A Színházi Világnap alkalmából most egy rendhagyó közös tapsra invitáljuk a (Jókai) színház kedvelőit. Kérünk mindenkit, hogy március 27-én, szombaton 19 órakor álljon ki az erkélyére, vagy csak nyissa ki az ablakot, és tapsolja meg szívből azokat, akik a legtöbb áldozatot hozzák most a vírus elleni védekezésben! Tapsoljuk meg az orvosokat, nővéreket, asszisztenseket, egészségügyi dolgozókat, háttérmunkásokat, mindazokat, akik kulcsszerepet játszanak abban, hogy az egészségügyre számíthatunk! Mindazokat, akiknek köszönhetően előbb-utóbb véget érhet ez a járvány. A tapskampányt a kaposvári Csiky Gergely Színház indította, a Jókai Színház társulata csatlakozik felhívásukhoz, amelyet alant eredeti formájában is közzéteszünk.
_ _ _ _ _ _ _
„Köszönjük nektek, veletek vagyunk!"
Közös taps a frontvonalban szolgálók tiszteletére! – 2021. március 27-én, 19 órakor – a színházi világnap alkalmából!
Színházunk és egész társulatunk nevében köszönetünket fejezzük ki az egészségügyi dolgozóknak, az orvosoknak, az ápolóknak, a mentősöknek, a rendőröknek, a katonáknak, a bolti dolgozóknak, a tanároknak, az önkénteseknek és mindazoknak, akik mindannyiunk biztonságáért dolgoznak, frontvonalban szolgálnak, és minden nap – minden percében a Covid-19 vírussal szemben harcban állnak!
“Főszerepben a frontvonalban dolgozók”
Színházi világnap alkalmából: (március 27. 19 óra)
Színházunk zárva tart, az elmaradt esti tapsokat a frontvonalban szolgálók elismerésére ajánljuk, ezért március 27-én a színházi világnapon, az előadások kezdeti idejében, azaz este 7 órakor, otthonunkban nyissunk ablakot, álljunk ki az erkélyre, és tapsoljuk meg azokat, akik a mindennapokban értünk és egészségünkért harcolnak!
Színházunk a "KÖSZÖNJÜK NEKTEK, VELETEK VAGYUNK" kampányhoz való csatlakozással szeretné kifejezni háláját, és biztatni mindenkit arra, hogy a járvány megfékezése érdekében oltassa be magát!