Egy nagyvárosi huszonéves lány a főszereplő a monodrámában, amelyet Tallér Edina írt, Gerner Csaba rendez és Tarsoly Krisztina játszik el.
A rendezőtől megtudtuk, hogy kézenfekvően találta meg a művet, hiszen a szerzővel évtizedek óta dolgozik együtt, rendezte is, játszotta is Tallér Edina darabjait. – Monodrámát színpadra vinni, és egy olyan sorssal, történettel dolgozni, ami, bár esetünkben épp nővel történik meg, tulajdonképp megtörténhetne bármelyikünkkel, elég izgalmas – mondta Gerner Csaba. – Ha nőről szól a történet és férfi rendezi, akkor minden bizonnyal más aspektusok is előkerülnek, más hangsúlyok, árnyalatok is keletkeznek. Ami nagyon fontos: ez a munka számomra nem egy „sima” rendezés, hanem közös munka a színésznővel, Tarsoly Krisztinával. Monodrámát színpadra vinni egy nagyon erős belső, intim és intellektuális közös gondolkodás eredménye kell, hogy legyen.
Az előadás főszereplője, Tarsoly Krisztina is úgy véli, hogy jól kiegészítik egymást a felek: – Ahogyan az életben is, más-más a női és férfi megközelítés, de mindkettőre szükség van ahhoz, hogy az EGÉSZ tényleg egész legyen. Ez a dráma egy nőről szól. Nagyon fontos, hogy ne csak a magam (női) megközelítéséből, hanem a rendező (férfi) megközelítéséből álljon össze az egész.
Kérdésünkre, hogy mi a feladat legnagyobb nehézsége, így válaszolt a színésznő: – Én sosem küzdöttem olyan problémákkal, mint ez a lány. Elképesztő izgalmas és nagy munka lemenni a mélyére a karakternek, megtalálni a közös pontjainkat, azonosulni tudni vele. A legeslegnagyobb kihívás, hogy a megírt szöveget úgy tudjam elmondani szó szerint, hogy ezek a mondatok, ez a probléma annyira szervüljön bennem, mintha csak én találtam volna ki a szavakat ott, és akkor, amikor mondom.
A negyvenkettedik széken ülő nőt a november 11-i békéscsabai premier után november 16-án este 7-kor Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben játsszák, november 27-én pedig szintén a fővárosban, az RS9 Színházban.
Forrás: 7 óra 7