Jelenlegi hely

A kitelepített Cervantes - kritika a Magyar Nemzetben (La Mancha lovagja)


La Mancha lovagja, avagy a Wassermann-musical békéscsabai bemutatója

Magyar Nemzet | Úgy tűnik, népszerű zenés mű Magyarországon a La Mancha lovagja. Az idén már több he­lyen is bemutatták, legutóbb Békéscsabán, a nyaranta felál­lított porondszínházban lát­hatta a közönség a cirkuszi ele­meket sem nélkülöző előadást Fekete Péter rendezésében.

Pethő Tibor írása

Be kell vallanom, nem szeretem a musicaleket. A Légy jó mindhalálig és a Valahol Európá­ban zenés változatától messzire menekülök, igaz, kamaszkorom­ban a Hair vagy a Képzelt riport hangulata megfogott. Néhány esz­tendeje belehallgattam, belenéz­tem mindkettőbe, s meggyőződ­hettem, a sihederkor ízlésvilága alaposan megváltozott, a zene is nosztalgiát kelt csupán.

Nem szerettem a Wassermann-opust sem. Mindig taszított rossz értelemben vett egyszerűsége, száj­barágós-érzelmes története. A té­mát feldolgozták filmen is a hetve­nes évek elején Sophia Lorennel és Péter O'Toole-lal, később pedig több éven keresztül futott nagy si­kerrel a darab a Nemzeti (Magyar) Színházban. Ehhez képest nagy változás, amit Békéscsabán Fekete Péter rendezésében a nyaranta mái-több éve működő porondszínház­ban bemutattak. A kerettörténet megváltoztatása önmagában jelentős truváj volt: az eredetiben inkvi­zíciós börtönben várják sorsuk beteljesedését a foglyok, itt különös, meg nem nevezett, de mindenképp XX. századi helyszínen, amely le­het az ötvenes évekbeli kitelepíté­sek helyszíne vagy bármely kon­centrációs tábor. Ide kerül hát be Cervantes, s tanítja be alapművét a kényszerűen együtt maradó kö­zönségnek. Az ötvenes évekből va­ló Pobedán érkezik, a kocsinak tá­masztva alapos motozásnak vetik alá; közben a porond szélén, fél­körben, a nézőtértől szögesdróttal elválasztva élik életüket a rabok otthonról menekített relikviáik kö­rében. Az aprólékosan kidolgozott némajátékuk nyomán tucatnyi kü­lön történet bontakozik ki. Mind­egyik nem is követhető, ha az ember alapvetően a fősodorra figyel, de a megoldást dicséri, hogy a rí­tusszerű mozgással ábrázolt mik­rovilágba bármikor, menet közben is bekapcsolódhatunk. Ezek a kis, önmagukban megálló mesék har­monikusan illeszkednek a musical szüzséjéhez is.

A darab története többrétegű: a külső héj a láger - képi megjeleníté­se a manézst a közönségtől elvá­lasztó félkörben ülő rabok világa -, ezt követi a fogságba vetett Cervan­tes Don Quijotéjének a foglyokkal való előadása az írói instrukciók alapján. Maga a Don Quijote is két részre tagolható: a primer külső színre, ahol a lovag elmeháboro­dott, és álmainak világára; mindez

a lágerbeli lét kettősségének sajátos másolata. Ezek hangsúlyozása, amatőr, a láthatóan a street art vilá­gából érkező artisták beemelése ezt a többrétegűséget mélyíti el.

A látvány precízen kidolgozott, szép, a ritmus jó. A stilizálás irá­nyába elmenő előadásban talán a díszlet (Howard Lloyd) mellett még Cserna Antal Cervantes-Don Quijo-téjét, Aldonza (Lapis Erika) ének­hangját kell kiemelni. Ugyanezt az előadásban jól kamatozó rendezői energiát Fekete Péternek legköze­lebbi premierjén érdemes lenne más, mélyebb műbe fektetnie.

(Wasserman-Darion-Leigh: La Mancha lovagja. Békés Megyei Jó­kai Színház. Rendező: Fekete Péter.)

 


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



Google+