Míg a színészek a bemutatókra készülnek, addig a festőtár a díszleten dolgozik a Jókai színházban. Ottjártunkkor éppen A Megfeszített című előadás hatalmas oszlopait állították össze a tetőtérben, a több méter magas építmény Pilátus rezidenciája lesz. Laurinyecz Zoltánnal, a színház festőtárvezetőjével beszélgettünk.
A színház díszlettárába lépve szinte fölénk magasodott A Megfeszített című darabra készült palotarészlet. Hátul Darabos György és Bandl György az oszlopdíszeket vágta és hajlította, miközben Laurinyecz Zoltán körbevezetett minket a tetőtéri helyiségben.
– Három díszleten dolgozunk most, A Megfeszített, a Tizenhárom almafa és a Monte Cristo grófja díszletét is teljesen újragyártjuk. Ilyenkor a díszletterv a kottánk, amin olykor változtatni kényszerülünk. Hiszen van, hogy az anyagok, a színek nem azt adják vissza, amit a rendező elképzelt. Az ő vízióját igyekezünk a valóságba átültetni. Egyfajta laborként működünk, kikísérletezzük a legjobb, leggyorsabb megoldást – osztotta meg a színház festőtárvezetője.
Mint megtudtuk, először a díszlettervező ül le a rendezővel, majd ezt az elképzelést kell a festőtár dolgozóinak kiviteleznie. A Megfeszített darab esetében is így történt, melynek látványterve rendkívül összetett.
– Ennél a feladatnál az egyik kihívást a medence jelentette. Olyan anyagot kellett választanunk, ami bírja a nedvességet, ugyanakkor realisztikus. Végül a kvarcvakolat lett a befutó. Egy héten át kísérleteztem vele, beáztattam és a lépésállóságát teszteltem – részletezte a folyamatot Laurinyecz Zoltán.
Ráadásul mindennek szétszedhetőnek kell lennie, hiszen az elkészült díszletelemeket az emelő segítségével, darabokban kell lejuttatni a színpad hátuljába. Zártszelvény szerkezete van minden díszletnek, arra építik rá az elemeket.
– Általában nem szoktuk itt fönt összeállítani, de A Megfeszített esetében annyira tagolt a díszletkép, hogy a tervező látni akarta, hogyan mutat egyben – ismertette a festőtárvezető.
Egy pár lépéssel arrébb a Tizenhárom almafa homlokzatának részletébe botlunk, itt egy eső áztatta lekopott fafelületet kellett kivitelezniük a szakembereknek.
– Kimartuk drótkefével a fa mintázatát, majd flexszel lekoptattuk, hogy meglegyen a régi hatás – árulta el.
Hamar kibukott belőlem a kérdés: húsz év alatt mindentudója már az anyagoknak? Ám Laurinyecz Zoltán erre határozott nemmel válaszol. Hiszen mint mondja, mindig jelennek meg új anyagok, amiket folyamatosan kutat, tesztel, hogy ezzel is tovább gyorsítsa a munkafolyamataikat.
– Harminc évvel ezelőtt nem tudtuk volna ennyi idő alatt elkészíteni a díszleteket. Ez a kvarcvakolat is viszonylag új dolog, amelynek használatával kihagyhatjuk a kasírozást, ami korábban rengeteg időt vett igénybe. Szintén segítségünkre volt most a lábazati gyöngyvakolat, amibe homokot tettünk, és megfröcsköltük nitróval, így kaptuk meg ezt a különleges textúrát – ecsetelte a szakember.
Miközben beszélgettünk, megpillantottam az aranyszőrű bárányt a mesejátékból, amelynek korábban a lakiteleki úton tört le a lába, és most arra várt, hogy a szakemberek rendbe rakják. Mellette a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darab nagybőgője volt a falhoz támasztva. A hangszerutánzat fahatása annyira meggyőző, hogy még tapintásra sem mondanám meg, hogy hungarocellből készült.
Ezután az Ibsenbe kísért minket a festőtár vezetője, ahol éppen A Megfeszített című darab egyik részletét próbálták a színészek, így a mögöttük lévő a Tizenhárom almafa díszletét csak egy pillanatra, az ajtóból belesve láthattuk. És mivel a munka nem állhat meg, visszaengedtük Laurinyecz Zoltánt a csodálatos kincsestárába.
Fotó: Kiss Zoltán
