Bojczán István a Jókai Színház színpadi műszaki csoportvezetője. Sokan nem is tudják pontosan, miben áll a munkaköre, mert ő maga intézmény az intézményben. Ha a színházban hirtelen bármire szükség van, azt mondják, menjetek Bojczihoz. Hivatalosan 1973. októbere óta dolgozik a teátrumban, de előtte már egy évig itt volt kisegítőként.
Arról, hogyan jutott eszébe annak idején egy tizennyolc éves dombiratosi fiúnak, hogy a színházba menjen dolgozni, Bojczán István így vallott a Magyar Teátrum című színházi magazin egyik korábbi számában:
– Sehogy. Ez véletlen volt. Akkor más világ volt; a kis falvakból akkoriban sok fiatal kerekedett fel, hogy elmegy Budapestre szerencsét próbálni, mert ott azért jobban volt munka, mint vidéken, ahogy újabban is, csak akkor főleg az építőiparban. Egy-egy vonatra fölszálltunk tízen-húszan, és elindultunk Budapestre. Mire Szolnokra értünk, mindenki elmondta a tutti információit, és megbeszéltük, hol próbálunk szerencsét. A Keletiben összetalálkoztunk egy megyei ismerőssel, aki azt mondta: „ne oda menjetek, gyertek hozzánk, nálunk két forinttal több a pénz!” Aztán a Lánchídon megint összetalálkoztunk egy ismerőssel, aki azt mondta, menjünk a Vígszínházhoz kellékesnek, díszletezőnek, világosítónak. Ekkor már csak négyen voltunk a vonatról, mondtuk, jó, menjünk oda. Mivel a Vígszínház messzire volt, betértünk egy-két kocsmába, és a végén már csak én értem oda. A többiek lemorzsolódtak. Megyek be a Vígszínházba, mondják, ma nem jó, mert nincs bent a műszaki vezető, jöjjek holnap. Este megint összetalálkoztam egy ismerőssel, aki meg itt dolgozott a Jókai Színházban. Azt mondja: „Mit akarsz te a Vígszínházban, gyere vissza Csabára, a Jókaiban is van ilyen állás!” Ennyi volt Budapest, visszajöttem, bejöttem az akkori műszaki vezetőhöz, Máthé Ferenchez, ő bevitt Miszlay István akkori igazgatóhoz, aki maga is faluról származott, és szívesen alkalmazott hasonló munkaerőt, így fel is vett. A gyakorlati évem alatt minden műszaki szakterületet végig kellett járnom, aztán díszletező lettem, majd gondnok, aztán színpadmester, most meg az, ami. Ebbe aztán minden beletartozik, milyen jó, hogy annak idején több területet is kipróbáltam.
Színházunk társulata örül annak, hogy 40 éve az a vonat nemcsak elvitte Bojczán Istvánt szerencsét próbálni, hanem csakhamar vissza is hozta! Köszönjük eddigi kitartó munkáját!
És hogy mi lesz az évforduló elmúltával? Bojczi nem ígéri, hogy újabb 40 évig segíti közös munkánkat. Legfeljebb 39-ig…
