A békéscsabai nyári esték sorában Eperjes Károly színművész
Eperjes Károly Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Ez tömören, amit megtudhatunk a lexikális információkból. De lehet-e vajon még annál is többet nyújtani, mint amit az elismerések jeleznek? Egy „személyes” találkozás fokozhatja –e, amit a díjak feltételeznek? Most gondolhatják: ugyan már, miért kellene tovább bizonyítani azt, ami már értékelve van, s ami magától értetődő tény? Zsidov Magdolna írása
Nos, ennyi kérdés után, egy verses-spirituális kirándulás hangulatát próbálja visszaadni ez az írás. Talán bevezetőként szintén egy rövid összefoglaló: ha abban az érzelem-értelem megosztó pillanatban, helyzetben, amikor egy ember, de legfőképp a pódiumok szereplője azt mutatja meg, „ami lényege”, akkor ez lesz, lehet minden kitüntetésnél hatásosabb. A díjak tények, az élmény „lelki-bőrön” átélt tapasztalt, és ezért adhat többet. Vagyis, minden emberi kontaktusban az bírhat a legnagyobb befolyással, ami belülről jön, ami nem képmutatás, alakítás, hanem bátor felvállalása az egyéni megmutatkozásnak. No, és az, amikor ezek az érzelmi szikrák találkoznak a másik ember belső rezonanciájával.
A békéscsabai nyári programsorozatok kínálatában, vasárnap este, az Ibsen udvarban Eperjes Károly, AZ IGAZAT MONDD, NE CSAK A VALÓDIT! címmel tartotta meg Istenes versekből válogatott előadóestjét.
Még az állóhelyben is szűkölködő nézőtér fogadta az estet megnyitó Fekete Pétert, a Jókai Színház igazgatóját, aki üdvözletében néhány szóban tájékoztatta a közönséget az estek lebonyolításáról. Mint kiderült, minden programnak más és más közszerepet vállaló helyi intézmény a vendéglátója. Így az Eperjes Károly est a Csaba Televíziónak jutott. Ezen alkalommal Szudár Lászlóra, a televízió producerére hárult a közönség és a művész köszöntése, de előtte a vendégek fogadása, pogácsával, lekváros kiflivel kínálása.
Ketten a színpadon, ahogy „Isten teremtette az embert a saját képmására, férfivá és nővé”. A férfi, Eperjes Károly, aki minden gondolatát, vívódását megosztani kívánta azokkal, akik értik, hallják a szót, amely a lelkeket akarja célba venni. És a nő, Négyesi Katalin gordonkaművész, aki a férfi mellette játszotta el hangszeren, amit a szó már rejtve hagyott.
A hatvan éves művész pedig „bűvészkedett” a szavakkal, a kép és hangjátékkal, borzongott és borzongtatott, elemezte a nehezen elemezhetőt. Fel kívánta tárni a választott verseken át a rejtélyeket, amiket igazán sohasem lehet kitárni. Időnként meglett aggastyánná, majd gyermekké és ereje teljében lévő ifjúvá alakult át a színpadon Harcolt Istennel, és hagyta magát legyőzni. Összegezve: besétáltatta a nézőket a hit világába, a hites versek sorából.
Az egységre törő képiségből, három részre tagolt gondolatrendszer bontakozott ki. Az első: a szabad akarat, a második: a megtérés, a harmadik: a lét végső értelme. És ebből már érzékelhető lett, hogy a keresztény világban hívő és hitben távol álló emberekhez szól ez az este. Nagy költők Istennel vívódó, vagy megbékélő szó és gondolatfüzérei, amikből, mint a mezők virágaiból egy csokrot lehet kötni, és át lehet adni annak, akit szeretünk, aki velünk küzd az élet megértésében. A művész beszélt szeretetről, összetartozásról, egységről és széthúzásról, és a versek áradtak. A legtöbb vers, gondolat József Attilától hangzott, akinek, mint kiderült, a Négykézláb másztam című költeményének eredeti címe – évtizedeken át eltitkoltan – Az Isten itt állt a hátam mögött. A lét kezdete és a lét végső értelme, egy intervallum, amelyben az ember megteszi, vagy mellőzi az Istenhez, a másik emberhez vezető utat. József Attila bízott a párra találásban, ahogy fogalmazta „mert énvelem a hűség van jelen”. A másik, A számokról című verse döbbenetes megfogalmazódása, hogy mialatt az ember az egóját élteti, mindeközben hatványozódik. Pedig a cél, hogy „Vegyetek erőt magatokon/ és legelőször is/ a legegyszerűbb dologhoz lássatok/ adódjatok össze.” A legnagyobb hiánybetegségre, az összetartozásra keresett megoldást: az egy szorzatára, ami kiadja a sokat. Elhangzott még a Tudod, hogy nincs bocsánat, a Ne légy szeles című versei.
Hallható volt még az esten Ady Endre Istenes versei: Az Úr érkezése, Krisztus-kereszt az erdőn, Ádám, hol vagy? Pilinszky János versei közül a Halak a hálóban, Egyenes labirintus, Végkifejlet, két Sztavrogin vers, Weöres Sándortól egysoros és négysoros versek, és Babits Mihálytól az Eucharistia.
Mintegy, a közönséggel társalogva beszélt a művész Istenről, családról, hazáról, és e három soha össze nem tévesztendő sorrendjéről. Határozott véleménye, hogy első helyen mindenképp Isten, a lelki kapcsolat kell, hogy álljon, második helyen a család, amely a lét, az utódok tartó oszlopa, és a harmadik helyre a hazának kell kerülnie, amelyben élni és alkotni kell. Ha a három felcserélődik, akkor izmusokról lehet beszélni, mint például fanatizmus, nacionalizmus, fasizmus, ami az egoizmus megsokszorozódott alakjai. De szót ejtett a sokarcú másság fogalmáról is, és ezek egészségtelen túlburjánzásáról, amik teret kapva képesek eltorzítani a teremtett világot.
Az esten hallhatott még a közönség bibliai példákat is. Egy közülük a Tékozló fiú példája, aki elhagyva a szülői házat, elpazarolta vagyona mellett az emberi méltóságát is. De bűnbánatra jutva hazatalált.
Az est végkicsengése: jelen kell lenni, itt kell lenni, benne kell lenni a kapott létben. Létteljességre szükséges jutni, egyénileg, társas kapcsolatban, egy nemzet állampolgáraként, de az egész emberiség nagy családjának tagjaként is, hogy értelmes, érzékeny és Istenhez méltó életben részesülhessen minden ember.
Ha beszélhetünk lánglelkű költőről, akkor beszélhetünk lánglelkű színész-előadóról is. Eperjes Károly ezen az esten is lángolt.