A 70 éves bábjátszást ünnepelte Békéscsaba gazdag programsorozattal, megemlékezésekkel, kiállítással és könyvbemutatóval szeptember 13-án, 14-én és 15-én, a közönséget előadásokra várják még 21-én is.
A kecskeméti Ciróka Bábszínház előadásával, A lepkeoroszlánnal kezdődött az ünnepi programsorozat pénteken. Este Baji Miklós Zoltán képzőművész nyitotta meg a békéscsabai bábjátszás 70 éves történetének fotóiból készült kiállítást az Ibsen Ház átriumában, a kiállítás december végéig látogatható. A Jelenlévőket Varga Tamás, a polgármesteri hivatal kultúráért felelős osztályvezetője köszöntötte. Ezután Kiszely Ágnes, a kecskemáti Ciróka Bábszínház igazgatója beszélgetett Lenkefi Zoltánnal, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatójával és Jászay Tamás színikritikussal, egyetemi tanárral, a Napsugártól Napsugárig című könyv írójával a jubileumra megjelentetett könyvről.
Szombaton interaktív foglalkozással, majd előadásokkal várták a közönséget. Este gálaműsorral folytatódott a 70 éves a bábjátszás Békéscsabán programsorozat. A 70 év bábok között címet viselő ünnepi eseményen dr. Ragány Misa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának előadóművészeti főosztályvezetője megnyitó beszédében felidézte a 70 év fontosabb állomásait és méltatta a békéscsabai bábos közösség színvonalas munkásságát. Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere kiemelte, hogy a Napsugár Bábszínház komoly szerepet vállal a gyermeki lélek formálásában és biztosította a Napsugár Bábszínházat, hogy az önkormányzat partnerként tekint az intézményre.
A megnyitót követően a Napsugár Bábegyüttes egykori tagjai közül többen is színpadra álltak és a 70-es években született Bábrevü felnőtteknek etüd válogatásából, valamint a Ludas Matyi bábmusicalből mutattak be részleteket. A bábszínház jelenlegi társulata a repertoáron szereplő előadásokból játszott zenés darabokat. A műsorfolyamot beszélgetések színesítették, melyek során megidézték a Napsugár történetét a 70-es évektől a bábszínházzá alakulásig. Elsőként Lenkefi Péter beszélt arról, hogy édesapja szerteágazó bábos tevékenysége, amely a bábok elkészítésétől a zenei szerkesztésen át a rendezésig terjedt, hogyan hatotta át a család mindennapjait. Mult István és Kiszely Ágnes, akik valamikor a Tücsök Bábcsoport, majd a Napsugár Bábegyüttes tagjai voltak, s akik ma már a profi bábos világban dolgoznak, hogyan kapták meg a bábjátszás szeretetét Lenkefi Konrádtól és az együttes tagjaitól. Dr. Pap István a bábszínházzá alakulásról, Szente Béla a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója arról az időszakról mesélt, amikor a bábcsoport az Ifjúsági Házban dolgozott. Dombi Ildikótól pedig a bábszínház megalakulásának első időszakáról hallhattak érdekességeket a jelenlévők.
Vasárnap babaszínházi és felnőtt előadást tartottak, szombaton pedig a Napsugár Bábszínház előadásaival zárulnak majd az ünnepi események.