A Mindentudás Színházi Egyetemének november 7-ei estjén a mezőségi táncok és a térhasználat kapcsolatába adott betekintést a közönségnek dr. Varga Sándor egyetemi adjunktus. A hagyományos közösségi rendezvények, alkalmak, táncházak szereplőit képeken és zenés felvételeken bemutatva tárta elénk a néptánc és a modern műfajok jellemzőit, társadalmi összefüggéseit. Az előadás tárgya nem a színházból ismert művészeti ág volt, hanem annak eredeti, autentikus gyökerei, valamint a térhasználat kommunikációs rendszere. (Niedzielsky Katalin írása)
A korábbi idők táncainak rögzítésére csak néhány évtizede nyílt lehetőségünk, ami jelentősen megkönnyíti tánckincsünk megőrzését és átadását a következő nemzedék részére – szögezte le bevezetőjében Kovács Edit színművész, esztéta, a sorozat házigazdája. Példaként említette, hogy a honfoglalás kori táncokat örökre elfelejtettük, hiszen nemcsak évszázadok választanak el bennünket azoktól az időktől, hanem az a tény is, hogy a kereszténység felvételével teljesen megváltoztak rituális szokásaink is.
– A kultúránknak azonban van egy csodálatos képessége: minden történésnek a lenyomatát megőrzi. Csak tudnunk kell értelmezni ezeket a jeleket, és akkor kinyílik egy ajtó, amely mögött egy izgalmas világ tárul fel előttünk. Ma este ezeknek a jeleknek a nyomába eredünk vendégünk segítségével – mondta Kovács Edit.
Dr. Varga Sándor néprajzkutató, etnológus, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajz és Kulturális Antropológia Tanszékének oktatója először tartott Békéscsabán előadást. Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének munkatársa 1994-ben a Pannon Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Karán marketing asszisztens diplomát szerzett. 2004-ben a Pécsi Tudományegyetem Néprajz Tanszékén etnográfusként védte meg második diplomáját. Egyetemi évei alatt a Kolozsvári Babeş-Bólyai Egyetem Néprajz Tanszékének vendéghallgatója volt. 2012-ben PhD-fokozatot szerzett az ELTE BTK Európai Etnológia Doktori Iskolában. Főbb kutatási területe a táncantropológia, táncfolklorisztika, valamint társadalom és néprajz kapcsolata a Kárpát-medence falvaiban.
Maga is néptáncos lévén Varga Sándor 1994-ben elutazott az erdélyi mezőségi falvakba, hogy személyesen láthassa, milyen formában élnek a táncos hagyományok. Ott döbbent rá, mennyire másképpen járják a csárdást rendezvényeken, döngölt földön, utcán, tömegben, mint az itthoni együttesek sima padlón, hazai körülmények között, ahol ő szocializálódott. Azt vizsgálta húsz éven át, milyen sajátos térhasználat jellemzi a mezőségi táncosokat, és a tradicionális környezetben a térhasználat hogyan befolyásolja, változtatja meg a tánc módját, stílusát.
A két nagy francia gondolkodó, Michel Foucault történész, filozófus és Pierre Bourdieu szociológus, antropológus szerint a 20-21. század a térbeli fordulatok korszaka; ami azt jelenti, hogy az egyidejűség, mellérendeltség, közel, távol, jobbra, balra szétszóródás korát éljük. Ebben a világban a társadalmi folyamatok jelentős térbeli változásokat hoznak.
– Tudósok sora mutatott rá, hogy a tér nem egyszerűen csak egy üres hely, fogalom, ahol tárgyak vannak, a tér társadalmi események helyszínévé válik, hatást gyakorol az eseményekre. Ugyanakkor nem homogén, különböző részekre oszlik, amelyek más és más minőségűek, különböző jelentőséggel bírnak – magyarázta Varga Sándor. Példaként említette az elhúzódó kolozsvári ásatásokat vagy azt, hogy egy demonstráció szervezéséhez nyilvánvalóan nagy tér kell.
