Csokonai „Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak” című színművét mutatta be a Békéscsabai Jókai Színház. Lezo Nóra írása
Az egyfelvonásos darabban egyszerre láthatjuk a modernet és a korabelit, a nevetést és a megdöbbenést. A darab eredeti műfaját tekintve tündérbohózat, Csokonai – a műfaj hazai meghonosítójaként – egyszerre szerepeltette benne a tragédiát, a komédiát, a valóságot és a mesét. Ez az ötvözet örökérvényű, minden korban megállja a helyét, azonban a befogadáshoz szükség van némi leporolásra.
Merő Béla rendezésében és Zalán Tibor átiratában egy friss, humoros, kifejezetten szórakoztató darab kerül a nagyérdemű elé. A két alkotó jó érzékkel ötvözte a korhű szöveget, jelmezeket a mai nyelvezettel, viselettel. Egyik sem dominál különösebben, inkább erősítik, hangsúlyozzák egymást. A cél minden bizonnyal az lehetett, hogy az eredeti történetet, mondanivalót megtartva úgy színpadra állítani a darabot, hogy közben a mai kor embere is értse és átérezze Csokonai történetét. A fiatal(korú) közönség fel-felcsattanó kacajából, nyíltszíni tapsából ítélve ez sikerült is.
A darab kezdetén Nagy Róbertet látjuk, aki – éreztetvén a korabeliséget – elsőként jelenik meg a színen, mintegy felvázolva a darabot.
A Karnyónét játszó Fehér Tímea láthatóan érzi és éli a szerepét, játéka intenzív, mimikái beszédesek.
A két szeleburdi – Lipitlotty (Katkó Ferenc) és Tipptopp (Tege Antal) – nevükhöz hűen „szeleburdiak”, ők vezetik végig a cselekményt: vetélkedés az özvegy(nek hitt) asszonyért, kikotyogott lottószámok, szerelmes levél Borisnak, a szolgálólánynak, ami végül Karnyónéhoz kerül… Sok-sok kusza szál, aminek a végén a halál jelenik meg. De aggodalomra nincs ok, hiszen Tündérfi (Korom Gábor szh.) és Tündér (Lehoczki Orsolya szh.) újra életet lehelnek a szereplőkbe.
Érdekes és nagyon szimpatikus megoldás a zenei kíséret színpadon történő megmutatkozása: az effekteket maga a Tündér biztosítja dobbal, csörgővel, furulyával. Ezáltal szerves részévé válik az előadásnak, illetve mögöttes tartalomként felsejlik, hogy a tündérek mindig, mindenhol jelen vannak.
A díszlet és a jelmezek egyszerre korabeliek, maiak és korsemlegesek. Ez utóbbira példa maga Karnyóné jelmeze, ami egy menyasszonyi ruhára emlékeztet; míg Tipptopp korabeli ruhát hord, ezzel szemben Samu (Czitor Attila) jelmeze teljesen mai, és ezzel ki is hangsúlyozza a nem túl éles eszű karaktert.
A darabnak a humor mellett megvan a maga groteszksége is: a halál megjelenése, a tündérek ereje, a halottnak hitt férj. Ezek azonban, annak ellenére, hogy lényeges fordulópontok, mégis hangsúlytalanok maradnak, éppen azért, hogy egy szórakoztató, vicces darabot láthassunk. Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdi története a felnőtteknek és az ifjúságnak is igazi önfeledt szórakozást nyújt.
