A Bárka folyóirat és a Békéscsabai Jókai Színház január 18-án (szombaton) 17 órától tartja a Sík Ferenc Kamaraszínházban a Mondani-valók című alkalmi gyermekantológia bemutatóját. Vendégek: a kötet szerkesztői, Borsi Bálint, Buzai Csaba, Kollár Árpád és Zalán Tibor szerző, Kovács Edit Jászai Mari-díjas színművész, meglepetés diák-versmondók és megzenésített versekkel a Pupa Trupa.
Olyan verseket válogattak össze a szerkesztők a Mondani-valókban, amelyeket talán nem is annyira kell mondani, hanem inkább érdemes. Vagy, más-más indokkal: érdekes.
Azért, hogy ez az összeállítás elkészüljön, arra kérték a kortárs magyar költőket: legyenek kicsit gyerekek – kisiskolások, lázadó kamaszok vagy életkezdés előtt álló majdnem-felnőttek –, és merjenek komolyan játszani. Nézzenek be az adott ünnepek mögé. Ahogy a Bárka pályázati felhívásában is megfogalmazták, azt szerették volna, hogy a pályázatra beérkező művek ne banalizálják az adott ünnepet, hanem tartalommal töltsék meg: azt mutassák meg, hogy ezek a jeles napok mitől különlegesek, mitől lehetnek kiemelten fontosak egy gyereknek is, úgy, hogy közben nemcsak a tisztelet, hanem a játék hangján is szólnak. Nem titkolt cél volt, hogy a születő művekkel jelentősen hozzájáruljanak az általános- és középiskolai ünnepségek versanyagának felfrissítéséhez.
A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak.