A Ma reggel műsorában nyilatkoztak az alkotók
Színpadra viszi a Jókai Színház A Noszty fiú esete Tóth Marival című darabot. A Mikszáth regényén alapuló történetet új feldolgozásban, a rendszerváltás korába helyezve láthatják.
Az Amerikában nagy vagyont gyűjtő Tóth család lányát, Marit kivel is hozná össze a sors, mint a hozományvadász Tóth Ferivel. Az előadásban a társadalomkritika is megjelenik.
Az adásban Tege Antal rendező mutatja be rendezői koncepcióját, amely Mikszáth gondolataira támaszkodik, de szándéka szerint az előadás bemutatja azt is, az elnyomás után a polgárosodó réteg hogyan tud élni a szabadságával.
Seregi Zoltán direktor elmondta, hogy novembertől egészen januárig megtekinthetik az előadást.
Keressék fel az Agenda oldalát, és hallgassák meg a rendezőt és az igazgatót az előadásról, valamint pillantsanak bele a darabba 12:44-től ITT!
A kiemelt képen Tege Antal rendező Forrás: Ma reggel