Niedzielsky Katalin |
A Színészkirály és a végszó
,,A színész halála után csak emlékek maradnak. Játékemlékek, kellékek. Halálával művészete megszűnik. A kortársak halálával emléke is kivész. Festmény vagy fénykép marad utána, halott mozgókép, valamely régi pillanat viaszlemeze, kellékek, rossz kalap, sétabot, sír. Élete szűntével varázsa is megszűnik…” (Latinovits Zoltán)
Nem, mégsem! Sem a varázs, sem az emlék nem szűnhet meg! Mert mindig lesznek, maradnak kortársak, akik őrzik, ápolják és továbbadják üzenetét, művészetét, örökségét.
Megint búcsúzunk. Most Gálfy László színművésztől. Júniusban lett volna 75 éves. Szép kor, gazdag életmű, de miért törvényszerű, hogy lezáruljon?! A mai Magyarországon sajnos az elérhető átlagéletkor a férfiak számára ennél sokkal kevesebb. A zűrzavaros színházi világ embert, egészséget próbáló kegyetlenségéről nem is beszélve.
,,A művészember érzékeny anyagból van. Érzékenysége a művészete, mondhatni lényege. Művészlélek — mutatnak valakire, s van benne valami felmentésféle. Vagy ahogy Major Tamás legyintett. Színééész… Hát lehet komolyan venni egy olyan embert, aki este hét és tíz óra között elhiszi magáról, hogy — király?! … Naponta haltak, hogy mi naponta élhessünk. Helyettünk haltak…” — írja Kocsis L. Mihály Végszavazás a halállal című könyvében.
Gálfy László egész élete, munkássága, művészete összeforrt a Jókai színházzal és a békéscsabai városképpel. Bár, az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legutóbbi évek békéscsabai premierjein nem sokszor tapsolhatott Gálfynak a közönség. Ahogyan a többi idősebb vagy nem is olyan idős, egyszerűen eltűnt, mellőzött, elfelejtett művésznek sem… Apropó, városkép! Még szerencse, hogy a színházon kívül azért néha gondoltak rá, hívták, játszhatott a Városházi esték előadásain. Innen is maradt az örökkévalóságnak egy-két ,,játékemlék”. Az Országos Színészegyesületi Színészképző Iskola után magánszínházaknál kezdte a pályát, majd vidéki társulatokhoz szerződött. Úgy tűnik, Budapest, a szakma országos odafigyelése és elismerése, a nagy díj végleg kimaradt a repertoárból. Persze, a jobbak tudják, a minőség nem földrajzi kérdés. Győr, Kaposvár és Szolnok után, 1966-ban szerződött Békéscsabára, 1984-ben kapott Jászai-díjat. Katona József Bánk bánjában eljátszotta Biberach szerepét, Oscar Wilde Hazudj igazat! darabjában is láthatta a közönség. A néma leventében Mátyás, Shakespeare Lear királyát keltette életre, no meg a Szentivánéji álom Vackorját. A Hamletben a Színészkirály, a Dollárpapában Koltay János, Csehov Cseresznyéskertjében Gajev, Steinbeck az Egerek és emberek című drámájában, A csókos asszonyban, a My Fair Ladyben, A szabin nők elrablásában nyújtott többek között emlékezetes alakítást. A színészlexikon szerint utolsó szerepe volt A nagyszerű halál, Száraz György drámájában Wenckheim Józsefet játszotta…
Gálfy művész úr! Nyugodjék békében!
A Színészkirály és a végszó című írásommal búcsúztam a mindig kedves, mosolygós Gálfy Lászlótól 2003 áprilisában. S ma is abban hiszek, hogy az emlék nem szűnhet meg; a legjobbak, a legkedvesebbek mindaddig itt lesznek, maradnak velünk, amíg beszélünk róluk, őrizzük, ápoljuk emléküket. Velünk élnek, amíg a kortársak idézik szavaikat, felelevenítik mosolyukat és továbbadják üzenetüket, művészetüket, örökségüket.
A Gálfy László Gyűrű-díj létrehozása ezért is nagyon jó ötlet, névadójához méltó, szép cselekedet. Őrzi emlékét, továbbadja üzenetét. S persze, hogy kötelez! Kötelez mindenkit, aki adja és aki kapja az elismerést. A zsűri tagjaként tavaly is, most is megtisztelő feladatnak éreztem, hogy a kritikákon kívül is véleményt mondhattam; s mindkét alkalommal szívem szerinti döntés született. A személyes részvételnél is fontosabb, hogy nagyon gazdag műsortervből, értékes előadásokból, sok kiemelkedő alakításból lehetett, kellett választani.
Utólag már elmondhatom: bár egységes volt a tavalyi zsűri Bartus Gyula jelölésében (több kimagasló alakításáért, saját színműveiért, versmondásáért), szinte egyhangúan fogadtuk meg akkor, hogy legközelebb, azaz most Kara Tündére különösen figyelünk. A művésznő már az előző évadban is kiemelkedett nagyszerű színpadi figuráival, oly’ sok szép alakítással örvendeztette meg a közönséget. Az idén más zsűritagok döntöttek, talán már csak én emlékeztem „a titkos megállapodásra”. De így a jó.
Én már a kritikámban jelképesen megelőlegeztem a díjat, az Aranyszobrot a lányoknak! címmel és mindkét főszereplő méltatásával. Már csak azt sajnálom, de azt nagyon, hogy gyűrűből mindig csak egyet adunk át, mert Tarsoly Krisztina is nagyszerű, hiteles játékkal varázsolta elénk Edith Piafot. Én mindenesetre ezt jól megjegyzem magamnak jövőre… Remélem, nem csak én.
Tavaly hét, az idén 11 művészt jelöltek a rendezők a Gálfy-gyűrűre. Ennyivel több előadást és remek alakítást hozott az évad.
A zsűri a következő szempontok alapján döntött a díj odaítéléséről:
1. A művész egész évadban nyújtott teljesítménye szolgált alapul, nem csak a rendező nominálása.
2. Minden elismerés a tapasztaltabb művészek munkájáért, amivel hozzájárulnak az előadások magas színvonalához, de a gyűrűvel inkább a fiatalabb nemzedéket igyekezett díjazni, inspirálni a zsűri.
3. Ugyanígy minden elismerés az országosan ismert, rangos vendégművészeknek, de a zsűri szíve inkább a hazai pályához húzott. Ez nyilván érthető és megbocsátható. Az első és legfontosabb szempontnak, hogy az egész évad szolgált alapul, másképp nem is lehetett volna megfelelni.
4. Felkai Eszter művésznő fogalmazta meg: a Gálfy-gyűrű olyan szakmai díj, amely talán egyfajta előzmény, lépcsőfok lehet egy későbbi Jászai-díjhoz.
Kara Tünde a zsűri véleménye szerint a Disznójátékban kiváló teljesítményt nyújtott, az egész évadban pontos, precíz, odaadó szakmai munkájáért, színészi helytállásáért érdemelte ki a Gálfy-gyűrűt. De mindenekelőtt az Edith és Marlene című darabban tanúsított gyönyörű, átlényegült, tökéletes szerepformálásért, a színészi varázsért, ahogyan, amilyen eleganciával és titokzatossággal elénk állította Marlene Dietrichet. Stuber Andrea kritikus külön kiemelte csodálatos mosolyát, tekintetét.
A magam és a zsűri nevében még egyszer szívből, szeretettel gratulálok Kara Tündének, a megye három színművészének, minden kitüntetettnek!
Niedzielsky Katalin