A tavalyelőtti bronz és a tavalyi aranyérem után most ismét megtörtént a csoda: a Békéscsabai Röplabda SE megvédte bajnoki címét, ismét magyar bajnok lett. Fekete Péter a Jókai Színház igazgatója még a győzelem napján meginvitálta a rendezésében színpadra állított Orient című előadásra a bajnok csapatot, akik tegnap este tettek eleget a meghívásnak.
A szinidirektor üdvözletét dr. Ragány Misa sajtóreferens tolmácsolta a röplabdás lányoknak:
„Nagy öröm a számomra, hogy olyan városban élünk, ahol ilyen komoly sport és kulturális sikereket érhetünk el. Tudom, mennyi munka van a sikeretek mögött, akárcsak az Orient című előadásunkban, a szimbolikusan szereplő sínépítők munkája mögött, akik kultúrákat, hidakat vernek akaratból, megismerésből, elfogadásból. „
Molcsányi Rita a Békéscsabai Röplabda SE magyar bajnok és válogatott játékosa így fogalmazott: "Immár nemcsak lokális szinten, hanem országosan és nemzetközileg is komoly ismertségre tett szert a teátrum. Ebben párhuzamosnak érzem a Jókai Színház és a Békéscsabai Röplabda SE fejlődését. Kiváló csapatépítő program egy-egy előadás megtekintése, ajánlom mindenkinek. Izgatottan várjuk a következő évadot.."
A csapat egy dedikált csapat fotóval lepte meg a színházat