Önálló zenés estjével örvendeztette meg régi hűséges közönségét Paczuk Gabi október 18-án, 19-én és 20-án a Művész Kávéházban. A színésznő, aki 1992-től 2008-ig játszott a Békéscsabai Jókai Színházban, egy 2009-es fellépés, majd hosszú szünet után tért vissza a színpadra.
A kávéház hangulatához jól illeszkedett a műsor, vagyis a bárénekesnő monológja, a parányi öltözőjét jelző asztalka és tükör, de leginkább a búskomor nóták és az andalító muzsika. Edit sorsáról, ami a szenvedélyes dalszövegekből és a kétségbeesett telefonhívásokból kirajzolódott, nem is beszélve!
Két fellépés között csak pár perc jut az életre, arra, hogy rokonait, ismerőseit felhívja. Meghallgatni őket már nem tudja, talán nem is akarja. Csak arra kíváncsi, hová lett a párja, akit szeret, aki nélkül nagyon magányos, semmit sem ér az élete. Egy hívás, egy dal, minden telefon után visszamegy a színpadra, hogy a mulató közönségét szórakoztassa, ez a dolga. Alkalmanként az öltözőben még a főnöke is igényli a „szórakoztatást”. Egy dal, egy hívás, és Edit a színpad után mindig összeomlik, mert belegondol saját reménytelen életébe, szomorú tapasztalataiba. Átverték, megalázták, kihasználták, de újból és újból fel kell állni.
Először a barátnőjét hívja, hogy megkérdezze, hol van Laci. Utána az anyukáját, aki úgy tudja, lánya vidéki iskolában nevelőtanár. Ehhez megfelelő mesét talál ki, meg kell magyarázni, miért nem tud hazamenni. A telefonhang könyörög, fohászkodik, hogy mindent megbocsát, csak jöjjön vissza a szerelem, a boldogság az életébe. A főnöke feleségét is kiosztja, a zeneszerzőt, a szövegírót sem kíméli.
A népszerű énekesnőt is felcsörgeti. Azt mondja, nehéz lenne elviselni az életet, ha nem hinne abban, hogy az egykori sztár hallja a dalait. Még elvált férje új feleségét is felcsörgeti. Amikor már mindenkivel beszélt, veszekedett, hazudozott, jól kiadta magát, kiderül, hogy ez a telefon nem is működik, nincs bekötve! A telefon, amiről azt hitte, azt hittük, az egyetlen kapocs a külvilághoz. Olyan ez, mint egy abszurd dráma, így lesz csak igazán monológ a sok „párbeszédből”.
Paczuk Gabi olyan is volt, meg nem is, mint régen. Úgy robbant be a kávéház légterébe, mint régen: egyszerre vagányan, kölykösen, ugyanakkor izgalmas, csábos nőiességgel. Régen talán az a fiatalos lendület volt nagyobb, most az akarat, a bizonyítási vágy. Mesélt és énekelt, énekelt és háborgott, kapaszkodott és küzdött: kapaszkodott a telefonba, és küzdött a túlélésért. Dalaival elandalított és elgondolkodtatott. Fellépésével sokaknak üzente: érdemes volt hazajönnie, és még azt is, hogy felállni, újrakezdeni mindig érdemes, sőt kötelező. De kellenek a fix pontok, a kapaszkodók, mert egyedül, biztatás és támogatás nélkül nem megy.
A monológokat és az ismert dalokat Vozár M. Krisztián kísérte profi zongorajátékával, hol aláfestve, hol felerősítve a szöveget. Mondják, hogy amikor „elfogy” a szó, jól jöhet a zene, egy-két akkord. Valahogy így volt ez Paczuk Gabi zenés estjén is.
Niedzielsky Katalin
Fotó: Lipták Szabolcs,
A-TEAM
