Isten, áldd meg a magyart! Milyen csodálatos és felemelő, hogy egy fohásszal, egy imával kezdődik a Magyar Himnusz, amelynek születését ma ünnepeljük.
Mennyi minden van ebben a rövidke kis sorban és utána a többiben. Egy különös nép, különös sorsa imába foglalva.
Vajon hány himnusz szövege szól a világon az isten áldásáról, amit egy népnek kérnek. Úgy tudom egy sem! És hány himnusz van ilyen gyönyörűen megzenésítve! Persze minden népnek a magáé a legszebb de ez a mienk, magyaroké. Nekünk ez a legszebb. Két zseniális művész alkotása.
E csodálatos vershimnusz megszületésének évfordulója lett a Magyar Kultúra Napja. Ha komolyan vesszük – és vehetjük-e másként -akkor mindannak a gondolatnak, érzelemnek, indulatnak, vérzivataros történelmünk tapasztalatainak, diadalainak. gyászainak és amit még Kölcsey szelleme megérintett soraival, fel kell ölelnie kulturális életünket felelőséggel, tisztelettel, hitelesen és odaadással. Ez elsősorban a mi dolgunk, akik kultúrával foglalkozunk, akik kultúrát közvetítünk. Csodálatos, megtisztelő és óriási feladat!
Tudnunk kell, hogy a mi fantasztikusan gazdag magyar kulturális, művészeti életünknek – múzeumok, könyvtárak, művelődési házak, közösségi színterek, színházak, filmgyártás stb. – az infrastruktúrája egyedülálló a világon egy ekkora ország esetében mint Magyarország. Ennek a magas színvonalú működtetése hozzáértő, felelősségteljes, minőségi munkát végző, elhivatott szakemberek és művészek nélkül nem lehetséges. Ebben is mint oly sok mindenben gazdagok vagyunk hiszen úgy dübörög a kulturális élet Magyarországon mint kevés helyen a világon. Most látszik igazán, amikor takarékra állítva is mennyi minden történik ezen a területen hazánkban. A bezártság, a kultúrához jutás szűkössége növeli a vágyat, a szomjat, az éhséget, amit a kulturális élet szereplői ebben a lehetetlen helyzetben fantasztikus kreativitással igyekeznek kielégíteni, gazdagítani a beszűkült, 4 fal közé szorult életet, fenntartani a kapcsolatot egymással, a közösségeket valahogy megmenteni.
Hiszen a kultúránk közösségteremtő, közös kincs, mindannyiunké, minden magyar emberé, azé is aki nem olvas verseket, nem jár múzeumba, színházba, mert a magyar kultúra meghatározza egész életünket, mindennapjainkat, viselkedésünket, kapcsolatainkat, kis túlzással még a lélegzetvételünket is.
Seregi Zoltán – igazgató, Békéscsabai Jókai Színház
