A Szárnyad árnyékában című történelmi játék díszbemutatójának házigazdája február 2-án, szombaton este a Jókai Színházban Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata. Előadás után a Vigadóban folytatódik az ünneplés, ahol a szereplőkkel találkozhat a közönség.
Szente Béla Szárnyad árnyékában című történelmi játékát Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulójára írta Seregi Zoltán, a Jókai Színház igazgatójának felkérésére. A darab azoknak a szlovák családoknak állít emléket, akik evangélikusok lévén felvidéki szülőföldjüket elhagyva indultak útnak, hogy az akkori Csabán új hazát, biztonságot és olyan helyet találjanak maguknak, ahol hitük szerint élhetnek. Az otthonkeresés drámájából Seregi Zoltán rendezett emlékezetes előadást, amelyben többek között Tege Antal, Koleszár Bazil Péter, Gerner Csaba, Csomós Lajos, Hodu József, Balázs Csongor, Gulyás Attila, Tomanek Gábor, Földesi Ágnes Villő, Kovács Edit, Fehér Tímea, Komáromi Anett, Nagy Erika nyújt emlékezetes alakítást.
A díszbemutató mindig kiemelkedő esemény a színház életében, így lesz ez most is, amikor az ünnepelt, Békéscsaba város a házigazda. Az előadás után a Vigadóban folytatódik az ünneplés, ahol Seregi Zoltán igazgató üdvözli a vendégeket. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseletében Szarvas Péter polgármester mond köszöntőt.
Az est egyik fénypontja, amikor a színészek bevonulnak a Vigadóba, és Horváth Szabolcs műsorvezető megszólaltatja az alkotókat és a főszereplőket. Csonka Dóra és Gulyás Attila énekel, szórakoztatja a közönséget. A zenéről Papp Lilla és Vozár M. Krisztián gondoskodik. Az ételsor a színdarab hangulatához igazodik, lesz „Alföldi folyók kincse”, haltepertő, a főétel neve „Őseink hagyatéka”. A káposztás-, brindzás-, füstölt csülkös sztrapacskához, „Isten hozott!” pecsenyéhez különleges borok illenek, végül a „Csabai álom” desszert zárja a sort. Mindez a BSZC (Békéscsabai Szakképzési Centrum) tanárainak és diákjainak munkáját dicséri.
Fotó: Nyári Attila/ A-TEAM