Kern Andrást Szilágyiné Szabó Ágnes kérdezte
– A kellékes című monodrámában a kisember kerül a főszerepbe. Általában nem a háttérmunkások nevét jegyezzük meg egy-egy előadásból, filmből. Ön több ilyen szerepet játszott már. Egy frusztrált, hivatásában és magánéletében is problémákkal küzdő embert látunk a színpadon – hogyan alakította ki a figurát? Szereti játszani?
– Ó, igen, persze, hogy szeretem, idestova 20 éve játszom. A színész mindig ugyanúgy alakítja ki a karaktereket, erre van nevelve, tanítva. Ösztönös, tudatos, az elődöktől átöröklött módszereket használunk. Segítenek a próbák, a rendező. De nézze, elmondom magának, hogyan jött létre a kellékes figurája. Volt egy külföldi előadás, amit egy izraeli rendező, Ilan Eldad rendezett, akit én nagyon szerettem. Megmutatta nekem videón A kellékest, Bécsben játszották. Kiderült, hogy ez egy operaházi darab, zenészekről, énekesekről szól. Mondtam, hogy én szívesebben játszanám, ha prózai színházi szerepekre írnánk át, hiszen az az én világom.
A kellékes szerepében Kern András
– Az lett volna a második kérdésem, hogy miben különbözik a magyar előadás az eredetitől. Parti Nagy Lajosra jellemző, hogy erősen rajta hagyja a keze nyomát a szövegeken, úgy a prózán, mint a színpadi darabokon.
– Parti Nagy Lajos sokat beszélgetett velem, az ő szövegét még átírtam, átalakítottam, így jött létre az előadás szövege.
– Szereti-e, ismeri-e Békéscsabát? Tud-e vendégelőadások előtt-után ismerkedni a várossal?
– Dehogy tudok! Olyan elfoglaltak vagyunk, mint az istennyila! Ősszel, télen, tavasszal játszunk, a nyári szünetet megtöltik a nyári színházak. Békéscsaba két és fél órányira van Pesttől, ha megállunk, az három óra, így is egy fél napot igénybe vesz az utazás és az előadás. Megpihenünk, a meleg miatt sírdogálunk, megpróbálom lehűteni magam.
– Nagyon meleg lehet az a jelmez.
– Igen, ilyenkor meleg. Az előadás után meg haza kell jönni, hajnaltól másnap délig aludni, mert az a nyaralás, és másnap Zsámbékon még melegebb volt, ott is A kellékest játszottam. Szóval Békéscsabát megnézni 38 fokban lehetetlen!
– Talán majd legközelebb! Köszönöm szépen a beszélgetést!
Szilágyiné Szabó Ágnes
A képeket az Orlai Produkció bocsájtotta rendelkezésünkre, a képeket Benda István készítette