A boldog optimisták idejét idézi a játékszín darabja az Illés együttes dalaival
…Tied a világ! címmel mutatta be legújabb produkcióját a budapesti Játékszín Szente Vajk rendezésében. A Nagy Sándor, Serbán Attila, Feke Pál, Vastag Tamás és Gubik Petra szereplésével színpadra állított zenés társasjáték az Illés zenekar dalait eleveníti fel humoros lakásavató buli keretében. Hrecska Renáta írása a Magyar Hírlapban.
Ez a darab megidézi azt az időt, amikor ha összejöttünk, azt hittük: csak akarni kell, és együtt minden sikerül. A boldog optimisták világát egy boldogtalan, kilátástalan korban. Így foglalhatjuk össze a Játékszínben bemutatott Illés-koncert-színházat, amely pergő ritmusú, ám egyszerű, szórakoztató játékkal köti össze a most ötvenéves Illés zenekar jól ismert slágereit egy lakásavató buli történetébe foglalva.
A nagyszabású színházi kísérletet Rosta Mária producer, a Zikkurat Színpadi Ügynökség vezetője indította el. Korábban is számos alkalommal gondoskodott arról, hogy a közönség rendszeresen találkozhasson a Szörényi-életművel. Így többek között hozzá fűződik Szörényi Levente történelmi rockopera-trilógiájának – Atilla – Isten kardja; István, a király; Veled, Uram! – millenniumi programsorozatot lezáró bemutatója a szegedi Dóm téren, és főszerepe volt az ugyanezen év júniusában rendezett, Népstadionbeli Illés–Metró–Omega hármas koncert szervezésében is. „Mostanában hetvenéves az Illés zenekar három tagja, és kíváncsi voltam, hogy elfogadják-e az emberek ezeket a dalokat más előadásokban. Elmondhatjuk, hogy a dalok túlélték a zenekart, bizonyítja ezt a közönség aktív részvétele és a mindent felülmúló siker” – fogalmazott Rosta Mária.
Az interaktív színdarab rendezője, Szente Vajk ehhez kapcsolódóan lapunknak elmondta: „Ez a zenés társasjáték egy új műfaj, amely valahol arról is szól, hogy a nézőket is szeretnénk bevonni. Talán meglepő módon a közönség örömmel vesz részt a darabban, hol koncert-, hol pedig színházi hangulatot teremtve.” A rendező korábban a Madách Színházban bemutatott és jelenleg is műsoron lévő Tanulmány a nőkről című darab kapcsán már vállalkozott hasonló kísérletre, azonban most az eddiginél is bátrabban nyúlt a témához. „Bár látszólag könnyedek azok a részek, ahol a közönség beleszólhat a műsorba, a színészek számára ez jelenti a legnagyobb kihívást. Erős felkészültség kell részükről ahhoz, hogy gördülékenyen tudjanak reagálni” – hangsúlyozta Szente Vajk. A mű díszletét Fekete Péter jegyzi arányaiban jól eltalált, korhangulatot idéző munkájával. Különösen jó megoldás, hogy a házibuli zenéjét szolgáltató öttagú rockzenekar a galérián foglal helyet. A falakon látható régi plakátok és az elrendezés olyan, mint amikor egy festő néhány egyszerű ecsetvonással adja vissza az őt körülvevő világot. A darabban szereplő színművészek is jó választásnak bizonyultak. „Olyan színészt szerettem volna, aki jól bánik a közönséggel, és otthonosan mozog zenés színpadon, így esett a választásom a főszereplő Nagy Sándorra” – mondta Szente Vajk. A darab további szerepeiben Serbán Attila, Feke Pál, Vastag Tamás, Csomós Lajos és Gubik Petra látható.
A bemutató nagy sikert aratott, húszperces taps követte. „Az Illés-dalok erőssége az, hogy a jó szövegek és a sokrétű zene mellett eredetiek tudtak maradni az évtizedek alatt. Szerencsés, hogy erre az előadásra azok is szívesen beülnek, akik emlékezni szeretnének a ’60-as, ’70-es évekre, és azok is, akiket a nagyszerű színészek szólítanak meg.” A darab különlegessége, hogy Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs vagy Bródy János egy-egy este maga is részt vesz az előadásban. A mű június 27-28-án a békéscsabai Városházi Estéken, július 25-26-án a szarvasi Vízi Színházban vendégszerepel.