Egész délután folyamatos a nyüzsgés, egymásnak adják a kilincset az érdeklődők. Jöttek nagyobb (20 fős) diákcsoportok is; állandó mozgásban, rezgésben a tér.
Csupán pár percre állt meg minden, fagyott végtelenül nyugalmas csend a próbateremre. A darab utolsó jeleneténél, Faragó Edit és Bartus Gyula játékánál.
Először játsszák el, először találkozik ez a két karakter, s máris iszonyatos múltjuk van. Zsigerileg hat. Olyan valaminek lehettünk tanúi, amelyet a szavak szintjén lehetetlen megfogalmazni. Legalábbis én nem tudom. Csak ha patetikus leszek, és akkor pedig így: Gyula és Edit csodaszerű pillanatmorzsát adtak, magukból.
Ezek a nyilvános próbák (nyilván) részben nehezítik a színészek és a rendező munkáját, mert mégis megbújik már ebben az érzékeny alkotó folyamatban is a közönség a teremben. Figyelünk és kilesünk olyan kulisszatitkokat, amiknek talán csak halvány lenyomata marad a végleges játékkor.