A Mindentudás Színházi Egyeteme hetedik évadjának első előadását október 1-jén Harangozó Imre tanár, néprajzkutató tartotta a Sík Ferenc Kamaraszínházban. A sánta kutya lábán forgó palota címmel a magyar népmesék világába kalauzolta a közönséget, és a műfaj jelentőségét taglaló mondandóját szívből jövő, szenvedélyes mesemondásával színesítette. (Niedzielsky Katalin tudósítása)
Kovács Edit színművész, esztéta a témát azzal vezette be, hogy a mesés számok, szimbólumok, csodás elemek nem csak a tündérmesékben vannak jelen, és keveset tudunk ezek eredetéről, megfejtéséről. A legszebb szövegek évszázadokon, évezredeken át a közösségi lélek elemi táplálékai, lenyomatai voltak. S mint a műsorvezető mondta, az előadótól azt vártuk, hogy ebben a csodálatos világban segítse az eligazodásunkat.
„A mesének megvan az igazsága, és meg is kell lennie, különben nem lenne mese.” Idézte Kovács Edit Goethét, a nagy német klasszikus írót, költőt, majd Robert Darnton francia szociológust. „Egy-egy mese születése visszavezethető társadalmi eseményekre.”
Az előadó bemutatásából megtudtuk, hogy Harangozó Imre általános iskolai tanulmányait Újkígyóson, a középiskolát Gyulán végezte; felsőfokú tanulmányokat folytatott Debrecenben, Budapesten és Szegeden. 1988-ban végezte el a Debreceni Tanítóképző Főiskolát, majd 2001-ben a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán szerzett diplomát. Gyermekkora óta vonzódik a néprajz iránt. Gyűjtőútjain az Erdélyben, Moldvában, Bánátban élő nemzettöredék kulturális kincseit kutatta. Figyelmét a kultúra és a kultúrát alkotó közösség egésze köti le, épp ezért leginkább a szakrális néprajz kérdései foglalkoztatják.
Az Ipolyi Arnold Népfőiskola előadásait szervezi és maga is tartja népzenéről, népviseletről, építészetről. Munkásságát több díjjal is elismerték: 2000-ben vehette át a magánalapítású Magyarságért Emlékérem kitüntetést, 2003-ban a Magyar Néprajzi Társaság Sebestyén Gyula-emlékéremmel jutalmazta. 2006-ban „Újkígyósért” kitüntetést vehetett át, 2013-ban a nagykanizsai Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem közösségétől a Magyar Műveltség-díjat. 2013-ban a Téka Alapítvány Kuratóriuma, a szamosújvári Téka Művelődési Központ és Szórványkollégium anyagi és erkölcsi támogatásáért, éveken át tartó, következetes munkálkodásáért Téka-díjban részesítette.
– A mese lényegét nagyon röviden úgy hat-nyolc órában lehetne összefoglalni – jegyezte meg viccesen Harangozó Imre, mielőtt belekezdett az ízes, szellemes mesélésbe. – Bartók és Kodály áthidalta az áthidalhatatlan szakadékot, amikor odahajolt a műveletlen paraszthoz, meghallgatta értékes muzsikáját, ami világhírű zene lett – mondta. Majd arról beszélt, hogy a hamis mítoszgyártással ellentétben mindig a szűk környezetben, a népművészetben kell megtalálni az igazi, ősi értéket, amiben Békés megye és Békéscsaba egyedülállóan gazdag a Kárpát-medencében. Hangsúlyozta, hogy a kis közösség belső logikája a világszínvonal alapja, és a jövő záloga egyben.
A népművészet értékeit felmutatva az előadó nemcsak néprajzkutatói tapasztalatából hozott rengeteg példát, hanem harminc tanév oktatói tudásából is. Többek között Fedics Mihály meséiből, Ratkó Lujza néptánckutató anekdotáiból adott ízelítőt. Mint kiderült, a városi ember erőltetett terminus technikusait nem sokra tartja, de a mese teljességét, komplexitását annál inkább.
– Amikor a régiek mesét mondtak, onnan kizárták a gyerekeket, mert a mese valójában a felnőtteknek szólt. Régen azt komolyan gondolták, ha valamit akarsz tudni, valamilyen szakmát mesteri szinten művelni, ahhoz előbb embernek kell lenni – szögezte le az előadó.
Újkígyósról úgy vélekedett, hogy az egy befelé élő közösség, dohányfeldolgozással foglalkoztak a településen élők, és közben divat volt mesét mondani. A mai gyerekek viszont sajnos olvassák a mesét, még az is hallatszik, amikor lapoznak. Ezt nagy bajnak tartja, mert szerinte a mesének belülről kell jönnie, a hagyományt pedig nem őrizni kell (őrizni azt kell, ami elszökhet), az vagy van, vagy nincs.
Ipolyi Arnold besztercebányai, majd nagyváradi püspök népköltészeti gyűjtőmunkáját, művészettörténeti jelentőségét méltatta Harangozó Imre. Elmondta, hogy legarchaikusabb világképünk a halállal, az elmúlással kapcsolatos, a halotti kultusz megjelenése az ember megjelenésével egyidős, erre bizonyíték sok halottas lepedő megléte a feltárt sírokban, ami térképszerűen azonos világképet mutat megyénk területén és a moldvai csángóknál.
A víz, a tenger az emberi élet határaként jelenik meg az ősi tudásban, ezzel magyarázható a csónak alakú fejfa, a csónakká változott ló, a visszatekintő lófej gyakorisága a temetőkben. Ezt is kifejtette az előadó. Régen ahogyan hallották, úgy adták tovább a meséket, a sok elhallásból, félreértésből vicces történetek születtek. A lényeg azonban, hogy a mesék témája leginkább a nagy kérdések körül forgott: Miért vagyunk a világban? Honnan jövünk? Ezért a mai bűnös világban is érdemes a mesékben keresni az igazságot. Ahol kiirtják a csodákat, ott nincs kapaszkodó, mint a mese, a vallás, a hit, amiből megújulhatunk.
– A közösségnek három köteléke van, az első a közös kommunikációs csatorna, hogy azt érted, amit mondok. A második a közös származás tudata, a harmadik a világról alkotott kép, kultusz azonossága. Az élet azé, aki mesélni tud, a mesék igazsága örök, ha valaki nem tud mesélni, nem tudja átadni az életet szögezte le Harangozó Imre előadása végén, majd ráadásnak még elmondott egy verset Magyari Lajostól.
Legközelebb, november 5-én 18 órakor Csiszár Imre Jászai Mari-díja, Érdemes és Kiváló Művész rendező lesz a sorozat vendége, akit a Pillantás a hídról című Arthur Miller-darab bemutatójához kapcsolódva kérdez Kovács Edit a drámáról, a színházról, a rendezésről.
Niedzielsky Katalin
Fotó: Lipták Szabolcs,
A-TEAM
