A Békés Megyei Vízművek Zrt. három évvel ezelőtt útjára indított egy kezdeményezést, hogy népszerűsítse a tudatos vízhasználatot és magát a csapvizet. Minden évben három illusztris személyiségből kell kiválasztania a nagyközönségnek a Víz Nagykövete cím tulajdonosát. Idén először a jelöltek között egy színművész, Komáromi Anett is szerepel, aki Molcsányi Rita válogatott röplabdázóval és Vozár Attila klasszis ultramaratonistával küzd a nemes kitüntetésért.
Hogy jött az ötlet, hogy ringbe szállj a Víz Nagykövete címért?
Három évvel ezelőtt indult ez a kezdeményezés, de az idei év az első, hogy a művészet is képviselteti magát ebben a küzdelemben. A Békés Megyei Vízművek Zrt. megkeresésére Fekete Péter igazgató a társulat beleegyezésével engem javasolt, valószínűleg a naturista életmódomnak köszönhetően. Nem iszom alkoholt, nem dohányzom, és igyekszem minél természetesebben élni, táplálkozni. Március 22-én, a víz világnapja alkalmából szervezett rendezvényen mutatkoztunk be a ligetben. Jelenleg a Beol.hu-n és a Békés Megyei Vízművek Zrt. honlapján lehet szavazni ránk, egészen április 20-ig.
Mit tartasz fontosnak ebben a kampányban?
Az ember csak egy olyan kezdeményezéshez adja az arcát, amiben ő is hisz, vagy az elkötelezettje. Víz nélkül nem tudnánk élni. A természetet, környezetet én szeretem óvni, szívesen fogyasztok csapvizet is, tele van ásványi anyagokkal és egészséges is. A szüleim is mindig használták, a színházban is ugyanúgy használjuk. Ha valaki látja, hogy pl. whisky-t isznak a színpadon, az biztosan csapvíz és tea filter. Most elárultam egy kulisszatitkot. Fontos a népszerűsítése, hiszen az éttermekben sem kérhetsz kancsós vizet, hanem az ásványvizet kell megvenned. Ha kérsz egy pohár vizet, az ciki. Nálunk itt a klubban nem az, a színházban sem, nem érzed magad kellemetlenül, ha te egy pohár vizet akarsz inni. Ezt jó lenne a köztudatban is erősíteni.
Mindig felkarolod a nemes kezdeményezéseket: jelelsz, szórólapokat készíttetsz a vakok és gyengénlátók számára. Miért tartod ezeket fontosnak?
Nem is gondoltam ezt annak idején, amíg nem tanultam, nem foglalkoztam vele ilyen szinten, hogy egy fogyatékossággal élő embernek mennyire akadályokkal telítettek a mindennapjai. Nem gondoltam bele, hogy az a másik ember, akinek valamilyen akadályozottsága van, hogyan oldja meg azokat a dolgokat, amik nekem teljesen természetesek. Szerintem a művészet, a kultúra ebben is tud segíteni. Fontosnak tartom, hogy minden műsorfüzet Braille-írással is meg legyen írva, hogy pl. a vakok is el tudják olvasni, hogy milyen előadást játszunk, kik a szereplők, miről szól a darab. A jelelés is ezért fontos. Bár jeltolmács végzettségem nincs, de középfokú jelnyelvvizsgám van, és jelenleg azon dolgozunk a SINOSZ-szal, hogy létrehozzunk egy olyan előadást, melyet jeltolmács segítségével a siketek és nagyothallók is élvezni tudnak. A Degré utcai otthon lakóival is készülünk egy produkcióra, amiben színészekkel, művészekkel, zenészekkel együtt szerepelnek színpadon a gyerekek, közösen hozzuk létre az előadást.
Komáromi Anettre a Beol.hu vagy a Békés Megyei Vízművek Zrt. honlapján lehet szavazni április 20-ig. Az eredményt pedig április 22-én, a Föld Napján teszi közzé a vállalat. Hajrá Anett!
Tari Sarolta