Kortárs szerzőktől történelem, etno-operett és néptánc főszerepben a porondon
A Csínom Palkót 2008 decemberében már sikerült igazán látványos, szórakoztató, hangulatos, érzelmekre ható előadásként bemutatni a Békés Megyei Jókai Színházban. Akkor Farkas Ferenc daljátékát láthatta a békéscsabai közönség; a Rákóczi-szabadságharc idején játszódó történetet főleg a zene és a tánc tette emlékezetessé. A nemzeti érzelmektől, szabadságeszmétől túlfűtött, a magyar történelem hőseit, bátor vitézeit dicsőítő művet hófehér jelmezekbe öltöztették és csipkedíszletek közé, a mese világába költöztették az alkotók, s ettől nagyon eredeti feldolgozás született. A hazafiasság, a nemzeti öntudat, a szabadság éltetése, a zsarnok elleni fellépés, a bátorság hirdetése nem hiányzik a darab új, a porondszínházra megálmodott változatból sem, jóllehet nem a történelemtudománynak, nem is a napi politikának akartak kedvezni az alkotók, amikor újjávarázsolták a régi történetet.
Aki nem kéri számon a történelemkönyvet, hanem átadja magát a mese, a zene és a látvány varázsának, s hagyja, hogy együtt bűvölje el a színház és a cirkusz, valószínűleg jól szórakozik a Jókai színház új bemutatóján. Zalán Tibor író és Greifenstein János rendező úgy írta át a történetet, hogy meghagyta korszaknak az 1700-as évek elejét és az alapszituációt. A kivetett adók alatt roskadozik a magyar nép, egyre jobban szenvednek az emberek a Habsburg-uralkodóház elnyomásától. A tartomány sorba süllyesztett országban az alattvalókat hol a labancok, hol a kurucok vagy a betyárok fosztogatják, nem maradt már semmi másuk, csak a tisztességük. S nem elég a zsarnokság, még a protestánsokat is üldözik; mindez végül a Rákóczi-szabadságharc kirobbantásához vezet, amelyben majd a történet szinte minden szereplője elbukik. A Csínom Palkó című darab az elveszett szabadságharc ellenére a hősök bátorságának, küzdelmének állít emléket, az eszmék továbbélését hirdeti.
A szerzőpárost történelmi figurákról fennmaradt feljegyzések, legendák, ismert népdalszövegek ihlették alkotásra; no meg az, hogy mindjárt szem előtt tartották a színészeket, akikre írás közben már ki is osztották a szerepeket. Így találkozik szerencsésen romantika, hazaszeretet, büszkeség, de akad kaland, humor, szerelem, féltékenység is bőven, ahogyan kell egy izgalmas színpadi játékban. Az előadásban abszolút főszereplő a tánc, ahogyan az volt a kuruc korban is. A nagyszabású zeneműből, romantikus népoperából sikerült korszerű előadást létrehozni, s ebben nyilván nagy szerep jutott Mlinár Pál koreográfusnak, aki a Kárpát-medence mozgásvilágából merített, majd a magyar népzenei hagyományokra építve, folklorisztikus elemeket, tájegységekre bontott táncokat tanított meg a Balassi Táncegyüttes tagjainak és a szereplőknek. Kiváló táncok idézték fel a kuruc korszak hangulatát a porondszínházban.
Greifenstein János rendezése példásan ötvözte a produkcióban már a múlt évadban is és most is a társművészeteket: a kuruc kor muzsikáját modern elemekkel gazdagító zenét és néptáncot. Szokolay Dongó Balázs, a világhírű zenész játéka tárogatón, dudán és furulyán felejthetetlen élmény, nagyban hozzájárul az előadás sikeréhez. Ferenczi György Fagyal, az énekmondó szerepében kiemelkedő. A Rackajam együttes nagyszerű zenészei remekelnek, Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás minőségi, hiteles zenéket írt, amiket egészen biztosan magukkal vittek és azóta is szívesen dúdolnak a nézők. Különleges műfaj, élőzenés porondjáték, etno-operett születésének lehetett tanúja a közönség.
Hatvany Csaba díszlettervező hófehér papírszobrai művészien illeszkednek Olga Gonobolin szintén hófehér jelmezeihez. A fehér csipkék már a kőszínházi bemutatón is elvarázsoltak, szerencsére a cirkuszi környezetben sem veszítenek sokat vonzerejükből. Harmonikus mesevilágot ábrázolnak, ahol már önmagában a látvány lenyűgöz, és még „beszél” is. Szabadságról, szerelemről, küzdelemről, cselszövésről, sok poénnal, humorral. A történelmi kor szereplői mára már csak tiszta lelkük, egyszerűségük, emberségük miatt érdekesek. S a fehér az emberre koncentrál, minden nemzeti színnél, viseletnél, szimbólumnál elegánsabb és hatásosabb. Nem magyarkodó, igaz nem is választja el a kurucokat a labancoktól; azt sugallja, hogy a lelkében minden ember lehet egyformán tiszta.
A sötét színpadon hátulról vörös fénnyel megvilágított óriás csipkék már az átmenetet jelzik a színház meghittségéből a cirkusz körbevágtázható porondjára. El tudtam volna képzelni lovakat is, de a kurucok fehér biciklin köröznek a manézsban. A világért sem akarok elégedetlennek tűnni, tudom, hogy a paripa veszélyesebb lett volna, meg bonyolultabb lovagolni tanulni. Tény, hogy a térd közé kapott falovacskáknál a kerékpár azért jobban illik a cirkuszba, a katona meg kicsit közelebb áll az artistához.
Nem bánom, hogy újra láttam a Csínom Palkó előadását, hiszen a porond kedvéért átírták, átformálták alaposan. Szerencsére a ,,főszereplőket” meghagyták, még jobb a zene, a tánc, s maradtak a fehér papír-, gyapjú-, selyem- és csipkecsodák. A báli maszkos, a tábori és a csatajelenet különösen emlékezetes. Maradandó élményt nyújtott Gulyás Attila (Csínom Palkó), Vadász Gábor (Csínom Jankó), Csomós Lajos, Szomor György (Balogh Ádám), Tege Antal (Tyukodi pajtás), Gubik Petra, Katkó Ferenc, Nagy Erika, Bányai Ágota, Csomós Lajos, Szabó Lajos – és az egész társulat.
Niedzielsky Katalin