A Békés Megyei Jókai Színház Vigadó termében rendezték meg a Színitanház évnyitóját. Idén már négy elsős osztályt köszönthetett a tanári kar.
Szeptember 1-je minden diáknak a tanév kezdetét jelenti, nem volt ez másként a Színitanházban sem, ahol a tanulók zenés-táncos műsorral köszöntötték az új tanévet. A Színitanház immár négy új osztályt köszönthetett az elsőévesek soraiban: a színész, a díszlet- és jelmeztervező asszisztens és az idén másodjára indított színpadtechnikusi képzés mellett a színházi táncos szak is elindult az iskolában.
Fekete Péter igazgató elmondta, hogy az idei év még tartogat nehézségeket mind a diákok, mind a tanárok számára, hiszen az Ibsen Palotát a következő évadban foglalhatja el az iskola.
Jövőre azonban már az új tantermek fogadják a tanulókat, a legkorszerűbb technikai és műszaki hátteret biztosítva a tanulásukhoz. S bár a hely szűkös, idén sem kell búsulniuk a diákoknak, mert a magas szintű művészi képzés- amely a színházi szakmák legfontosabb alkotóeleme- ebben az évben is biztosítva van a tanulók számára.
Az évnyitó után minden osztályfőnök megbeszélést tartott a diákokkal, s már el is kezdődtek a tanórák. Mindenkinek sikerekben és sok munkában gazdag új tanévet kívánunk!
Tari Sarolta