Fogalmak és elméletek tisztázásával kezdte, majd a múlt századi erdélyi drámairodalom kiemelkedő képviselőinek bemutatásával folytatta előadását dr. Elek Tibor irodalomtörténész november 4-én az Ibsen Stúdiószínházban. A Mindentudás Színházi Egyeteme sorozat második estjén „a szó művészetébe”, a dráma rejtelmeibe és Sütő András munkásságába kapott bepillantást a közönség. Az előadást legendás hírű színházi bemutatók bejátszása színesítette.(Niedzielsky Katalin összefoglalója)
Kovács Edit színművész, a rendezvény megálmodója és házigazdája a sokat vitatott és különféleképpen értelmezett herderi jóslatra emlékeztetett bevezetőjében. A költő, filozófus, Goethe és Schiller mellett a német klasszika kiemelkedő alakja szerint a magyar nyelv – „szlávok, németek, románok és más népek közé beékelődve” – századok múltán eltűnhet az európai palettáról. Szerencsére akadtak, akik a XVIII. század végén megfogalmazott vészjelzést komolyan vették, és a magyar szellemi élet, illetve népünk megmaradásért harcoltak, mert hittek szellemi kincseinkben, kultúránkban.
Herder kultúraértő és –féltő kritikáját bizonyítja (nem a nemzethalál jóslatát), hogy az 1963-ban alapított Herder-díjjal pontosan olyan kelet- és délkelet-európai tudósokat, művészeket ismernek el, akik sokat tettek saját nemzeti kultúrájuk gazdagításáért, a fejlődés előmozdításáért. S mivel az erdélyi magyar irodalom volt az előadás témája, az est háziasszonya a számos kitüntetett közül Sütő Andrást és Kányádi Sándort említette példaként. Végül ismertette dr. Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, a Bárka folyóirat főszerkesztőjének pályáját, munkásságát.
- Különösen az elmúlt két évtizedben élénkült meg a vita arról, hogy van-e külön erdélyi magyar irodalom. A rendszerváltás, határnyitás óta nincs elzártság, hogy indokolt lenne a különválasztás – mondják sokan, és ezt mondom én is – kezdte mondandóját Elek Tibor. – A határnyitás óta valóban „légiesültünk”, ugyanakkor a határok eltörlése sok mindent nem változtatott meg. S mit jelent az, hogy határon túli irodalom? Ez attól is függ, honnan nézzük. Ki a határon túli, nézőpont kérdése is.
Az előadó leszögezte: „Csak egy magyar irodalom van, de látjuk, hogy mégis létezik az erdélyi irodalom. Az egységes magyar irodalom fogalma azt jelenti, hogy összetartoznak a hazai és a határon túli magyar irodalomrészek, mivel egy nemzet vagyunk. De a tagolás szükséges különböző területi, történeti és művészi szempontok szerint, és ez nem lehet tabu téma.
A hetvenes évek végén középiskolás diákok körében készített felmérések azt mutatták, hogy a fiatalok közül sokan még azt sem tudták, hogy a határon túl élnek magyarok, nem hogy saját irodalmukról értesültek volna. Tudatosítani kell tehát, hogy Trianon után a lakossággal együtt a határon túl maradt értékes szellemi kincs, ami a nemzeti kultúra része. Nagyon sok alkotót éppen ennek a Trianon utáni helyzetnek a felismerése tett művésszé – hangsúlyozta Elek Tibor. „Az írás lázában élt egész Erdély, az önerősítésben komoly szerepet játszott az irodalom, ami vigaszt nyújtott, a közösségi érzést táplálta, mások helyett szólt, és ez a magyar irodalomra mindig is jellemző volt, fontos hagyomány.”
A transzszilvanizmus ideológiája a megmaradás ideológiájává vált, nemcsak a népi irodalom erősödött, hanem a polgári is. Dsida Jenő Psalmus Hugaricus-ából idézett Elek Tibor: „Vagy félezernyi dalt megírtam / s e szót: magyar,/ még le nem írtam.” Majd a megzenésített változatot hallgattuk a „Mind 1 együttestől.”
Ezután Bánffy Miklós, Kós Károly és Tamási Áron életét és munkásságát ismertette az előadó, a hangsúlyt ezúttal a drámáikra helyezve. Bánffy az egyik legnagyobb erdélyi földbirtokos családból származott, író volt, grafikus, színházi rendező, politikus. Kós Károly szintén politikus, képzőművész, építész, író, grafikus, könyvtervező, kiadó, tanár. Tamási viszont szegény székely földműves családban született, az erdélyi különállás megtestesítőjeként tartja számon az irodalomtörténet. Azt hirdette, hogy népe minden baj ellenére mindig talpra tudott állni. A székelység követe új hangot hozott prózában, drámában. Sokszor idézzük szavait, miszerint „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” (Ábel Amerikában), de Elek Tibor egy másik bölcsességet is ajánlott Tamási Árontól a közönség figyelmébe: „Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.”
A második világháború után a dráma hanyatlott, az irodalom és a színház is a politikai meggyőzés színterévé vált. Az ötvenes években a szocialista realizmus terjedt el, sematikus hősökről írtak. A hatvanas évek végétől, a hetvenes évektől kezdtek a szerzők felszabadulni a sematizmus alól, a társadalmi konfliktusok felé fordulni, folytatódhatott a két világháború közti nemes hagyomány.
