A tavasszal elmaradt előadásokat pótoljuk, miközben már új darabokat próbálnak művészeink.
Különleges nyarat élnek meg a Jókai Színház falai, hiszen a mindannyiunk által megtapasztalt pandémia miatt összefolytak a tavaszi évad előadásai és az ősszel aktuális darabok próbái. A veszélyhelyzet múltával azonnal elkezdődtek az előkészületek, ugyanakkor – az országban egyedülálló módon, megfeszített munkatempóval és szem előtt tartva művészi kötelességünket – minden bérletes előadást pótolni tudtunk és tudunk, ami több mint száz eseményt jelent! Júliusban a Két összeillő ember és A szív hídjai és a Szerelem, ó volt látható, ez utóbbinak díszbemutatót is tarthattunk; augusztus folyamán pedig már új darabot mutathatunk be: Wass Albert Tizenhárom almafa című kisregényének színpadi változatát tekintheti meg a közönség, s reméljük, jó szívvel emlékeznek a Köszönjük, Békéscsaba című ingyenes, TeÁtriumban tartott sokszínű sorozatunkra is.
Augusztus közepétől megnyitja kapuit a Sík Ferenc Kamaraszínház, szeptemberben pedig a Nagyszínpad várja a nézőinket. A Tizenhárom almafa próbái párhuzamosan zajlanak A Megfeszített című rockoperáéval, de már Budapesten és Békéscsabán is folynak a Viktória előkészületei. A gyerekek sem maradnak színházi csemege nélkül: a Rigócsőr királyfit szeptember elejétől láthatják az ifjú bérletesek. Bízunk benne, hogy a megfelelő biztonsági előírások betartásával, egymásra vigyázva a jövő évad terveit hiánytalanul meg tudjuk valósítani!