Tege Antal a huszonötödik évadát játssza a Békéscsabai Jókai Színházban. Pályáról, szerepekről és álmokról kérdeztem.
– Arany János városában, Nagykőrösön születtél és nevelkedtél, az Arany János Gimnáziumban érettségiztél, hatott-e rád a költő és az iskola szellemisége? Közrejátszott abban, hogy színész lettél?
– Neves, régi gimnáziumba jártam, Arany idejében ott tanított a fél Akadémia. Ez beleivódott a falakba, az én időmben is neves gimnáziumnak számított. Hamarabb, általános iskolás koromban fertőződtem meg a színészettel. Az egyik tanárnőm hatására színjátszókörbe, szavalóversenyekre jártam, Pestre színiiskolákba, stúdiókba. Akkoriban még állatorvos akartam lenni. Biológiából, kémiából mindig jó voltam, matek faktra jártam. De aztán jött a színház, és már csak azzal akartam foglalkozni.
– A Színitanházban végeztél, Békéscsabán, az első színészosztályában. Pest megyeiként hogyan került Békéscsaba a látóteredbe?
– Megpróbáltam, mint a többi kolléga, a Színművészeti Főiskolát (ami most az egyetem). Oda nem jutottam be, egy véletlen folytán a képújságban láttam a Színitanház hirdetését. Lejöttem, felvételiztem és elvégeztem. Utána Konter László direktor szerződtetett, 1996 júniusától vagyok itt, ez a huszonötödik évadom. Az iskolával együtt a huszonkilencedik.
– Kiktől tanultál itt? Kik hatottak rád?
– Gergely László alapította az iskolát (ő már sajnos nincs köztünk). Laci figyelt arra, hogy minden félévben más legyen a mesterségtanár. Szegedről is hívott tanárokat: Hőgye Zsuzsát, Csikos Gábort, az akkori középnemzedékből is tanítottak: Jancsik Feri, Karczag Ferenc. Három évvel azután, hogy végeztem, felkértek mesterségtanárnak, ezt tizennégy évig csináltam, hat évig Gáspár Tibor mellett tanársegéd voltam. Neki nagyon sokat köszönhetek.
– A Károlin diplomáztál. Mit tanultál ott?
– A főiskola sokkal később jött. A Károli Gáspár Egyetemen tanító szakon végeztem testnevelés szakirányon. Nagykőrösön tanultam, de közben ugyanazon az egyetemen, Pesten már tanítottam szociokulturális animációt, élménypedagógiát, drámapedagógiát…
– Most is tanulsz.
Kell nekem a tudás. A színházelmélet lexikális tudás, felvértezem magam a gyakorlat mellé.
– Pokoli sok munka mellett…
– Mindenre van idő. Művészeti ügykezelési vezető vagyok, ott a színészet és a rendezés, de mindenhova odaér az ember, ahova akar. A tanításból kiszálltam, sokkal többet akartam a családdal lenni.
– A rólad szóló Wikipédia-oldalt nagyon szerényen vezeted (vagy vezeti valaki helyetted). Hány szereped is volt? Mert nem száz, azt tudom. A facebook-jelenléted sem az a kimondottan naprakész.
– A facebook-oldalt az egyetem miatt csináltam. Aztán feltettem egy év múlva egy fotót… Most nincs erre energiám. Kétszáz szerep, huszonöt rendezés – erről kéne kép. Ambivalens, mert tudom, hogy erre szükség lenne a ma emberének, de mindig boldogabb vagyok, ha a munkám után ítélnek meg. Sokszor becsapja az embereket a jól menedzselt semmi…
– Melyek a kedvenc alakításaid?
– Minden évben négy-öt szerepet játszom, és egyet-egy darabot rendezek is. Aradon is, és az ottani kamaraszínházban tagként tettek ki a honlapukra. Ha a huszonöt évet nézem: Csehov Platonovját játszottuk vizsgadarabként, azt szerettem és a Koldusopera Peachumját. Fordulópont volt számomra a Tündéri. Felszabadító volt az aradi légkör, az ottani kollégákkal való találkozás, sok újat tudtak nekem mondani, reggeltől estig próba, végtelen szabad volt a teremtés. Tele voltam kíváncsisággal. Hét vagy nyolc éve volt, azóta minden évben együtt dolgozunk. Aztán ott van a Sonkamenüett – monodráma – akkor voltam egyedül először a színpadon. Csak te vagy meg a nézők. Az más színházi közeg.
– Rendezni is kezdtél. Mi fogott meg benne?
– A tanítás kapcsán sokkal többet tanultam. Meg kell magyarázni a dolgokat, ez rávilágított egy szegmensre, mindenki szerepét át kell látni.
– Meglepett, hogy Tamásit fogsz rendezni.
– Én kértem. Tamási a mese és a valóság közti csodákat máshogy látja. Tamási a csodákat valóságnak érzi. A fiatalok harcát mutatja, a szerelem erejét . A jók elmenekülnek ebből a világból, Tamási is ezért menekíti el a hőseit. Ez foglalkoztat és a szerelem. Olyan zenékkel lesz megspékelve…! De erről ne írjál! Legyen ez még meglepetés! Mindig a kollégákból indulok ki. Melyik színész mivel tud fejlődni? Nem abból, hogy mi az, ami neki jól áll. Ismerni kell az itt dolgozó embereket. Az Énekes madárban Többek között az is érdekel, hogy Szabó Lali hogy tudja a csodát megjeleníteni.
– Mit tartasz a mai színészi munkádból a legfontosabbnak?
– Minden este átgondolom, mit lehetett volna jobban. Az önismeret, az emberi kapcsolatok… Boncolgatom magamat. Az alakításaim ne legyenek álságosak. Csak őszinték. Ezért már lehet szeretni ezt a szakmát, ha teljes egészében ez foglalkoztatja az embert. Minden szerepnél a nulláról kell kezdeni. Abban a színházban, amit én szeretek, nincs véletlen. Bagó Bertalan mondja: A színház is olyan, mint a csokoládé. Ha az ember állandóan tejcsokit meg tejszínhabot eszik, annyira bír egy kis keserű csokoládét! Ha a néző csak happy endet lát, vágyni fog arra, hogy olyan témákat, problémákat tárjanak elé, amelyekkel ő is szembesül. Nem kell mindig keserű csoki, de az is csoki! Meg kell tanulni élvezni az ízét.
– Huszonöt év – az pont elég egy jó kis életközepi válságnak. Átgondoltad a pályád, a jövőbeli lehetőségeidet?
– Válság nincs, vagy ha volt, észrevétlen. Sok minden foglalkoztat. Lesz két monodrámám: József Attilát és a négy halálos szerelmét mutatom be és Babits Jónás könyvét. Ezek a tervek.
Szilágyiné Szabó Ágnes