A költők metaforásítottak, a drámaírók historizáltak, így próbálták megfogalmazni a kor kérdéseit. Hitvitázó drámák születtek, de különösen a példázatérvényű történelmi dráma vált a kor reprezentatív műfajává, melynek Kocsis István, Deák Tamás, Páskándi Géza, Lászlóffy Csaba, Székely János, Sütő András volt a legismertebb alkotója. Páskándi Gézát külön is kiemelte az előadó. A hetvenes évek elején Békéscsabán, a kilencvenes években már a budapesti Nemzeti Színházban is számos művét előadták, otthon viszont alig ismerték. Páskándi elhatárolódott a nyugati abszurdtól, mint mondta, az emberhez méltatlan az élet értelmetlenként ábrázolása, saját műveit abszurdoidnak nevezte.
Elek Tibor az erdélyi magyar irodalom kiváló ismerője, de Székely János azon belül is alighanem szívügye, hiszen a sokoldalú alkotóról, a költőről, próza- és drámaíróról készítette doktori munkáját. A magány, a fájdalom költészetével indult a teljes életért. A drámában is leginkább az egyes ember létkérdései foglalkoztatják, az ember által képviselt eszmék és erkölcs lehetőségei az emberellenes világban, a mindenkori hatalom szorításában. Kimagasló műve a Caligula helytartója, amit 1972-ben írt, vita egy nemzet létéről; a Gyulai Várszínházban mutatták be, otthon nem. Székely üzenete ember és hatalom viszonyáról örökérvényű: zsarnokságban nem lehet etikus módon élni, de ez senki számára nem adhat felmentést.
- Az első írásait az 1940-es évek közepétől megjelentető Sütő András nem az egyetlen – különösen az alsóbb néprétegekből indulók közül -, aki a népboldogító baloldali eszmék bűvkörébe esett, és sokáig maga sem vette észre, hogy „a bölcsőhely parancsai” valójában mit is diktálnak. Az Anyám könnyű álmot ígér azáltal, hogy lezárt egy hosszúra nyúlt önvizsgálati, művészi útkeresési folyamatot, fordulópontot is eredményezett pályáján. Szembesülése Pusztakamarás igazságával és benne önmagával olyan alkotói energiákat szabadított fel, amelyek az azt követő évtizedben a jól ismert további remekművek, drámák, esszék, esszékötetek sorozatához vezetett.
Elek Tibor szerint Sütő András eszménye a „népsorsot vigyázó írás” volt; az irodalmat a nemzeti öntudat ébrentartásának, a nemzeti azonosságtudat erősítésének, végső soron a kisebbségi magyarság megmaradásának szolgálatába állította. Legjobb drámáiban ugyanakkor a „sajátosság méltóságának” ügyét, jogát egyetemes érvényű fogalmazásmóddal hitelesítette. A nemzeti közösség sorskérdései, létezésének legfontosabb problémái a történelemből, annak egyes korszakaiból levont, általánosítható tapasztalatok, nembeli tanulságok formájában jelentek meg, a teljes és szabad emberi létezést korlátozó körülmények elleni küzdelembe, konkrét történelmi-társadalmi szituációba ágyazva. Legjobb darabjaiban a szuverenitását védelmező személyiség kerül szembe egy zsarnoki hatalommal, és egyetemes érvényű fogalmazásmód hitelesíti a sajátosság méltóságának ügyét, jogát.
- Az Advent a Hargitán című drámát 1986. január 2-án mutatta be a Nemzeti Színház, Sík Ferenc rendezésében. – Elek Tibor elsősorban egykori mestere, Görömbei András, Sütő monográfusa gondolatait idézve beszélt róla. – Ekkor már nem is a sajátosság méltóságának védelme, hanem a kisebbségi kiszolgáltatottság elleni küzdelem Sütő művészetének fő iránya. A kisebbségi megalázottság az emberlét elemi értékeinek megőrzését is végveszélybe sodorta. A mű a szétszéledő, szétszóródó erdélyi magyarság balladai hangulatú siratóéneke lett. Ugyanakkor a népdalok, siratók, könyörgések lírai hőfoka és nyelvi gazdagsága az együvé tartozás értékét tanúsítja, a szétszóródás ellen szól az értékvesztés lírai számbavétele. A távozók és az otthon maradottak is megsérültek, akiknek a reménytelen várakozás lett a létformájuk.
A tudományos értékelés, összegzés után az Advent a Hargitán felejthetetlen 1988-as előadásából láthatott a közönség részletet Kubik Annával, Bubik Istvánnal és Sinkovits Imrével.
Sütő András méltán a legismertebb erdélyi magyar drámaíró, de Elek Tibor előadásából éppen az derült ki, hogy művészete nem előzmények nélküli, és számos jeles kortársa is volt Erdélyben a hetvenes-nyolcvanas években. Műveit az utóbbi években is folyamatosan játsszák, a Jókai Színház november végén mutatja be az 1985-ben írt Adventet. Az Egy lócsiszár virágvasárnapját tavaly rendezte Alföldi Róbert a Nemzetiben, korábban Győrben ment, Egerben a Csillag a máglyán került színre. Ismert a Káin és Ábel, A szúzai mennyegző, Az álomkommandót (1987) a Vígszínházban éppen most játsszák, de korábban láthattuk a Gyulai Várszínházban is, akárcsak a Balkáni gerlét.
Az irodalomtörténeti előadásnak a november végi premieren kívül még két hír adott aktualitást. A hét éve elhunyt Kossuth- és Herder-díjas Sütő András első romániai szobrát júniusban avatták fel Székelyudvarhelyen, és a napokban értesültünk róla, hogy pusztakamarási szülőházából művelődési házat alakítanak ki.
Niedzielsky Katalin |
|||||