük tavasszal a Melpomenia Tavrii Nemzetközi Színházi Fesztiválon való szereplésünkkel, Ukrajnában, valamint a határ menti teátrumokkal erősítjük a már kiépített kapcsolatokat. A Köszönjük, Békéscsaba! program keretében még július közepén egy hetes, változatos sorozatot állítottunk össze, amelynek keretében színpadra lépnek a Turay Ida Színház művészei, az Ökrös Band virtuóz cigányzenét játszik; Benedekffy Katalin koloratúrszoprán, Galambos Hajnalka és Rázga Áron a klasszikus zene szerelmeseinek szerez kellemes órákat, a színház művészei pedig zenés műsorral készülnek A közönség szín/házhoz megy címmel. Tomanek Gábor, Nagy Erika és Tábor Lajos Ady szerelmes verseit hozzák közelebb a nagyérdeműhöz. Nagy Enikő és Jantyik Csaba segítségével betekintést nyerhetünk Csehov világába, a záróalkalmon pedig Gulyás Attila vesz búcsút egy koncert keretében a város közönségétől. Minden előadás ingyenes, a részletekről színházunk honlapján érdemes tájékozódni. Bízunk benne, hogy a Békéscsabai Jókai Színház minden korosztálynak tartalmas szórakozást, minőségi kikapcsolódást tud nyújtani! Szilágyiné Szabó Ágnes
A nemzeti összetartozás évada a Békéscsabai Jókai Színházban
2020.07.08.
Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás
Még több hír
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Keresés