A héten még megnézhetik Békéscsabán A revizort. Pataki Andrással, az előadás rendezőjével Szilágyiné Szabó Ágnes beszélgetett.
– Negyedszer rendezi meg A revizort Pataki András – miért foglalkoztatja olyan nagyon ez a darab?
– A világirodalmi Top 10-ben benne van, ebből fakadóan öröm ilyen minőségű darabhoz nyúlni. Változó világunk folytán a darab fókuszpontja is változik, de húsbavágóan is tud hatni. Nem véletlenül volt Oroszországban betiltva, nem véletlen, hogy sokakba belemetsz ez a darab. Európának alapvető problémája a korrupció, jó, ha mi is szembenézünk ezzel a tipikus problémával.
– Mitől lesz az előadás „élő bábjáték”?
– Jan Kott egyik írását Solténszky Tibor dramaturg ajánlotta figyelmembe, amikor néhány évtizede együtt dolgoztunk, akkor már A revizor első rendezésén munkálkodtam. Tibor azt mondta, mennyire hasonlít a gondolkodásom Jan Kottéra. A revizor a vásári komédia felől érkezik, olyan előadást fognak látni, amelyet kiemelünk a reális jelenetek világa közül, az abszurd felé. A vásári komédia archetipikus szereplőit láthatjuk a színpadon.
– A sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet az egyik mellékszereplő fontosságára. Ki az – vagy találja ki a közönség?
– Tulajdonképpen mindegyik mellékszerepnek megvan a maga mélysége drámailag, Gogol nem a felszínen szörfözik. Amit a Dobcsinszkij-Bobcsinszkij páros kér, az nem felületes dolog, ahogyan Marja is legfeljebb a postamesterhez mehet férjhez a maga városában, számára érdekes egy (vélhetőleg) szentpétervári fiatalember. Ennek ott van a tragikuma, még ha a nőiességet csak az ordas édesanyjáról mintázhatja is. Minden mellékszereplőnek megvan a tragédiája.
– A rendezés nem kíván hangsúlyt fektetni a korszak érzékeltetésére. Milyen jelmezeket, díszleteket láthatnak a nézők?
– Funkcionálisan fogjuk fel a darabot, a jelmez világa tegnapi vagy mai, a figurát keressük, nem a kort. Az archetípusoknak megvannak a maguk jellemzői, ahhoz kötjük a megjelenésüket. Talán a XX. század második felét idézik a jelmezek. A díszletvilág is funkcionális: nincs díszlet, színházi terekkel dolgozunk, állványrendszert mutatunk, de itt nincs építkezés, inkább bontás, mert mindent elloptak.
– A darab zenéjét egy jazzmuzsikus, Varga Gábor szerezte, és tőle hallják az előadás nézői is, egy mobil zongorán, élőben. Miért kerül a színészek közé a zene, talán valami elidegenítés folytán, hogy nagyobb távolságot tartsunk a szövegtől?
– Ennek az előadásnak lehetne magnóról szóló zenéje, de mivel a vásári világnak szerves része a zene, élőben fogják hallani. Varga Gábor évtizedes távlatban volt tanítványa Binder Karcsinak, számos előadást csináltunk már, ennek az előadásnak a zenéi nem a kottából, hanem a próbák alatt létrejövő dallamokból alakulnak ki.
Szöveg: Szilágyiné Szabó Ágnes
Fotó: Bere Mátyás / jokaiszinhaz.hu
