Székely János Dózsa című monodrámáját február 27-én és 28-án 19 órakor láthatja a közönség a Békéscsabai Jókai Színház Sík Ferenc Kamaraszínházában. Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművész azt mondja, hogy életében mindig „valamiféle sorsfordító szerepe volt” ennek a drámának, pályája különböző állomásain végigkísérte, újból és újból eljátszotta.
A Gyulai Várszínház és a békéscsabai teátrum produkciója Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművész előadásában tavaly nyáron a Székely János napok keretében először Gyulán, majd ősszel Budapesten, a Nemzeti Színházban került színre. A darabot Árkosi Árpád rendezte.
– Az életemben mindig valamiféle sorsfordító szerepe volt Székely János Dózsájának. Fiatalon, még a főiskolán találkoztam ezzel az anyaggal, és nagyon magával ragadott a belőle áradó írói és emberi gondolatok tisztasága. Az első előadást Pécsett hoztam létre 1988-ban a saját elképzeléseim alapján. Szerettem volna, ha az akkori társulat, akikhez odaszerződtem, megismert volna belőle. Sajnos a kíváncsiságuk nem vitte őket odáig, az akkori igazgatómmal egyetemben, hogy eljöjjenek és megnézzenek. Pedig úgy érzem a mai napig is, hogy az előadás tele volt hatalmas ifjúi akarattal, tenni vágyással, indulattal, érzelemmel és ebből a töltetből fakadóan, belső feszültséggel és görcsökkel is – emlékezett Bartus Gyula az első találkozására a művel.
Aztán teltek-múltak az évek, és ahogyan fogalmazott, „az lett a pécsi nóta vége”, hogy elszerződött Veszprémbe, onnan pedig egy év után, 1992-ben Békéscsabára.
– Amikor idekerültem, a Szuzai menyegzőben játszottam egy jelenetben, a darab elején egy katonát az őrségből. Talán volt két mondatom. Ruszt József rendezte az előadást. Ismét úgy éreztem, hogy engem meg kellene ismerjen az a társulat, ahová szerződtem. Rettentő elégedetlen voltam a helyzetemmel. Hiszen főiskolai diplomával statisztáltam egy előadásban. Újból elővettem a Dózsát és a Szuzaiban főszerepet játszó Sztarenki Pali barátom, iskolatársam segítségével éjszakánként felújítottuk a pécsi előadást. Nagyon sokan megnézték a társulatból, és onnantól Békéscsabán elindult velem és a színpadi feladataimmal egy változás.
Tavaly nyáron ismét műsorra került az előadás Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatójának felkérésére. Tudott arról, hogy a Dózsát már többször előadta Bartus Gyula, megkérdezte, lenne-e kedve egy újabb előadáshoz Árkosi Árpád kitűnő rendezővel.
– Igent mondtam, mert valahol a Székely János Dózsája mindig is szívügyem volt. Azt mondom most már, hogy volt! Nem valószínű, hogy többször előveszem… Nem a mű értéke miatt, hiszen az szinte klasszikusnak számít, hanem a világról, az életről eddig kialakult nézeteim változtak meg mostanában. Keresem a választ, és lehet, meg is találtam már arra, hogyan válhattunk ekkora gátlástalan ragadozókká, mi, emberek a történelmünk, történetünk során. Hogyan formálhattunk volna magunknak bármikor is jogot különböző eszmékkel és vallási dogmákkal arra, hogy elvegyük egy másik ember életét?! És nemcsak emberi életekről beszélek most, hanem a táplálékul szolgáló állatok millióinak lemészárlásáról is. Most ismét sorsfordító a Dózsa az életemben. Ezeket az új kérdéseket átgondolva, nagyon nehéz lesz az ellenség leölésére és az uralkodói osztály legyilkolására, a kisemmizetteket bosszúra biztatni az előadásomban. Tehát ez a mostani Dózsa mindenképpen más lesz, mint a korábbi két, általam elképzelt előadás volt.
Niedzielsky Katalin