A tánc, a közösség térhasználata speciális kommunikációként működik – közölte Varga Sándor. A nonverbális kommunikáció jelentőségét hangsúlyozta, amikor kijelentette: fontos információkhoz juthatunk a szavak mellett a mozgásból, a viselkedésből is. A testbeszéd gyakran mást közöl, mint a szó, a kommunikáció több szinten zajlik, és ebből csak a szóbeli a tudatos.
Mint hallhattuk: a térközszabályozás – idegen szóval proxemika -, a kommunikáció térbeli hatásainak kifejezése nem minden kultúrában egyforma, és a térérzékelés szervei sem azonos mértékben fejlettek a különböző népeknél. A tér lehet kötött szerkezetű, ilyen például egy város, részben kötött egy pályaudvar és kötetlen a személyek közötti tér. Az ember körüli tér (buborék) az intimtől a személyesen, a társadalmin át a nyilvánosig terjedhet.
– Erdélyben a Mezőség vegyes lakosságú, zárt vidék. Húsz év alatt 50 településen végeztem terepmunkát. Azt tapasztaltam, hogy a falvakban mást jelent a tánc, az intim szféra, mint a városokban. A táncház is részben kötött szerkezetű tér, ami a hétvégi táncok helyszíneként működött 1968-ig. Aki ezeken a helyeken nem táncolt, az volt a bámuló, vagy a fogas, mivel neki adták a táncolók a levetett ruhát. Aki a banda előtt táncolt, egyéni tudását mutatta meg. A zenészek előtt az táncolhatott, aki jól táncolt, vagy aki meg tudta fizetni. A mulatságba csak legények mehettek, lányok csak akkor, ha rokonok vitték őket. A viselkedési szabályok nagyon szigorúak voltak, még az 1980-as évek báljain is történt halálos verekedés amiatt, hogy valaki megszegte az előírásokat. Ha a lány idegen fiúval táncolt, haza kellett vinnie „háltatni”. A térhasználatban markánsan elkülönültek a nemi szerepek. A falvak később elveszítették közösségi jellegüket, a közösségi táncok pedig kimentek a divatból. Jöttek a modern táncok, a 1920-as években a charleston, és ezek bekerültek a paraszti táncba, a legényesbe – magyarázta az előadó.
1993-tól megfigyelhető volt, hogy a legényes presztízse degradálódott. A közösségi táncok addig voltak meghatározók, amíg megőrizték a helyi sajátosságokat, a jellegzetes térhasználatot, az elkülönülő nemi szerepeket. A táncban vannak nagy és kis térigényű motívumok, nagy például a forgatás, a kontaktus nélküli tánc, kis térigényű az érintés. A legfontosabb tér mindig a zenekar előtti, a legjobb tánc mindig ott volt. S a jó táncosoknak vastag húron zenéltek. A táncosok sorban álltak, hogy oda kerülhessenek, és a zenészek több száz ember nótáját tudták, azt húzták, aki következett. Ha férfi szólózott, a nőnek nem illett megállni, mert az lustaságnak számított, partnere elé kellett beforognia, hogy vele tessék foglalkozni – tudtuk meg a vetítés kommentálásából.
A térhasználat befolyásolja a táncot, annak stílusát, az alkalmazott motívumokat. Idővel a városi elemek falusiassá váltak, de a mezőségi tánc ma is népszerű, divatos, nincs nélküle verseny, különböző környezetben különböző módon veszik elő. A táncházban a bemutató, versengő funkció érvényesül, a gesztusok szerepe megnő. A csárdás, a szökős, a sűrű bemutatására láttunk példákat. A tradicionális környezetben a körforgás, a férfi egyéniségének reprezentálása volt fontos – hallhattuk, vagyis a tánc kommunikációs rendszerén túl a nemi szerepek érvényesülését is láthattuk a példákon.
A Mindentudás Színházi Egyetemének következő előadását december 5-én 18 órától Veress Erzsébet pszichológus tartja Átjáró két világ között címmel az alkotás pszichológiai hátteréről. Niedzielsky Katalin
