Az Újszínház és a Békéscsabai Jókai Színház koprodukcióját, Szabó Magda: Kígyómarás című színművét jövő héttől Budapesten is megtekinthetik!
Az Újszínház a következőképp ajánlja közönségének az előadást:
„Január 17-én bemutatjuk évadunk ötödik premierjét, a Kígyómarást!
Izgalmas családregény, történelmi hangulatban megfestve. A Kígyómarás egy család feszültségekkel, viszályokkal teli története, mely három idősíkban, 1929-ben, 1944-ben és 1955-ben játszódik. Szabó Magda népszerűsége személyes és megható stílusában rejlik. A Kígyómarás történetének középpontjában is egy család, illetve annak egyik tagja, Tóth János tanító áll. Felesége, a nagybirtokos Kémery Paula megtiltja, hogy szóba álljon édesanyjával, húgával, öccsével és annak feleségével.
A „kígyómarás” az asszony alattomos mesterkedéseinek szimbóluma, mely megmérgezi – ahogyan a kígyó által termelt anyag is az ember szervezetét, úgy, ebben az esetben – egy egész család életét.
Az Újszínház és a Békéscsabai Jókai Színház koprodukciója.”
Várunk minden kedves érdeklődőt a Kígyómarás bemutatójára január 17-ére!
Akik pedig a hétvégi előadásokat preferálják, nekik későbbi előadásukat ajánljuk (január 18-19., február 9.)!
Fotó: Nyári Attila/A-TEAM