Év végi kedvezménnyel, szenzációs, színes és tartalmas ünnepi ajándékkosárral várja nézőit december első felében a Jókai Színház. Az idén decemberben először, nemzetközileg is ismert és elismert vendégprodukciókkal színesedik a színházi műsor és a színházba járók programja. Ráadásul mindez olyan árakon, hogy az már szinte ajándék, annak, aki ünnepi ajándékcsomagot vásárol. Aki ugyanis kettőt fizet, az hármat kap. Azaz, aki 2-ezer forintot fizet, az 3 előadást választhat a kosárból a csomagjába, és ha ráadásul az illetőnek színházbérlete is van, és azt a jegyvásárláshoz magával viszi, és felmutatja, akkor az árnak csak az 50 százalékát, azaz ezer forintot kell fizetnie. És akkor még a színház decemberi ingyenes rendezvényeiről nem is beszéltünk. A három előadásos csomagba hat produkció közül választhat a közönség. Ezek a következők: Szente Béla – Gulyás Levente: A kolozsvári bíró című zenés családi mesejátéka, Várszegi Tibor: A bot című mozgásszínházi előadása, Csáth Géza – Fekete Péter: Emma című darabja, a Szabadkai Népszínház előadásában, Musical Gála a Jókai Színház művészeinek és a Színitanház hallgatóinak előadásában, Shakespeare: Sok hűhó semmiért című darabjának szerb nyelvű szabadkai előadása, valamint a Szlovák Nemzeti Táncszínház előadása. Az ajándék előadások között is lesz számtalan meglepetés. Jó válogatást, jó szórakozást, és boldog ünnepeket!
|
||||||||||||||||
|
||||||||||||||||
Szente Béla – Gulyás Levente: A kolozsvári bíró A zenés családi mesejáték szövegét Szente Béla írta, a zenéjét pedig Gulyás Levente szerezte. A Békéscsabán élő és alkotó szerzőpáros az ismert történetet meséli el Mátyás királyról és a kolozsvári bíróról, sok humorral, a reneszánsz kor zenéjét a mai hangzásokkal ötvöző, pergő ritmusú, kedves dalokkal. A történet érdekessége, hogy az igazságos Mátyás mellett megjeleníti Beatrix királyné alakját, szeretetteljes házastársi vetélkedést ajánl a bölcs király nejének az igazságosztás terén. Természetesen itt is csak "az igazság" és Mátyás győzhet. Családi mesejáték – olvashatjuk A kolozsvári bíró plakátján, a színlapon, a műsorfüzet címlapján, és mindenütt, ahol szóba kerül. Azért emlegetjük ezt ilyen gyakran, mert a családi színházba járás értékét, fontosságát szeretnénk hangsúlyozni. A kolozsvári bíró létrehozásában a színház művészei, dolgozói mellett részt vettek a fiatalabb testvér: a Békés Megyei Napsugár Bábszínház bábszínészei szereplőként, igazgatója: Lenkefi Zoltán pedig látványtervezőként. Az előadásban kellékként szereplő több köbméter farönköt pedig a színház gyermekének tekinthető Fiatal Színházművészeti Szakközépiskola elsőéves díszlet- és jelmeztervező asszisztens szakos hallgatói tervezték és készítették Klemm Szilvia irányításával. Az előadásban látható táncbetétek kitalálásában pedig az iskola tanára: Born Gergely koreográfus segített. És még nem is vezettünk végig minden rokoni szálat. Azt már így is elmondhatjuk, hogy az előadást családok alkották meg családoknak. |
||||||||||||||||
|
||||||||||||||||
Várszegi Tibor: A bot Ha a mezőn két kezeddel rátámaszkodsz a bot felső végére, eggyé válhatsz a mezővel. A karjaid a bot által a földet érik, lelked-szellemed találkozhat a földével: segít, hogy őseid-utódaid, múlt és jövő jussanak eszedbe. Nem cselekedsz, megállapodsz. Szemlélődsz a bot jelentette világközépen. Kurgán vagy, vagy Szentlélek-templom, az Atya teremtménye. Ez a bot világának a kezdete. Ha a mezőn megragadod a bot alsó végét, irányt mutatsz, vagy lesúlytasz, a jelennek pillanataiban cselekedsz. A karod a levegőbe lendül, akárki-akármi van körülötted, cselekedetedben mégis magad vagy. Megváltoztatod a világod, ember vagy: Krisztusarcú vagy Júdásképu. Ez a bot világának a vége. "Ezt A bot cimű előadásomat eleve másnak szantam, mint az előzot. Gyakorlatilag semmilyen technikai feltetele nincs, barhol eljátszható. Azért akartam így, mert – akkor még titokban – az volt a szándékom, hogy kis falvakba vigyem el, hogy bejárjam vele az egesz Nagykunságot, s mint Petőfi tollal, én bottal harcoljak a forradalomért, a valódi forradalomért." Kritikák: Apró gesztusokkal megidézett kozmosz. Várszegi Tibor /A bot/ című előadása mindenekelőtt az "eszenciális" jelzővel illethető. Szemünk előtt teljesedik ki a mozdulat és a gondolat szerves, megbonthatatlan egysége. Az előadó letisztult eszközvilága személyes megnyilatkozás, szellemi expedíció és az egyetemes dimenzió felfedezésének élménye egyidőben. "Ahová ezt a botot leszúrom, ott a világ közepe" – és ezen a koranyári rekkenő délutánon meg is történt a csoda. A bot tette a dolgát, működött, gazdája pedig működtette a világot Isten rendelése szerint. S ahol a közép, ott ölelkezik össze Ég és Föld, ott ölelkezik össze ember és emberfölötti. Így lényegült át az eloadó élő adóvá, a Teremtő áldásának osztójává, mert ott és akkor áldásban volt részünk. Angyalokjárták a táncot a bot körül… Aki nem hiszi, járjon utána! A BOT A bot kijelöli létezésünk kereteit. A szélességet, a hosszúságot, a mélységet és magasságot. És a kiinduló középpontot, a világ köldökét – közepét, mely ott van, ahol leszúrva az ég és a föld találkozik. "Az üzenetet megkaptam. Az elején volt egy hosszabb mozdulatsor, amit többször ismételt….a botot a köldökéhez emelte (bot=köldökzsinór, mintha megszületne), elorenyújtotta a lábát és a botot, lépett, tapogatózott, nem volt jó, elölrol kezdte. Mindig egy kicsit arrébb ment, de sehol se jó, sehol se otthon. …. Álltában kissé hátradol, kezével egy kört rajzol az égre (Nap), aztán nyújtózkodik, csodáló arckifejezést ölt – na ezt hívom én nála világra való naiv rácsodálkozásnak – szerintem Istenhez törekvés. Nagyon tetszett a gyerekeknek, s azt mondták, jó volt az is, hogy utána beszéltél. Tudom, Téged se tanítottak, de én ezeket a gyerkeket érdemesnek tartom arra, hogy legalább az utat kijelöljük nekik, amin elindulhatnak, hogy a megszokottól eltérot is be tudjanak fogadni. Hidd el, sok mindent kell mondani, amirol azt hisszük, felesleges – ezt persze csak a tanításra értem (vagy majdnem csak arra). |
||||||||||||||||
|
||||||||||||||||
Csáth Géza – Fekete Péter: Emma Csáth Géza, az őrült, drogos géniusz, orvos, író, színikritikus, egyik legjobb novellájának Mióta Fekete Péter a Békés Megyei Jókai Színház igazgatója, önálló rendezéssel nem állt a helyi közönség elé. Most vendégjáték formájában, de alkalma van a békési publikumnak megnézni mit is gondol a színházról az új igazgatójuk. December 6.-án, amolyan mikulás napi meglepetésként két előadás időtartamára Csáth és Fekete Péter világába pillanthat be a nagyérdemű. Már ha kap az előadásra jegyet, mert a darabot a nagyszínpadon, leeresztett vasfüggöny mögött játszzák, s így csak pár száz néző fér be a nézőtérre. Emma, a tragikus sorsú tizenéves kislány története, a drog használatának tragikus előjelzése. Gyengéden felemelt mutatóujj. Egy színdarab a drogról, Csáth Gézáról, a függőségről, az erőszakról. Egy megható, megrázó, bizseregtető történet: EMMA!
|
||||||||||||||||
|
||||||||||||||||
Musical Gála A Magyarországon eddig bemutatott Broadway-musicalekből hallhatnak, láthatnak válogatást magyar nyelven, színművészeink és a Fiatal Színházművészeti Szakközépiskola hallgatóinak előadásában.
Az előadás létrehozásában szinte az egész iskola részt vesz, hiszen a második, harmadik és negyedik évfolyamos színész szakos hallgatók szerepelnek, az elsőéves díszlet- és jelmeztervező asszisztens szakosok készítik a látványt, az iskola tanárai pedig egy emberként szervezik és rendezik a műsort. |
||||||||||||||||
|
||||||||||||||||
Shakespeare: Sok hűhó semmiért Shakespeare: Sok hűhó semmiért című darabjának szerb nyelvű, szinkrontolmácsolt szabadkai előadása december 15-én, 19 órakor. |
||||||||||||||||
|
||||||||||||||||
Szlovák Nemzeti Táncszínház előadása I. rész: Volt egyszer egy lakodalom…
A mü alapját egy lakodalmi mulatság képezi, ami a 20.század 30-40-es éveiben játszódik egy városi kávéházban. A völegény aki vidékröl származik, városi lányt vesz feleségül. A lakodalomra megérkezik a völegény rokonsága , aki Szlovákia több tájegységéböl származik és vidéken él. A mennyasszony családja mint ö maga is, a városból van.
Ötlet: Vladimír Kyseĺ 1. Bevezetö II. rész: Hétszínvirág
1. Régi mulatság
Koreográfia
Zene |
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Keresés