A Városházi Esték nagy sikerrel zárta be képzeletbeli kapuit a Békéscsabai Jókai Színház egyik legnépszerűbb előadásával: a Made in Hungária hatalmas tömeget vonzott a Szent István térre – köszönjük, hogy együtt tölthettük ezt az estét!
Nem telhet el azonban a nyár anélkül, hogy művészeinkkel találkoznának – így hívjuk és várjuk Önöket Szarvasra, a Vízi Színházba augusztus 11-12-13-án a Monte Cristo grófja előadásaira, valamint a Gyulai Várszínház Tamási Áron-sorozatának előadására augusztus 14-én, ahol Kiss József rendezésében, Czitor Attilával, Katkó Ferenccel, Tege Antallal és Földesi Ágnes Villővel a főbb szerepekben megtekinthetik a Vitéz lélek című színművet. Ugyanez az előadás a romániai Mikházára is elutazik augusztus 17-én, a szerző Énekes madár című, Tege Antal különleges rendezésében megvalósuló, zenés előadása pedig meghívást nyert a Vidor Fesztiválra, Nyíregyházára, ahol augusztus 29-én láthatja majd a közönség Szabó Lajossal, Nádra Kittivel, Katkó Ferenccel, Csomós Lajossal, Földesi Ágnes Villővel, valamint Tarsoly Krisztinával és két nagyszerű énekessel: Szente Évával és Gerner Csabával a főbb szerepekben. A kamaradarabok kedvelőinek a Két összeillő ember előadásaival szeretnénk kedveskedni: augusztus 3-án Szigetbecsén, 28-án pedig Kétsopronyban tekinthetik meg Komáromi Anett és Nagy Róbert alakításában Domján Edit és Szécsi Pál megható szerelmének történetét.